Egy vicces momentum ihlette ezt a bejegyzést. Egy beszélgetés közben szóba került a Luxusfeleségek című, erősen megosztó sorozat, amire a szócsata egyik körében véletlenül úgy utaltam, hogy „a szinglifeleségek”. Jót derültünk a botlásomon, aztán később elgondolkodtam, és nevetve konstatáltam, akkorát azért nem hibáztam. Ugyanis a sztereotípiák szerinti klasszikus szingli, és a tipikus aranyásó életformája, elsőre lehet meglepő felvetés ugyan, de talán nem is állnak annyira messze egymástól. Abban legalábbis egyeznek, hogy némileg mind a kettő megbélyegzett státusz.
Végül gondoltam, meginvitállak benneteket is a gondolatmenetemre, és nézzünk a körmére ennek a szingli-feleségek prototípusnak, avagy a szingli és a luxusfeleség összemérésének. Elsőként tisztázzuk a „fogalmakat”, persze élesen kisarkítva a gondolatmenet kedvéért.
A fejekben élő sztereotipikus (és önközpontú) szingli kép
Nagyvilági, magára sokat adó, aktív társasági életet élő, elsősorban városi vagy nagyvárosi nő. Önmagát eltartó, független, stabil egzisztenciával rendelkezik, önmegvalósító és akár kifejezetten karrierista is lehet. Nincs komoly párkapcsolata. Jellemzően nincs gyermeke, vagy egyedül neveli. Talán ezekből is fakad, hogy ráér és megengedheti magának, hogy személyes megjelenésére, öltözködésére sokat adjon. Erre sokat is költ, megengedheti magának a nívósabb ruhákat, éttermeket, egyéb javakat is, amikre igényt is tart. A partner jelöltekkel szemben is igényes, magas elvárásokat támaszt.
A Luxusfeleség, avagy az aranyásó típus képe
Nagyvilági, magára sokat adó, aktív társasági életet élő, elsősorban városi vagy nagyvárosi nő, de élhet „vidéki rezidencián” is. Férjezett vagy komoly párkapcsolatban él, önálló egzisztenciával jellemzően nem vagy csak részben rendelkezik, de bármekkora is legyen a jövedelme, többnyire a párja anyagi javait élvező és kiélvező életvitelt folytat. Párválasztásnál kifejezetten fontos szempont a partner társadalmi, illetve anyagi helyzete. Ha rendelkezik is önálló, akár magas keresettel, de párjával szemben akkor is magas életszínvonalbeli preferenciákat támaszt. Ráér és megengedheti magának, hogy személyes megjelenésére, öltözködésére sokat adjon. Erre sokat is költ, megengedheti magának a nívósabb ruhákat, éttermeket, egyéb javakat is, amikre igényt is tart.
Megjegyzés: Természetesen a hétköznapok során nem feltétlenül állják meg a helyüket a fenti „definíciók” a két csoport minden egyes tagjára. Jelen írás most a kisarkított sztereotípiák mentén íródott, a valóságnak nem feltétlenül megfelelő. Illetve, tudjátok, akinek nem inge… 😉
Miért vágnak egybe és mik a közös pontok?
Talán már a megfogalmazásokból is kitűnik, mire akarok kilyukadni. Tulajdonképpen mind a két csoport hasonló életvitelre vágyik – legalábbis a sztereotípiák alapján. Nagyvilági életet folytat, puccos partikon vesz részt, felvágósan villantós élményeket zsebel be, a drága koktélokat már élből a kezükbe képzeljük, inkább városi vagy nagyvárosi életvitel jellemző, önmagukra (talán túl) sokat adó típusok. Önmagukat középpontba állítóak, személyes megjelenésükre sokat adnak, erre sokat is költenek. Igazából mind a kettőnél megjelenhet az önmegvalósítás, csak ugye más alapokról indulva.
Mi is a leglényegesebb különbség?
Hát, a kapcsolati státusz, valamint a javak megszerzésének útja. Ezt leszámítva, ha a sztereotípiák mentén haladunk, amik persze bizonyos szempontból itt most sarkosak és rosszmájúak, de mégiscsak elképesztő hasonlóságot kapunk. Két nagyon-nagyon hasonló életstílust és társadalmi státuszt igénylő és megszerző típus. Ebben pedig a paradoxon pont az, hogy azt gondolnánk a szingli és a feleség két olyan jelző, aminek szükségszerűen köze nem lehet egymáshoz. És mégis lehet… Mert luxuséknál bizony pont az a fajta nagyvilági életstílus jelenik meg (csak talán szélsőségesebben), amit – legalábbis – a kilencvenes és kétezres évekből megismert, klasszik sztereotípiák szerinti „szingli élet” is megvalósítani igyekszik. Csak éppen más úton-módon. Az egyik önerőből, míg a másik a társa forrásait felhasználva. Két szélsőség, és mégis mennyire hasonló életstílus-céllal.
Szerepcsere is létezik?
Ezen a ponton pedig talán ne menjünk el amellett, hogy van ám átjárás a két csoport között! Hisz ugyan mi is lesz akkor, ha véletlenül zátonyra fut a feleség luxusházassága? Nos, nagyvilági szingli lesz belőle, aki természetesen – mielőtt új áldozatra bukkanna – belefog a szintén csillogó, álomkarrierjének építésébe. Kvázi bizonyítandó, hogy ő nem ám puszta haszonleső, aki csak a férje hátán jutott magasra, van ám benne önálló tehetség is. Ő nem csupán egy szép, ám kitartott baba! Ezen igyekezetében menő, és sokszor csillogó vállalkozás építésébe kezd, ami legalábbis kívülről jól kinéző, ám piacképességét nem feltétlenül bizonyítani képes koncepció.
És mi történik, ha a jól menő szingli, végre talál az igényeinek megfelelő férfit? Nos, jöhet a luxusfeleségnyi élet… Bevallom ezen a ponton egy kicsit a Szex és New York filmes verziója ugrik be, ahogyan Carrie-t elkapja a „csilogni vágyás láz” az esküvő szervezése közben. És bár nem felmenteni akarom a pasit, mert az ahogyan lereagálta a szitut görénység volt, de az érzést mögötte valahol mégis megértem, azt, hogy miért köszönte szépen, és miért nem akart ő ebben így, ilyen formában részt venni…
Ott ég rajtuk a skarlát betű
A két csoport között pedig újabb közös pont, hogy mind a kettő jól megkapja a skarlát betűjét. Ez pedig egy érdekes vetülete jelen témánknak, mert bár nem egészen ugyanúgy és ugyanazért, de mégis megbélyegzettek. Még ha csillogóak is, de nem különösebben a emeljük őket morális magasságokba.
A megbélyegzett luxusfeleség…
Itt elég egyértelmű a bélyeg forrása: a párját, a párja javait felhasználva kreál magának életstílust. És bizony vastagon benne van az is, hogy ezáltal önmagát áruba bocsátja, csak éppen jó drága számlával. A felszínes, pazarló, nagyvilági élet mögött pedig sejteni véljük, hogy valójában elég gyéren lehet jelen a belső érték. Mármint azok az értékek, amik univerzálisan valódi értékek.
Pedig a luxusfeleség a klasszikus, patriarchális női szerepet éli, annak minden alantasságával együtt. Férfi bányássza nagyüzemben a pénzt, feleség eltartott, aki ugye „jól ment férjhez”, vagyis igen sikeresen teljesítette be a princípiumát. És most élvezi ennek gyümölcseit! Jane Austen korában nagyjából ez volt minden lány álma. Hogy ilyen jól sikerüljön férjhez mennie… Mi ez, ha nem a klasszikus férfi-női szerepmegosztás?!
Ámbár a luxusfeleség mégis csak torzulása a hagyományos felállásnak, mert nélkülözi a beltartalmat, amit igazán lehetne értékelni. (Óh, hát Jane Austen erről is sokat mesélt nekünk… ) A férfi is kellékférj csupán, nem az igazi stabil, férfierő megjelenítője, nem is lehetne, hiszen ő választott egy ennyire felszínes nőt! Márpedig végső soron a hasonló a hasonlóval kompatibilis! És a luxusfeleség is nélkülözi a női erényeknek még a patriarchálisan megengedett vetületeit is, hiszen még véletlenül sem a családot és gyermekeket, pláne nem a valódi női lét értékeit helyezi a prioritási lista élére.
Megbélyegzett szingli…
És akkor ott a másik véglet. A nő, aki nem a férfit felhasználva jut előre (még ha időközben jópárat el is használ), a nő, aki megteremti magának a nagyvilági életet. Persze ezt jól ráolvassuk, változatos formákban. Neki is belelátjuk az életébe az értéknélküliséget, hisz mit ér egy nő család, férj és adott esetben gyerek nélkül? Persze ugyan, hogy is lenne képes családban gondolkodni őszinglisége, hisz mire megvívta magának karrierjét, igazi törékeny nőisége rég oda lett az élet harcai közepette. Nem is nő ő már, inkább amolyan „hímnő”, olyannyira kifejlődött már benne a maszkulinitás. Végső sorn így ő sem teljesíti hát be női princípiumát. Legalábbis a sztereotípiák mentén ezt feltételezzük.
Éli hát ő is nagyvilági, legalább tehetős, csillogó(nak tűnő) életét. Mi meg odaképzeljük, hogy teszi ezt szintén beltartalom nélkül, amit ugye végsősoron a luxusfeleségnek is a fejére olvastunk.
Mindenek mögött is az üresség csillog
Végül ott tartunk, hogy a közös pont luxusfeleség és nagyvilági szingli társa életében, pont a felszín, és az amögött feltételezett űr. Ami persze kifelé remekül van stílusos életvitellel kompenzálva. És ez az, ami leginkább leértékeli őket a szemünkben. Akár helytállóak feltételezéseink, akár nem. Ám megbélyegzésük össztársadalmi szinten talán jó jel is lehet. Hiszen azt jelzi, mégsem torzult el annyira az értékrendünk, valahol még mindig origóban vannak az igazi, belső értékek. Vágyunk rájuk, és keressük őket. És keressük… És csak keressük… Aztán persze a szürke hétköznapokban, néha pont ugyanúgy irányt tévesztünk, mint megbélyegzéseink tárgyai, csak némileg szűkebb nagyvilágisággal. És ettől, csak még inkább le akarjuk értékelni őket…
Kövess minket Facebookon vagy Instagramon, hogy ne maradj le a legújabb bejegyzésekről!