A szex a fizikai örömök leginkább vágyott formája, testi és lelki kapcsolat. A biztonságos szex pedig az, amire mindenkinek törekednie kell. Egyrészt a nem kívánt fogantatás elkerülése, másrészt a nemi betegségek elleni védelem miatt. A biztonságos együttlét úgy okozhat teljes örömöt a feleknek, ha a védekezéshez a megfelelő óvszert választják ki. Ebben szeretnénk egy kis útmutatást adni.
Nagyon örültem az iSZEXshop.hu megkeresésének, mert ez egy fontos téma, és még nem igazán esett róla szó itt, a blogon. Szóval ez a mostani bejegyzés, a biztonságos szex egyik főszereplőjéről, az óvszerről, az iSZEXshop.hu jóvoltából készülhetett el. #szponzorálttartalom
Az óvszerek továbbra is a nemi betegségek elleni háború legeredményesebb „katonái”. A kondom kiválasztásakor azonban fontos figyelembe venni a biztonság mellett az élményfaktort is. Egy rosszul megválasztott óvszer teljesen elronthatja az együttlétet, ezért most részletezzük, mire is kell figyelni.
Igenis a méret a lényeg
Bár a szeretkezésnél jogosan hangoztatják az urak, hogy nem feltétlenül a méret a lényeg, az óvszer kiválasztásánál mégis figyelni kell erre a részletre. A hagyományos megoldásokat átlagos adottságú férfiak igényeihez szabták. Ha azonban túl kicsi, vagy éppen túl nagy, jobban oda kell figyelni a megfelelő óvszer kiválasztására. Ha túl nagyot választunk, aktus közben lecsúszhat a gumi, míg ha túl kicsit, az szoros lesz és kényelmetlenné teheti az együttlétet.
Szerencsére már minden mérethez próbálnak alkalmazkodni a gyártók, kapható például többféle XXL-es változat, amely segít, hogy komfortosan érezze benne magát az érintett. A különböző modellek leírásában minden adat megtalálható, hosszúság és átmérő egyaránt figyelembe vehető a választásnál.
Allergiások figyelmébe
Bár kevesen tudják, létezik latexallergia, amely a legtöbb óvszer használatát teljesen lehetetlenné teszi az ezzel küzdők számára. A gyártók szerencsére foglalkoztak a kérdéssel, így többféle latexmentes megoldással lehet találkozni a polcokon, webáruházakban. Ezeket már úgy tervezték, hogy alig érezze az ember a viselésüket, így teljesebbé téve a testek közötti élményt.
Változatos anyagú kondomok
Az anyag vastagsága szintén fontos szempont a választásnál. Az extra biztonságos termékek vastagabbak, így nehezebben sérülnek meg, valamint az örömig túl hamar eljutó urak számára késleltetett élményt biztosítanak. Az extra vékony megoldás ennek az ellenkezője: használat közben alig érezhető, így a természetesség legteljesebb élményét biztosítják.
Aki pedig a különlegességeket keresi, annak a bordázott és pontozott modellek között érdemes válogatnia, ezek minden alkalommal újszerű élményt biztosítanak.
A fotó forrása: Rocketclips, Inc. / Shutterstock.com