Ez NEM rémhírkeltés!

Nem tudom, ki hogy van vele, de ami engem illet, néha úgy érzem ez a „rémhírkeltés” téma nem kicsit esik túlzásokba. Mármint az emberek komoly túlzásba esnek azzal, hogy minden hírközlés alá tömegesen kommentelnek „rémhírkeltést”.

Ez olyan méreteket ölt, hogy erős késztetést kezdtem érezni, hogy szépen ki is fejtsem a véleményemet… De kezdjük az alapoknál, vagyis ott, hogy mi az a „rémhír”, rátérünk arra, egyesek miért hangoztatják ezt, meg arra is, hogy meglátásom szerint miért nincs igazuk…

Miért szeretném beletolni a saját véleményemet is az online térbe? Úgy gondolom, érdemes egy kicsit hátralépni a zsigeri „nem kell már megint ez a rémhírkeltés” álláspontról, és meg is nézzük, miért. Illetve, ehhez kapcsolódó témáról már írtam korábban, a Híradót se néző pozitivisták című bejegyzésben, mert ez a szemellenzős nézőpont már nem új keletű. Bár ott a témának egy másik aspektusáról volt szó, ami kiegészíti ezt a mostani bejegyzést.

Mi is az a rémhír… és mi nem rémhír?

Először is, legyünk alaposak, és nézzük meg, hogyan szól a definíció!

A rémhír definíciója: Valótlan, kitalált információ, vagy kisebb jelentőségű tényt ijesztővé nagyító; és ellenséges céllal terjesztő, a nyugalmat megzavaró, rémületet keltő, megtévesztő hír, híresztelés.

Valótlan, kitalált információ?

Nem. Értem én, hogy vannak, akik megkérdőjelezik a vírus létét. Tudjátok, mit? Rendben, kérdőjelezzük meg a vírus létét. De még ebben az esetben is van olyan tény, amivel szembe kell nézni. Nevezetesen azzal, hogy a megszokotthoz képest nagyságrendekkel több ember jelentkezik tüdőgyulladásos elváltozásokkal a kórházakban.

Van bennem annyi tolerancia, hogy nem állítom, hogy márpedig van vírus, de attól még tömegesen vannak olyanok, akik kóros gyulladásos tüdőtünetekkel jelentkeznek, hétköznapian szólva tüdőgyulladásuk van, és az állapotuk elég súlyos ahhoz, hogy emiatt kórházi kezelésre szoruljanak. Ez tény, nevezhetjük vírusnak, vagy misztériumnak, bárminek, a lényeg, hogy ez tény. Vagyis nem valótlan információt adnak közre.

Kisebb jelentőségű tényt ijesztővé nagyító?

Nézőpont kérdése, hogy felnagyításnak tekintjük-e. Lehet arra hivatkozni, hogy tavasszal nálunk alig volt fertőzött, mégis jól megijedtünk, vagyis ijesztő méretűvé lett nagyítva. Ugyanakkor tény, hogy Kínában, Vuhanban, illetve Olaszországban, elsősorban Lombardia tartományban tényleg tömegesen fertőződtek meg az emberek.

A helyzet ott valóban ijesztő volt. De nem ijesztő méretűvé lett nagyítva, hanem az ottani helyzetről tudósító hírek valósága volt ijesztő. Valamint az a prognózis, hogy nálunk is ez történhet heteken belül, ha nem cselekszünk.

Ellenséges céllal terjesztett?

Nem. A sajtónak az a feladata, hogy tájékoztasson. Ha az előző nap x számú új fertőzöttet regisztráltak, akkor ez egy információ. Mivel a sajtónak feladata az információ megosztás, ezért közreadja. Ahogyan minden új hírt is a járvánnyal kapcsolatban közreadnak. Arról valóban érdemes szót ejteni, hogy ebben a helyzetben mi fér bele hatásvadász címadásba, érdemes lenne-e ebben a tekintetben visszafogottabbnak lenni, de ez egy egy másik kérdéskör.

Nyugalmat megzavaró, rémületet keltő, megtévesztő hír?

Ahogy az előző pontban írtam, a kínai és olasz helyzet valóságát valóban ijesztő volt látni, és belegondolni, hogy ránk is ez vár. Ám, maga a hír nem volt megtévesztő, ott valóban kórházi kezelésre szoruló tömegek jelentek meg. Aláírom, hogy ijesztő, de nem volt megtévesztés, ez az ottani valóság volt. Lehet amellett érvelni, hogy valóban túl lett reagálva tavasszal a helyzet, legalábbis nálunk.

Ugyanakkor szerintem ez kicsit emberi reakció is volt, hiszen száz éve nem láttunk hasonló járványt, nem voltak kidolgozott protokolok, és átgondolt szakmai forgatókönyvek arról, mit kell ilyenkor csinálni. Bár hozzátenném, hogy az őszi események tükrében bennem azért felmerült, hogy ha akkor nem cselekedtünk volna gyorsan, talán tavasszal is súlyosabb lehetett volna a helyzet itthon is.

Azt viszont elismerem, hogy a hatásvadász címekkel olykor túlzásba esnek az újságírók, és ebben a helyzetben tőlük is elvárható lenne az önmérséklet.

Hír vagy rémhír?

Az a benyomásom, az alapvető probléma ott van, hogy a legtöbben azért dobálóznak rémhírezéssel, egy ugyan hatásvadász cím alatt futó, de tartalmában pusztán tájékoztató cikk alatti komment szekcióban, mert félelmetes számukra a valóság. Vagyis azt gondolják, rémhír az, ami ijesztő dolgokról szól, esetleg félelemre ad okot. Viszont nem lesz valami csak azért rémhírkeltés, mert a valóság egy ijesztőbb oldaláról szól.

Tehát azért, mert számukra rémes és ijesztő, attól az még nem rémhír, csak egy hír. Csak azért mert a valóság részét képezik a félelmetes események, amik adott esetben szorongással töltenek el, attól az eseményekről szóló hírek még nem rémhírek. Hiszen ijesztő mivoltuk ellenére – sajnos – a valóságról tájékoztatnak.

Valóban lehet ijesztő, és rémes belegondolni, abba meg pláne félelmetes belegondolni, hogy akár személy szerint is érintetté válhatunk. Elképzelhető, hogy a valóság, amiről a hírek szólnak szorongást, félelmet vált ki belőlünk.

Ebből fakadóan szintén sokan dobálóznak azzal, hogy „miért kell rémületet kelteni”. Nos, ezek a hírek valóban alkalmasak arra, hogy megijedjünk, szorongást kelthetnek. Ez valóban így van… De! A helyzet az, hogy ez már nem a hírről, nem a tájékoztatásról szól, hanem az arra adott EGYÉNI reakcióról. Ha szorongást, félelmet vált ki belőlünk, jó ha tudatosítjuk, hogy ez a mi egyéni reakciónk, amit egyéni szinten csak mi tudunk kezelni, és nem okolhatunk érte másokat, nem háríthatjuk a felelősséget.

Miért hatalmasodik el rajtad a félelem?

Az, hogyan reagálsz egy hírre valójában nem arról szól, hogy szabad-e tényeket közölni, sem arról, hogy szabad-e vagy jó-e olyan híreket is közreadni, ami a valóság ijesztőbb oldaláról tudósít. Vagyis szabad-e cikket írni mondjuk arról, hány új fertőzött van. Hanem arról szól, hogy képes vagy e mélyebb érzelmi bevonódás, kisebb-nagyobb érzelmi reakciótól mentesen tekinteni a hírekre. Ez arról szól, milyen mentális állapotban vagy, milyen a mentális immunrendszered, tudatos vagy-e , vagy HAGYOD magad befolyásolni, valamint mennyire vállalsz magadért felelősséget.

Képes vagy egy hírben a tényeket meglátni, és abból csak annyit magadra venni, amihez valóban közöd van? Mondjuk, hogy jah, kell a maszk, ha tömegközlekedni szeretnék. Vagy szorongással tölt el, és az ebből fakadó frusztrációddal átváltasz támadóba, és visszadobod, hogy miért kell itt rémületet kelteni? Amikor a saját szorongásod azzal próbálod enyhíteni, hogy kétségbe vonod a valóságot, olyankor tudatosul bennem, hogy valójában felelősséget hárítasz? Illetve homokba dugod a fejed.

Csak azért, mert valami ijesztő, még nem kell megijedni. A tények, attól, hogy nem tetszik, még tények maradnak, és tájékozódni fontos. Sőt, az a felelősségteljes magatartás, ha követem az eseményeket, mert ezáltal tudom, hogy személy szerint mit szükséges megtennem. De egy hír önmagában még nem azt jelenti, hogy túl kell reagálnom.

Miért van rád ekkora hatással?

Ha túlságosan elkap a félelem, a szorongás, ha a híreket olvasod, akkor érdemes elgondolkodnod azon, hogy miért befolyásol téged ennyire. Miért van rád ekkora hatással? Mert ez nem okés. De nem a hír megosztása a probléma, hanem az, hogy ennyire a hatása alá kerülsz, hogy nem tudsz elvonatkoztatva és objektíven tekinteni rá.

Azért, mert nem tetszik, még a valóság az ami. Tömegek vannak tüdőgyulladásos elváltozásokkal kórházban, akik akár súlyos állapotban is lehetnek. (Ha hiszünk a vírusban, ha nem, sajnos ez van.) Milyen érzést kelt ez a tény benned? Megijeszt? Mielőtt még rémhírkeltést kiáltasz belegondolsz abba, hogy miért ijeszt ez meg? Attól, hogy rémhírkeltést kiabálsz a beteg emberek el fognak tűnni a kórházakból? Attól, hogy nem hiszel a vírusban, azok az emberek még súlyos állapotban vannak.

Megjegyzés: Tudom sokan kétségbe vonják, hogy egyáltalán vannak betegek, és felteszik a kérdést, hogy ismersz-e személyesen fertőzöttet. Nos, egyébként igen. Sőt, a tágabb ismeretségi körben van olyan, aki koronavírusos lett és sajnos olyan is, aki bele is halt.

Miről szól a média?

A sajtó feladata a tájékoztatást. Neked meg az a feladatod, hogy felnőttként felelősséget vállalj önmagadért és a hírfogyasztási szokásaidért. Ugyanis szabad akaratod van abban, hogy eldöntsd hogyan reagálsz a feléd érkező dogokra. Hát, használd a szabad akaratod, használd a tudatosságod! Ha nem akarsz félni, akkor ne engedd át magad a félelemnek! Egy felnőtt embernek képesnek kell lennie arra, hogy felmérje, adott helyzet őt mennyire érinti, és ennek tükrében mit tud megtenni saját hatáskörében.

Nem félni kell, hanem praktikusan állni a helyzethez, és nem rettegve, de meg lehet tenni a szükséges óvintézkedéseket. Tedd meg amit meg tudsz, de na hagyd, hogy a félelem átvegye feletted a hatalmat. Ez a hozzáállás már csak azért is sokkal hasznosabb, mert ha arra koncentrálsz, mit tudsz praktikusan megtenni magadért, a szeretteidért, akkor nem áldozatként vagy benne a helyzetbe, hanem cselekvőként. Tehát nem elszenveded a helyzetet tehetetlenül, hanem aktív szerepben vagy, ezáltal a szorongásod is csökken.

Horror-média?

Érdemes elgondolkodni azon, hogy míg a hírközlés kapcsán a médián kérjük számon a saját (érzelmi) reakciónkat, valamiért a horror filmek kapcsán képesek vagyunk éretten átlátni az egyéni felelősség témakörét. A horror filmek készítőin nem kérjük számon, hogy mit kell itt rémületet kelteni! Ezt a témát képesek vagyunk felelősségteljesen kezelni. Aki tudja magáról, hogy nehezen birkózik meg a félelmetes jelenetekkel, nem néz horrort. Aki meg tudja, hogy el tudja bírni, és nem fog utána egész éjszaka szorongani, az meg megnézi, ha érdekli. Illetve, ha később mégis szorongást vált ki belőle, akkor magára vet, hogy jah, hát azért benne van a pakliban az ilyesmi, de ennek tudatában ültem le a film elé.

Miért nem vagyunk képesek ugyanerre a saját hírfogyasztásunkkal kapcsolatban? Miért kell a médiára tolni az egész felelősséget? Ők csak teszik a dolgukat.

Ha nyomasztanak a hírek…

Azt elismerem, hogy gyakran túlzásba esnek az újságírók a hatásvadász címekkel, ami ebben a helyzetben tényleg kifogásolható, hiszen valóban hasznos lenne az ő részükről is a higgadtság közvetítése. Ugyanakkor szerintem felnőttként mai világban már tisztában kell lennünk azzal, hogy nem ildomos felülni hatásvadász címekre. Tehát nem csak a sajtón kell számon kérni a higgadtságot, de a sajtóhoz való saját viszonyulásunkon is.

Igen van olyan, hogy nagyon nyomasztanak hírek, és úgy érzed neked ez már tényleg sok. Előfordul, hogy érzékenyebb mentális állapotban vagyunk. Fontos, hogy ez felismerjük és igen, ilyen esetben valóban az a legjobb, ha átmenetileg a legszükségesebb mértékre csökkentjük a hírfogyasztásunkat.

Tehát, ha adott esetben elfog a félelem, szorongsz, ha híreket olvasol, az rendben van. Csak egyrészt tudd, hogy ez nem a média és nem a hírek hibája, hanem a te reakciód. Másrészt tedd meg azt, ami szükséges, ahhoz, hogy védd magad. Viszont, ha ez az (érzékeny) állapot nagyon tartósan fennáll, azért érdemes lenne átgondolni, hogyan erősíthetnéd meg magadat mentálisan, hogy ne legyél ennyire kiszolgáltatott.

Tudatosság a kulcs!

A tudatosság, az éberség és az önkontroll is egyfajta készség, ami nem jön egyből, gyakorolni kell. És igen, ennek a gyakorlási folyamatnak része lehet, hogy (átmenetileg, amíg meg nem erősödünk mentálisan) visszafogjuk magunkat és adott esetben korlátozzuk a hírfogyasztásunk.

De az egy hárítás, hogy „jajj, fujj, csúnya, gonosz média, itt terjeszti a rémhíreket”. Ne dugd homokba a fejed! Te tudsz tudatos lenni, képes vagy a kezedbe venni a saját reakcióidat. Képes vagy tényszerűen, érzelemmentesen információkhoz jutni. Képes vagy egy lépéssel hátrébbról tekinteni az új hírekre, és levonni a következtetést, hogy „nekem ezzel van dolgom vagy nincs dolgom”. Ez személy szerint érint engem, vagy nem érint? Ha pedig nincs vele dolgom, akkor elengedem, és a szükséges óvintézkedések figyelembe vételével, nyugalomban teszem a dolgom.

Zárásként pedig Csernus Imre egyik videóját szúrnám be, amiben a témához kapcsolódó gondolatait osztja meg.

A belső egyensúly híradóval való kapcsolatát szerintem elég részletesen kifejtettem egy korábbi bejegyzésemben, talán ezt is érdemes lehet elolvasni, itt találjátok: Híradót sem néző pozitivisták

***

Kövess minket Facebookon vagy Instagramon, hogy ne maradj le a legújabb bejegyzésekről!