Megint regélni fogok egy saját sztorit, nevezetesen egy bulizós estéről származó momentumot, amin később, amikor elmesélték mi is volt valójában a szitu, jót nevettem. De tulajdonképpen tanulsága is van a sztorinak, mert pontosan tudom, hogy rengetegen vannak, akik nem nevettek volna, és akár még össze is vesztek volna a párjukkal. Most ez a történet egy amolyan „mi az az állapot, amikor jól tudjuk lekezelni mások bekeverési szándékait” nézőpontból megfogalmazott gondolatsor lesz.
Mert bizony az, hogy milyen partnerek vagyunk és adott esetben mennyire könnyen lehet minket „kiütni a pozíciónkból”, nagy mértékben rajtunk, a hozzáállásunkon is múlik. Bármennyire is nem tetszik egyeseknek ez, és bármennyire is könnyebb másokat hibáztatni, igenis vegyünk tudomást a saját felelősségünkről is! De vágjunk is bele a történetbe, és nézzük hogyan NEM tudott bekavarni a csajszika…
A történet az én nézőpontomból
Még egyetemre jártam, amikor a szokásos „parti-napra” készültünk, az egyetemi törzshelyre. Mivel nálam is bejelentkeztek a barátnőim és szaktársaim, illetve a kedvesemnél is megvolt beszélve az összeröffenés a haverjaival, így abban maradtunk, hogy buli előtt mindenki marad a saját társaságában, és majd ott, a szórakozóhelyen találkozunk.
Ennek megfelelően az este a terv szerint haladt. Épp a mosdó előtt vártam az egyik barátnőmet, amikor befutottak a srácok. Mivel nem akartam szó nélkül lelépni a barátnőmtől, ezért megbeszéltük, hogy ők mennek a pulthoz inni valamit, mi meg megyek utánuk, amint sikerült szabadulnunk a női mosdók időelnyelő tumultusából, és majd ott összeverődik a társaság.
A bekeverni szándékozó csaj
Pár perc múlva már ki is szúrtam őket a pult környékénél, és amikor odaértem láttam, hogy a kedvesem épp beszélget két csajjal. Azért az ilyen, „belterjes” egyetemi közegekben elég alap, hogy egy csomó ismerős van lent, szóval semmi gyanúsat nem találtam a szituban. Őszintén szólva azt gondoltam, biztos egy szaktársa vagy valamilyen úton módon ismerősök.
Amikor odaértünk, csak úgy mellékesen kihúztam a körből és finoman megragadtam a hozzám tartozó férfiú grabancát, hogy csókra invitáljam. Majd a meleg köszöntés után, miközben a kedvesem nagyban vigyorgott magában, visszaálltunk a „körbe” a beszélgetéshez való csatlakozás szándékával. Kicsit ugyan érdekes arcot vágott az egyik leányzó, de nem törődtem vele. Aztán odafordult hozzám azzal, hogy „Barbi, igaz?”. Mire csak felvontam a szemöldököm és megráztam a fejem. Naivan azt gondoltam, összekevert valakivel, és kicsit értetlenül, de mosolyogva néztem rá. Továbbra is totál naivan azt vártam, hogy majd tovább folyik a beszélgetés fonala.
Csakhogy a szóban forgó csajszi először tétovázott, majd elnyúlt fejjel tovább állt a barátnője társaságában. A kedvesem szélesen vigyorgott, én meg nem igazán vágtam a helyzetet, de nem is foglalkoztam vele. Laza könnyességgel túlléptem a furcsának ítélt szitun. Főleg, hogy akkor ért oda hozzánk a kedvesem egyik haverja az italokkal, és ez máris továbbgördítette a szórakozást. Az este során nem is történt több említésre méltó dolog, csupán jót bulizott a társaság.
Ám másnap, amikor átmentem a kedvesemhez, kibújt a szög a zsákból, mármint a történet általam addig nem ismert, másik oldala. Vigyorogva megjegyezte ugyanis, hogy hát igen, bezzeg, amikor van barátnője, akkor nyomulnának rá a lányok… Majd elmesélte, hogy mi is történt tulajdonképpen az este.
Az ő verziója
Beszerezve egy-egy italt a pult előtt álldogálva beszélgettek az egyik haverjával, amikor odacsapódott hozzájuk két csaj. Az egyik kicsit belevalóbb volt, ő akarta felszedni a kedvesemet a barátnőjének. Aki persze nem állt kötélnek és terelte a témát. A húzódozáson felbuzdulva néhány mondat után már magának akarta a csajszi felszedni őt, miközben a barátnője már csak álldogált mellettük. Szívem drága választottjának meg hízott az egója a szitun, és gondolta kiélvezi szerencsétlen lány eleve elvetélt próbálkozását.
Na ebbe a pár perce zajló jelenetbe csöppentem bele én. És hát mivel mással köszönteném a pasimat, mint csókkal?! A világ legtermészetesebb dolgaként libbentem oda, köszöntem, és cuppantottam egy forrót a kedvesem szájára. Amit én nem láttam, az a mögöttem álló csaj elnyúlt arca, aki ebben a pillanatban tudta meg, hogy miért nem állt kötélnek a felszedni kívánt srác. Ekkor a csajszi gondolt egyet: azért legalább bepróbálkozik, és ördögi(nek szánt) szándékossággal dobott be egy random nevet. Hátha valami féltékenységi jelenetbe torkollik a dolog. (Mondjuk poén lett volna, ha bólogatok, hogy igen, én vagyok a Barbi. :D) Csakhogy ez finoman szólva nem jött be. Nem haraptam a rossz indulatú csalira, ő meg feladta a próbálkozást.
Az a bizonyos másnapi más nézőpont…
Szóval másnap megkaptam a komplett sztorit, amin elég jókat röhögtünk. Mert hogy a csaj bekavarási szándéka nagyon durván nem jött be. Sőt, sokkal inkább lett egy nagyon jó sztori közöttünk, amit nem egyszer nevetve emlegettünk fel.
Amiért arra gondoltam, megosztom ezt a történetet az az, hogy sokszor viszont mégis célt találnak az ilyen, és ennél még bénább próbálkozások is. Még ha nem is lesz belőle kenyértörés, vagy veszekedés, mégis könnyen generálhat olyan feszültséget, ami megmételyezi a kapcsolatot.
Miért nem tudott bekavarni?
Nem tudott bekavarni, mert nem kaptam be a csalit. Miért nem volt feszkó másnap, amikor a kedvesem elmesélte a teljes sztorit? Mert igazából nem volt jelentősége a csajnak, sem a próbálkozásának. Miért nem akadtam ki azon, hogy a kedvesem nem koptatta le már az elején? Mert egyrészt volt bennem elég empátia ahhoz, hogy megértsem, hogy jól esett a kedvesemnek. Ehhez pedig az adott magabiztosságot, hogy tudtam benne bízni, hogy azért van velem, mert érték számára a kapcsolatunk.
Kontrasztként megjegyezném, ha én ott helyben, amikor a csajszi keverni akart, ráharapok, simán bejöhetett volna a terve. Még, ha nem is vet véget a kapcsolatunknak, nyilván perverz örömöt lelt volna benne, ha összekapunk. Ha pedig másnap akadok ki, amikor megtudom, hogy fel akarta őt szedni a csaj… Nos, tegyük fel, hogy jól felhúzom magam, és akár még szakítunk is, hogy miért hagyta, meg miért hozott ilyen helyzetbe, és akkor most nem is vagyok fontos neki felkiáltásokkal. Majd a következő buliban mondjuk összeakadnak és össze is gabalyodnak.
Vagy nem szakítunk, csak megy a feszkózás, hogy miért akarta őt felszedni a luvnya… Mintha lenne befolyása arra, hogy megtetszik valakinek… Lehet, hogy ott és akkor még nem katalizált volna mondjuk szakítást a reakcióm, de közép és hosszú távon az ilyen konfliktusok már destabilizálhatják a kapcsolatot.
Szóval elértem volna bármi pozitívat, ha bármelyik ponton kiakadok a szitun? Nem. Sőt, akár még le is generálhattam volna a kiakadással azt a forgatókönyvet, amit egyébként elkerülni szerettem volna.
Mi volt a saját tanulságom?
Nos, igen, tisztában vagyok vele, hogy az a kissé naiv, jót feltételező énem nyilvánult meg ott és akkor, amit talán sokan megmosolyognak. Mégis sokszor tapasztaltam, hogy pont ez az, ami teremt egyfajta harmóniát és békét a kapcsolataimban. Az a fajta bizalom, amit ez megelőlegez a másiknak hatékony záloga a tartósságnak.
Valljuk be, a kiscsaj bepróbálkozása eleve reménytelen volt. Nyilván a kedvesem egójának jól esett, de ha tényszerűen nézzük, esze ágában nem volt belemenni. Így ez az eset legfeljebb is csak bosszantó apróság lehet. Ám az, ahogy reagálunk az ilyenekre befolyásolja a kapcsolat minőségét.
Arra, hogy bejön valakinek a kedvesünk, vagy akár kezdeményez, igazából nem vagyunk hatással. Se mi, se a társunk. De a reakció, amit arra adunk, hogy valaki kinyilvánítja, hogy bejön neki a párunk, az már lényeges. Fel akadunk hülyeségeken meg apróságokon, és abból feszültséget generálunk? Vagy helyén tudjuk kezelni?
Ha kiakadunk, durcizunk vagy jelenetet rendezünk olyasmi miatt, ami egyrészt jelentéktelen, másrészt nem vagyunk rá hatással, ergo nem kikerülhető, azzal végeredményben a saját kapcsolatunkban generálunk feszültséget. Olyan feszültséget, ami teljes mértékben kikerülhető lett volna. Összességében magunknak ártunk, sőt akár pont azzal hajtjuk a felbukkanó harmadik fél malmára a vizet, hogy intenzív reakciót produkálunk a megjelenésére.
Mégis, amikor szóba kerül, hogy általában nem szoktam foglalkozni az ilyen esetekkel, sokszor még én vagyok az, akire furcsán néznek. Mintha az lenne a normális reakció, hogy árgus szemekkel lessük, honnan jön a fenyegetés… Nem gondolom, hogy ez okés, sőt ez sokkal inkább belső bizonytalanságra utal. (Nyilván van az, amikor már felkapom a fejem valamire, de most nem a komolyabb, megalapozottabb esetekről van szó.)
Mit jelent, ha kiakadok és féltékenykedni kezdek?
Nos, ha adott szitura akár ott helyben, akár később kiakadással, durcizással vagy számonkéréssel reagálok, az leginkább belső bizonytalanságból fakad. Két, egymással összefüggő gondolatot tennék ehhez hozzá, amiken érdemes elgondolkodni.
- Saját magamat elég szerethetőnek tartom-e. Megvan-e egy stabil „elég jó vagyok” érzés bennem. Ugyanis ennek megléte kreál egy stabil alapot ahhoz, hogy képes legyek elhinni, hogy elég jó/szerethető/szép/vonzó/értékes vagyok a páromnak ahhoz, hogy még a konkurencia megléte ellenére is kitartson mellettem. (Vagy épp már az ismerkedéskor engem válasszon.)
- A másik oldal, hogy bízom-e a páromban, stabilnak érzem-e a kapcsolatunkat. Bár tulajdonképpen ennek részben az előző pont is az alapja. Ha nem vagyok képes elhinni, hogy elég értékes vagyok, és ha nem vagyok képes elhinni, hogy elég értékesnek tart engem a párom, akkor teli leszek megalapozatlan bizonytalansággal, irracionális félelmekkel. Éppen ezért intenzívebben reagálok, vagy éppen kifejezetten ki lehetek élezve a vélt vagy valós veszélyekre. Míg ha képes vagyok bízni, eszembe sem jut ilyesmi, mert megvan bennem az a tudat, hogy nem számít hányan illegetik magukat a párom előtt, ő mellettem köteleződött el, mert fontos és értékes számára a szövetségünk.
Érdekesség, hogy előfordul olyan, hogy csak adott kapcsolatban, adott partner hozza elő a féltékeny oldalunkat, aki mellett félünk, akár rettegünk attól, hogy elhagy, hogy nem szeret, hogy megcsal. Dacára annak, hogy se előtte, se utána nem merül fel ilyen probléma a kapcsolatainkban. Éppen ezért bár első körben azt érdemes megvizsgálni, hányadán állok magammal, a bizalom témakörével, értékesnek és szerethetőnek gondolom-e magam.
Mit érdemes átgondolni?
Mégis, ha egyébként nem jellemző a féltékenységre hajlamos hozzáállás, viselkedés, azzal is érdemes számot vetni, hogy az adott partner mit hoz ki belőlem, hogyan viszonyul hozzám, hogyan viszonyulok én hozzá, hogyan kezeljük egymást, mennyire mutatjuk ki az érzéseinket, milyen visszajelzéseket adunk egymásnak.
Szóval összességében, ha nagyon ki vagy élezve a konkurenciára, elsősorban azon érdemes elgondolkodnod, hogy miért van ez így. Mert sokszor nem is igazán az a felbukkanó kacér szempár kever be, hanem mi magunk azzal, amilyen reakciót adunk erre. Ennek megfelelően, amikor nem tud bekavarni a gaz csábító, úgy gondolom az is elég nagy mértékben miattunk van, hiszen eleve olyan légkört teremtünk a kapcsolatunkban, ami nem ad teret arra, hogy valóban be tudjon keverni.
Remélem tetszett a bejegyzés, ha bármit hozzátennél, egyet értenél vagy vitáznál, használd bátran a hozzászólás szekciót!
Kövess minket Facebookon vagy Instagramon, hogy ne maradj le a legújabb bejegyzésekről!
Talán ez is érdekelhet: