Sokat gondolkodtam azon, osszak-e meg több konkrét ismerkedős sztorit az online társkeresők világából. A dilemmám az volt, hogy egyrészt sok az ismétlődő történet, sok a visszatérő baki, már a randi appokon, ami sokak számára lehet(ne) tanulságos. A másik oldal meg az, hogy nem szerettem volna, ha ez úgy jön le, hogy le akarok szólni egyéneket vagy csoportokat. Pontosabban a férfiakat, mert ugye nőként jobbára róluk tudok sztorizni.
Egyáltalán nem célom kicikizni vagy leszólni a pasikat, sokkal inkább a segítő szándék motivál, hogy épülhessenek belőle azok, akik nyitottak erre. Azt tapasztalom, legtöbbször olyan apróságokon csúszunk el, amit észre sem veszünk, azt meg pláne nem vesszük észre, hogy ezeket mi magunk idézzük elő.
Végül úgy éreztem, szeretném ezeket is megosztani, természetesen segítő szándékkal, azok számára, akik nyitottak ránézni a saját működésükre, esetleges hibáikra is, így talán tudnak meríteni ezekből a történetekből.
Elhibázott Tinder sztorik sorozata
Szóval arra gondoltam, gyakorlatiasabb útravaló formájában is merítenék a tinderes és egyéb ismerkedős élményeimből, és konkrét eseteket felelevenítve mesélnék el egy-egy tipikus hibát. Így végül arra jutottam, indítok egy sorozatot az önszabotáló Tinder-Huszárokról, azzal az alcímmel, hogy „ezért nem sikerült felszednetek”.
Mivel jobbára női szemszögből vannak tapasztalataim, ezért leghitelesebben ezekről tudok írni. De szeretném leszögezni, az, hogy a tipikus pasi-hibákról írok, nem azt jelenti, hogy a nők nem hibáznak. Csupán annyit jelent, hogy mivel én férfiakkal ismerkedek, ezért jobban szemet szúrnak az általuk elkövetett hibák. Ettől függetlenül a sorozatban helyet fognak kapni olyan bakik is, amiket női és férfi oldalon is elkövetnek. Ilyen ez a mostani, sorozatindító is.
Érdemes lehet elolvasni a sorozat bevezetőjét is, amiben a sok kis hiba mögött meghúzódó általánosabban önszabotáló hozzáállásról írok. Ezt itt találjátok: Önszabotáló Tinder-huszárok. A bejegyzések alján pedig megtalálható a sorozat többi része is.
Mr. Élből Negatív
Ebben a részben egy olyan élményt szeretnék megosztani, ami nagyon is kiváló példa arra, hogyan szabotáljuk magunkat már a randi appokon. Ráadásul szerintem, ez azért is nagyon praktikus példa, mert teljesen mindegy milyen szándékkal keresgélünk, hiszen odáig el sem jut a történet, hogy ez érdekes legyen.
Pedig elsőre még szimpi volt…
Amikor ez az eset történt éppen ismét felkukucskáltam tinderre szétnézni, mi a helyzet. Pörgettem jobbra-balra, és szembejött egy profil. Alapból szimpatikusnak tűnt a srác a képei és profilja alapján. Jobbra húztam, és nem sokkal később meg is volt a match. Másnap reggel rám írt, és még aznap délelőtt visszaírtam, amire valamikor délután reagált is. Ám épp úgy jött ki nálam a meló (decemberi hajtás, meg tizenkét órázás stb.), hogy aznap már nem léptem be, csak másnap délelőtt. És bizony már itt megbicsaklott a történet…
Probléma #1 : Negatív hozzáállás
Nem sokkal az után, hogy visszaírtam neki, írt is, amit ugye aznap én már nem láttam. Viszont másnap délelőtt, amikor beléptem, egyből válaszoltam. Erre viszont már kapásból kaptam az ívet, hogy „jó, hogy végre válaszolsz, így napok után”… Erre csupán tényszerűen jeleztem, hogy tegnap volt az első üzenetváltásunk, azóta most léptem be először és ahogy látja, írtam is.
A reakciómra egyből visszakozott, sőt mentegetőzött, hogy vendéglátásban dolgozik és a munkája hektikussága miatt néha nehezen követi a napokat. Már itt kicsit azt éreztem, hogy alapból negatív a hozzáállása, és ha nem kap kapásból kívánatos reakciót, akkor már egyből morog magában. („Jó, hogy végre válaszolsz, így napok után…”)
Persze elfogadom én, hogy amikor összevisszaság jellemzi az ember időbeosztását abba könnyű belezavarodni. Az viszont jelzésértékű, hogy hogyan reagál valaki valamire. Ha úgy érzi, nem kap elég gyorsan választ, ő egyből morgolódni kezd és beszólogat. Arról nem is beszélve, ha valaki hasonló stílussal van jelen, mint ő, nos, nem kedves és korrekt reakciót fog adni egy ilyen beszólásra. Vagyis igazából saját magának generálja a feszkót…
Probléma #2: A lazaság hiánya
Mentek tovább az üzenetváltások, bár itt-ott nem annyira simán. Például egyszer, a munkája kapcsán próbáltam kedvesen csipkelődni, amin először nevetett, de végül nem csapta le a labdát. Még néhányszor eljátszottuk, hogy magas labdát dobtam, ő meg ahelyett, hogy lecsapta volna, inkább visszakozott. Mintha nem mert volna belemenni egy kicsit bevállalósabb vagy lazább verbális-szituba.
A poénokra is csak visszafogottan reagált, inkább kibújni próbált az „éles” helyzetekből. Mintha fenyegetőnek érezte volna a humorizálást és a jó hangulatot. Nekem pedig egyre kevésbé volt kedvemre való, hogy ilyen szempontból nincs lazaság a csevejben.
A történet végére az tette a pontot, hogy megint jött pár nap, amikor szintén 12 óráztam, nagyjából csak aludni jártam haza, meló közben meg nem tudtam telózni, így nem is tindereztem. Ebben a két napban csak este, lefekvés előtt válaszolgattam, amikor végre volt egy szusszanásnyi időm. Viszont ő úgy ítélte, hogy túl lassan válaszolok, és ezt kifejezetten rossz néven vette. Ekkor kezdett elég érdekes, sértődős hangnemet megütni. Elmondtam neki, mi a helyzet, hogy most épp így néz ki a munkám, de amikor odajutok, akkor írok, amint tudok. Erre legfeljebb csak „oké, értem” volt a válasz, majd kis idő elteltével újra jött a morgás, amit kifejezetten lekezelő stílussal színezett át.
Probléma #3: Játszmázás
Egyre lekezelőbb lett, amivel éreztem, hogy ki akarna sajtolni valami extra reakciót belőlem. Azt várta, hogy mentegetőzzek és magyarázkodjak. Na, meg adjak valamiféle biztosítékot arra, hogy én tényleg komolyan ismerkedni szeretnék vele. Igyekeztem korrekt lenni, de még a normális válaszaimat is lekezelte, nemhogy a kedves megszólalásaimat… Végül már nem volt nagy kedvem foglalkozni vele, és egy ismételten furcsa, lekezelő hangvételű üzenete után lezártuk a beszélgetést.
Ahogy írtam, az előzmények miatt – eleve nem volt laza a csevegés – nem voltam már túl lelkes. Ráadásul nem éreztem korrektnek az elvárásait sem, főleg, hogy jeleztem, miért nem tudok gyakrabban írni. Illetve teher volt az az elvárása is, hogy bizonygassam, hogy tényleg érdeklődöm iránta és komolyan gondolkodom. Összességében ezek a dolgok eléggé lelomboztak, és miközben nem mert belemenni a humoros helyzetekbe, egyre terhesebb volt a számonkérése. Végül már nem volt nagy kedvem foglalkozni vele, így lezártuk a beszélgetést. Persze az ő részéről erre érkező lezáró válasz megint elég lekezelő volt.
Egyébként ez az utolsó üzenete elég parkoló pályára tevős tartalmú volt, viszont egy kis csavarral. Ugyanis a megfogalmazás abszolút olyan, ami szinte kívánja a viszont-reakciót. Tudjátok, amikor valaki olyan stílusban reagál, hogy ha nem figyelsz oda, visszakézből küldöd a felpaprikázott választ. Inkább mondanám játszmázós üzenetnek, mint őszintének. És szerintem nagyjából a célja is az volt, hogy ne hagyjam szó nélkül. Sokan nem is hagyják, és hát volt idő, amikor én is simán belementem az ilyen csapdákba. Viszont nekem az ilyen, eleve reménytelen küzdelmekhez már rég nincs indíttatásom. Ez egy tipikus játszma – még ha nem is feltétlenül tudatos – aminek az a célja, hogy miközben ő lekezel, te pont, hogy kezdj el kaparni utána… Hát nem kezdtem, hanem ráhagytam…
Összefoglalás, vagyis ezért nem tudott felszedni
Szóval adott a szitu: egy srác, aki elsőre szimpi, érdeklődök iránta, szívesen találkoznék is vele, majd valahol kisiklik a dolog, elkezd nem tetszeni, majd átcsap ráhagyós érdektelenségbe. Nos, nézzük, hogy miért és hol is voltak a problémás pontok, vagyis hol volt az önszabotázs a szóban forgó Tinder-Huszárunk viselkedésében. Ráadásul kapásból egy olyan csomagot vázolhatunk most fel, ami férfiak és nők körében is nagyjából hasonló módon megjelenhet.
Felvázolnék egy kis spekulációt is extrának, ami felmerült bennem a srác kapcsán.
Összességében azt gondolom….
- Már kicsit bele lehetett fáradva az ismerkedésbe, és a sok negatív tapasztalat miatt eleve negatívak a várakozásai. Ezért, ha valaki nem ír – az ő mércéje szerint – elég gyorsan választ, máris morog és a legrosszabbra gondol. Illetve bármi gyanús a másikban, arra is így reagál.
- Bizonytalan önmagában, ezért extrán fontos neki a visszaigazolás, vagyis az, hogy azt érezze, nagyon érdeklődik iránta a másik. Ezt támasztja alá, hogy nem nagyon mert lazán beszélgetni, valamint, ha a (rejtetten provokáló) számonkérésére nyugodtan és korrekten reagáltam, egyből viszakozott. Az ilyen fajta megfutamodás, elég jellemző tünete a belső bizonytalanságnak, bármilyen magabiztosnak is akarja magát mutatni valaki.
- Már voltak csalódásai, negatív tapasztalatai, ami miatt érzékeny és alapvetően egy védekező magatartást vett fel. Talán ebből fakadhat, hogy túlzottan is fontossá vált, hogy biztosra menjen és a „komolytalanság” legapróbb lehetőségére is felvértezi magát negatív, lekezelő vagy éppen manipulatív szándékú viselkedésmódokkal.
- Mindennek ellenére vágyik a kapcsolódásra, de a fentiek miatt ezt nem meri kifejezni, nem mer igazán belemenni, inkább manipulálással, játszmázással próbálkozik. De összességében mégis nagyobb a félelem a csalódástól és az újabb negatív tapasztalatoktól, ezért a negatív hozzáállással elszabotálja a lehetőségeket.
De igazából mindegy is, hogy mik a pontos okok, mert összességében elmondható, hogy elég nagy terhet rak a kapcsolódásra a viselkedése. Már a kezdeti szakaszban is terhes a negatív beállítódás, ami pont azt a lazaságot veszi el, ami izgalmassá tudja tenni a kezdeti, egymást kerülgető, „kóstolgató” időszakot. Vagyis már élből ott a számonkérés és a bizonygatás terhe, amihez nem párosul a könnyed ismerkedés jó hangulata.
Ahogy az elején is írtam, ez egy olyan kombó, ami már azelőtt elszabotálja az ismerkedés sikerességét, hogy egyáltalán felmerülhetne a kérdés, hogy milyen célból ismerkedik. Vagyis mindegy, hogy csak partnert keres egy éjszakára, könnyed kalandot vagy komoly párra vágyik, ezzel a negatív beállítódással bármelyik esetben sok lesz az elszalasztott lehetőség.
Helyes az önfelmentés?
Sokszor hajlamosak vagyunk felmenteni magunkat az ilyen negatív viselkedések alól, mondván, hogy „hát nézd milyen fertő van egy társkeresőn, mit meg nem engednek maguknak”. Viszont a negatív hozzáállás nagy mértékben taszítja a szembejövő keresgélőket. Gondolj bele, te szívesen ismerkednél olyasvalakivel, aki élből rosszat feltételez rólad? Még ha bele is mész abba, hogy elkezded bizonygatni, hogy márpedig te nem vagy olyan, élből lesz egy kellemetlen érzete az egésznek. Nekem személy szerint is sokkal inkább az a tapasztalatom, hogy megéri beletenni az energiát abba, hogy minél inkább megtartsuk magunkat egy viszonylag pozitív zónában.
És te mennyire vagy negatív?
Ugye ezeknek a bejegyzéseknek a célja, hogy önmagatokon elgondolkodjatok. Szóval az alapján, amit a sztoriban olvastatok, valamint az alapján, amit ez belőletek kivált, próbáljatok meg önmagatokra vonatkozó kérdések megfogalmazni. De akár az is elvezethet hasznos felismerésekhez, ha csak azt megvizsgálod magadban, hogy milyen érzéseket vagy gondolatokat váltott ki belőled ez a történet, majd tedd fel a kérdést magadnak, hogy miért ezt váltotta ki belőlem.
Rossz érzést keltett? Melyik momentum váltotta ezt ki? Melyik oldallal tudtál azonosulni és melyikkel kerültél szembe? A negatív hozzáállást elfogadhatónak találtad és megérted, átérzed? Vagy azzal a szereppel tudsz jobban azonosulni, amelyik elszenvedi a másik oldalról a negatív viszonyulást? Kérdezd meg magadtól, vajon miért azzal a szereppel tudtam azonosulni? Aztán menj tovább: Képes vagyok-e megérteni a másik oldal helyzetét? Hogyan tudok kilépni az általam felvett szerepből és többé nem elszenvedni ezt a szituációt (bármelyik oldalról is)?
Önreflektív nézőpont
De a sztori bármelyik elemével kapcsolatban el lehet mélázni önmagunkon:
Mennyire jellemző rám a negatív hozzáállás? Mennyire jellemző rám, hogy elvárásaim vannak? Lehetséges-e, hogy az általam megfogalmazott elvárásokkal nyomasztom a partnerem vagy terhet pakolok velük az ismerkedésre? (Megjegyzés: Az elvárások legtöbbször nagyon egyenesen vezetnek a csalódáshoz.) Előfordul-e, hogy belső bizonytalanság jelenik meg bennem, akár csak bizonyos helyzetekben? Előfordul-e, hogy a sikertelen ismerkedési kísérleteimből fakadó frusztrációmat a lehetséges partner jelölteken vezetem le?
Mennyire jellemző rám, hogy lekezelő vagyok? Mennyire jellemző, hogy mások lekezelőek velem? Milyen érzés ez számomra? (Bármelyik verzió.) Miből fakad ez? Egy számomra nem megfelelő szituációból ki tudok-e lépni, vagy belemegyek egy meddő vitába?
Ezek csak példa kérdések, gondolatindítók, nyugodtan fogalmazzátok meg a saját kérdéseiteket.
Nem a te sztorid? Az is rendben van!
Persze, ha úgy érzitek nincs közötök ehhez a történethez, nem találkoztok ilyennel vagy ha mégis, akkor nem érintenek meg ezek a helyzetek, az is oké, nem mindenkinek ugyanott vannak elakadásai. Nagyon sokan vannak, akik jól kezelik az ilyen helyzeteket. De ha csak annyit tudsz elmondani, hogy „igen, igen, ezt te is tapasztalod, csak nőknél”, nos, én ezt elfogadom, mert nők és férfiak is csinálnak ilyet, de ezzel a summás következtetéssel te még nem jutottál közelebb ahhoz, hogy te milyen, eddig fel nem ismert hibákkal amortizálod a saját lehetőségeidet.
Szóval, remélem tudtatok meríteni a történetből. A visszajelzéseknek mindig örülök, hiszen ezekből tudom felmérni mennyire sikerült átadnom a gondolataimat. Ha vitatkoznátok, egyet éretnétek, kiegészítenétek, esetleg további kérdéseket dobnátok fel, amin érdemes lehet egyénileg (önmagunkra vonatkoztatva) elgondolkodni, írjatok hozzászólást bátran.
***
Ha kíváncsiak vagytok, miért is kezdtem bele ebbe a sorozatba, mi motivált és mi a nézőpontom ezekkel a témákkal kapcsolatban, akkor ajánlom a sorozat bevezetőjét: Önszabotáló Tinder-Huszárok
A sorozat többi részét pedig a lenti listában találjátok meg.
- Bevezető rész: Önszabotáló Tinder-Huszárok
- 1. rész: Mr. Élből Negatív
- 2. rész: Mr. Szócséplő – avagy ha túl sokat beszélsz a randin…
- 3. rész: Mr. Kamu kép – avagy a társkeresők kamu képei
- 4. rész: Mr. Lehúzós – avagy ezért nem akartam találkozni többet
- +1: Egy korábban megírt sztori, ami ugyan még nem a sorozat részeként készült, de mégis tanulságos lehet: A pasi, aki azt hitte…
Kövess minket Facebookon vagy Instagramon, hogy ne maradj le a legújabb bejegyzésekről!
Nem valószínű, hogy a sok negatív társkeresős élménytől volt ilyen – vagy ha igen, akkor még egészen új a társkeresőzés világában. Nos, a férfiak bő 90 százaléka csak negatív élményeket kap (ide értendőek a lyukrafutások, a kamureggel, trollal, üzemeltetői bottal való csevegés, vagy amikor szimplán rájön a pasas, hogy a feje tetején is ugrálhat, vele nem fognak szóbaállni a nők). Aki sorozatosan, egymás után rengeteg kudarcot szenved el, az egy idő után pont hogy immunissá válik, és abszolút neutrális, „leszarom” hozzáállása lesz. Nincs vesztenivalója, tehát megteheti, hogy félvállról vegye a dolgokat. Nem lesz barátnője? És akkor mi van, eddig se volt!
Tehát sz’tem inkább az élet többi területén voltak súlyos kudarcai (munkahely!!!), és ezt vitte a párkapcsolatába. Nem leverni akarta rajtad, elvégre mit tehetsz te arról, hogy ekkora rakat szar az ország és a munkaügyi helyzet, csak nem tudott szabadulni tőle ugye.
De ez csak az én véleményem, férfiként. Uff.