Gondolatok és személyes megélések 2020-ból

Hát, nézzük akkor ezt a 2020-as évet. A tavalyi hasonló, személyesebb hangvételű évértékelő tükrében úgy gondoltam, idén is összegezzünk egy kicsit, milyen megélések kerültek terítékre az utóbbi időben. Pláne egy ilyen, hm… nem szokványos év után. Mit hozott számomra 2020, és mik voltak a legnagyobb tanulságok? Vágjunk bele!

Egy nagy katyvasszal kezdtem 2020-at, és őszintén, januárban még elképzelni sem tudtam milyen érdekes, új fordulatokat hoz az év. És nem, nem a járványra gondolok. Összességében számomra jó dolgokat hozott 2020, sőt, tulajdonképpen a járványhelyzet személy szerint olyan lehetőségeket adott, amik elég sorsfordítónak tűntek. Persze csak a neheze után…

A betonfal „tanítása”

Elég ramaty állapotban voltam 2020 elején. Fizikailag, szellemileg és érzelmileg is totál lemerültem, és számos életterületen éreztem magam kínzóan megrekedtnek. Pont ezért szerettem volna néhány változást eszközölni, és meg is volt a tervem a belendítésre. Szépen neki lódultam, és… puff, betonfal!!! Finomat szólva nem jöttek be a terveim, és ott toporogtam, hogy így baromi szar, és nem tudok mit kezdeni, kell valami váltás, változás, de gőzöm sincs merre induljak, semerre sem jó, vagy épp falakba ütközöm.

Január talán legfontosabb momentuma az volt, hogy megfogalmaztam, hogy nagyon összekapnom magam. Muszáj. De igazából fogalmam sem volt, mit kezdjek ezzel, és merre induljak. És még ha léptem is erre vagy arra, folyton falakba ütköztem. Szóval csak és kizárólag a szándék volt meg, az viszont nagyon egyértelműen.

Februári felvillanások

Február volt az a hónap, amikor egy-egy apró felvillanás érkezett. Régi, eltemetett ötletek jöttek elő, amik mocorogtak a fejemben. De igazából semmi olyasmiről nem volt szó, amit reálisnak gondoltam volna.

A másik a februári szülinapom volt. Ezúttal mindenki, aki számít, nagyon fontosnak gondolta, hogy összehozzunk legalább egy rövid talit. Annak tükrében, hogy mi jött alig egy hónappal utána, extrán hálás vagyok ezért.

Tavaszi fordulatok

Jól kiszülinapoztam magam, bár közben egyre kimerültebb voltam minden fronton, és akkor még mindig csak ötletek voltak a változási lehetőségekre. Egy régebbi elképzelésem (munka területen) nagyon mocorgott a fejemben, ami anno azért nem jött össze, mert közbejött valami, és annak idején ezt nagyon fájlaltam.

Majd márciusban jött egy olyan ajánlat, ami azzal kecsegtetett, hogy ehhez kapcsolódva akár le is lehetne porolni azt a régi elképzelést. Így elkezdtem kicsit utánajárni, hogy most mik a lehetőségek, ötleteltem, nézelődtem. Akkor még úgy tűnt, hogy olyan nyár környékére válhat realitássá, tehát majd onnantól lesz lehetőség a tettek mezejére lépni.

Közben felvettem a kapcsolatot, csupán érdeklődés szinten egy-két olyan ismerőssel, lehetséges partnerrel, aki ilyen területen mozog. Aztán jött a járvány… és jött a fordulat!

Talonban tartott ötletek előhúzva…

A járvány-helyzetre az egyik ilyen partnercég azzal reagált, hogy bevezetett egy új – bár már régebb óta tervezett – együttműködési lehetőséget, amit mintha csak nekem találtak volna ki! A legjobb időben, a legjobb formában, a legjobb helyen! Így már nyárig sem kellett várnom, és rövid tervezgetés után a tettek mezejére léptem. Utólag ez két dolog miatt is kedvezőnek bizonyult:

• Egyrészt a járvány miatt kiesett az egyik munka, ami nem vágott földhöz, de azért volt némi aggódás a bizonytalan (anyagi) helyzet miatt. Illetve ezzel némi időm is felszabadult, amit így fel tudtam használni.
• Másrészt végül az eredeti ajánlat/elképzelés, ami ebbe az irányba indította a gondolkodásomat, először őszre tolódott, végül teljesen füstbe ment terv lett. Így végül haszna pusztán abban volt, hogy elkezdtem foglalkozni az ötlettel, de végül teljesen máshogy, előre nem várt módon valósult meg a dolog.

A régi- új ötlet nyélbeütése így már eléggé megadta az év alaphangulatát, és ezek után nagyon lassú, újraszerveződés jellemezte az évemet. Ezzel pedig úgy általánosságban is eléggé új alapokra helyeződtem. Ugyanakkor a negatív oldala, hogy egy csomó plusz teendőm lett, és így a blogra sajnos elég kevés időm maradt. Jelenleg még dolgozom rajta, hogyan hangoljam össze az új helyzetet a blogolással, emiatt maradoznak el, vagy akadoznak a posztok. De ennyi felvezető után jöjjenek a saját tanulságaim 2020-ból.

Megélések és személyes tanulságok

„Olyan nincs, hogy nem történik semmi.”

Ez az egyik kedvenc idézetem a Békés harcos útjából. Rendszeresen szoktam 2019-re hivatkozni azzal, hogy „tavaly”, mert annyira fura év volt 2020 ebből a szempontból. Bár zajlott az élet, és ahogy írtam, nálam jött egy elég nagy váltás, amivel azért össze is kaptam magam, de mindeközben mintha mégis megállt volna az élet.

Volt egy nagyon határozott megélésem arról, hogy nem történik semmi… de közben a felszín alatt nagyon is nagy változások mentek végbe.

Egyrészt, ahogy az elején írtam, testileg, lelkileg, szellemileg nagyon kimerültem 2020 elejére. Szóval az első lezárás, illetve hogy ezzel együtt a plusz munkák kiestek, nekem annyiból könnyebbséget hozott, hogy kipihenhettem magam, és nyugiban átgondolhattam a dolgokat, újratervezhettem a helyzetet. Persze voltak kihívások, és aggodalmak (főleg anyagilag), mégis összességében egy nagyon békés időszak volt számomra.

Ebben a békés, nyugis időszakban, miközben látszólag nem történt semmi, valójában a féleszín alatt mégis forrongott bennem a változás. Nagyon sok mindent letettem, átértékeltem. Különösen lelkileg. Sokat fejlődtem az elmém uralásában (gondolati és érzelmi mintákra, körökre való éberség, és tudatosság fejlesztés), régi rossz mintákat építettem le, sőt a helyükre új, jobban működőket sikerült kialakítani.

Illetve ahogy említettem, munka fronton jött egy nagy újítás, ami – reményeim szerint – hosszú távon is erős alapot fog biztosítani számomra.

A türelem próbája

Persze nem volt azért ez olyan könnyű menet. Az elején nagyon jól esett belelazulni a békés nyugalomba, tényleg kipihenni magam és feltöltődni testileg, szellemileg, lelkileg. Eleinte még a csendes, tervezés, majd a kezdeti munkák lassúsága is okés volt.

De az a fajta lassú, lépésenkénti bontakozás, ami az év első néhány hónapját jellemezte nálam egész évben megmaradt. Ez pedig eléggé próbára tette a türelmemet és elszántságomat. Minden nagyon-nagyon-nagyon lassan ment, és a semmiből felbukkanó akadályok még tovább lassítottak. Például olyan intézkedések, amik egyébként mondjuk egy hét alatt átfutnak, és eddig sose volt vele probléma, most elakadtak, újra kellett indítani, vagy éppen hónapokba telt mire rendbe tettük.

Ennek az új projektnek a lassú indítását tavasz vége – nyár eleje magasságában terveztem, de az újabb és újabb hátráltatások, és kényszerű lassítások, átszervezések miatt már egészen benne voltunk az őszben, mire ténylegesen el tudtam hagyni a startvonalat.

Nagyon nehéz volt, egyrészt bírni cérnával a bizonytalanságot, nem padlót fogni egy-egy újabb zökkenőtől, és bírni, hogy most egyszerűen csigalassú a dolgok menete. És lelkileg sem volt könnyű, mert folyamatosan kétséggel töltött el, hogy biztos ez-e a jó irány. Összességében nagy kihívás volt a türelem, amit jobb híján kénytelen voltam magasabb szinten űzni.

Bizalom és az ősbizalom

Mindezek mögött az év talán legnagyobb tanulsága mégis a bizalom. Bár még mindig tanulom, mert újra és újra magam előtt találom ezt a leckét, csak mindig más formában.

Nagyon sokan elismerik a bizalom fontosságát. Mégis az embereknek egy jelentős része úgy áll hozzá, hogy ki kell érdemelni, hogy megadja a bizalmat. Csernus Imre egyik előadásán hallottam, hogy ő beszél egyfajta ősbizalomról, ami alapvetően van és megadatik, ebből fakadóan feltétel nélküli. Bár úgy gondolom, ezzel a témakörrel korábban is elég egészséges volt a viszonyom, mégis az elmúlt év sok tanulságot hozott erről is. Lett egy mélyebb rálátásom, miért annyira fontos, hogy merjünk bizalmat szavazni, és ne kössük „előzetes kiérdemléshez”.

Mersz lépni a jövő felé?

Talán azért is éreztem rá annyira erre a témára, mert esetemben most nem csak az emberek közötti bizalom témaköre jött elő, hanem az életbe és önmagamba vetett bizalom is. Illetve ezek összefüggései. Mert persze lehet hivatkozni arra, hogy ki kell érdemelni a bizalmat, de ha a magadba vetett bizalomról van szó, azt hogyan várod el, hogy ezt kívülről valaki kiérdemelje? Nem. A kulcs az, hogy meg kell előlegezned, és merned kell lépni. És igen, merni kell lépni a bizonytalanba, az ismeretlenbe, úgy, hogy nem tudhatod biztosra, hogy bejön-e vagy mellélépsz.

Az év elején annyira lassan, és lépésről lépésre alakultak a dolgok, hogy mindig csak a következő lépést láttam, és úgy követtem az irányt, hogy gőzöm sem volt, merre tartok. Aztán egy ponton kezdett kitisztulni, és végtelenül hálás voltam, hogy mertem lépni. Mertem bízni abban, hogy bármi is jön, helyt tudok majd állni, meg tudok birkózni vele. Mert az önmagunkba vetett bizalom is olyan, mint bármely más bizalom: ha megelőlegezed jóval nagyobb arányban talál viszonzásra.

Csak ehhez merni kell bízni, mert a bizalom meglépésével párhuzamosan tud erősödni a bizalom. Talán paradoxnak tűnő módon a bizalom forrása pont önmaga. Ahogy merek bízni úgy egyre könnyebben tudok bizalmat szavazni, úgy leszek belül is egyre magabiztosabb. Ha nem merek bizalmat szavazni, akár egy másik embernek, akár önmagamnak, úgy egyre több lesz a félelem, a bizonytalanság, a gátlás bennem. Legalábbis nekem ez a tapasztalatom.

---

Nos, ennyi lett volna a 2020-ról szóló személyesebb gondolatmenetem. Remélem, tudtatok belőle meríteni. Ha gondoljátok, nyugodtan osszátok meg hozzászólásban, nektek milyen felismeréseket, kihívásokat jelentett 2020.

Kövess minket Facebookon vagy Instagramon, hogy ne maradj le a legújabb bejegyzésekről!