Egy megmosolyogtató saját élményt szeretnék megosztani, így az ünnepek után/között. Bizonyára nem vagyok azzal, hogy Harry Potter világa és annak egyedi hangulata átszövi számomra a karácsonyt. Talán mindenkinél más-más okból alakult így, mégis egy-két film kimondottan „karácsonyi klasszikus” a TV csatornákon. Egy hirtelen ötlettől vezérelve pedig arra gondoltam, elmesélem, nálam hogyan vált a karácsony részévé a varázslók és boszorkányok világa.
Egy picit pedig kapcsolódnék a legutóbbi bejegyzéshez is, egyfajta magyarázatként, hogy mennyire be tudnak ivódni hangulatok a lelkünkbe, és éppen ezért ezek jóval fontosabbak, mint a „mi kerüljön a fa alá” kérdéskör.
Az ajándék az, ami megmarad az ünnepből
A múltkori posztban megosztottam pár gondolatot arról, hogy szerintem fontosabb, mit adunk magunkból, milyen hozzájárulás vagyunk a szeretteink számára, – akár az ünnepek alatt is, de nem csak ilyenkor – mint, hogy ténylegesen milyen ajándékokat rejtünk az egymásnak szánt dobozokba.
Mert azok az élmények, emlékek, amik a körítést adják az ünnepekhez sokkal mélyebben bevésődnek. A tárgyi ajándékok nem csupán amortizálódnak, idővel, más életszakaszokban már nem aktuálisak, így a legtöbb ajándék idővel elveszíti eredeti értékét.
Persze vannak dolgok, amiknek nagyon örülünk, és ténylegesen örömmel használjuk őket, becsben tartva az érzelmi értéke miatt is. De azért nem mindig ilyesmit kapunk. (Mondjuk egy olyan nagy családban, mint ami nálunk van, ez nem is lenne lehetséges minden egyes ajándéknál.)
Mi idéződik fel benned a legszebb karácsonyi emlékeidről?
Mik azok a dolgok, amik igazán megmaradtak a karácsony kapcsán? Mondjuk mik a legszebb, akár gyerekkori emlékeid a karácsonyról? Mi az, amit leginkább felidéznek benned ezek az emlékek? Milyen érzések kapcsolódnak az egykori karácsonyokhoz?
Nálam leginkább érzések, hangulatok jönnek elő. Persze ott vannak a nagyon kis kori emlékek, és igen a sok-sok ajándék (ugye nagy a család, minden évben „jól megpakoltak” minket, „kicsiket”). Ott vannak a családi társasozások, beszélgetések, az együtt töltött idő hangulata. És még valami… mégpedig Harry Potter…
A kezdetek…
Történt ugyanis, hogy én sem akartam kimaradni ebből az új élményből, és elkezdett foglalkoztatni, mi is ez a varázslós dolog. Mindig is imádtam az ilyen jellegű történeteket, szinte evidens volt, hogy meg szeretnék ismerkedni Harry történetével. Közeledett a karácsony, így meg is beszélte a család, hogy az egyik nagynénémtől megkapom a fa alá az eddig megjelent köteteket.
Így is történt, a karácsony közeledtével már alig vártam, hogy végre megkaparintsam őket és én is beavatódjak a varázslatba. Közbe már érkezett az első filmnek a híre is, valamint a hozzátartozó, összetéveszthetetlen dallamok is felcsendültek itt-ott.
Varázskönyvek a mugli kezében…
Szóval a nagynénémtől megkaptam az első négy kötetet, és már a jóízű beszélgetésbe mélyedt családtagok körében nekiveselkedtem az olvasásnak. Néhány fejezet után már rendesen elmerültem benne, miközben lassan, de biztosan teljesen beszippantott.
Úgy alakult, hogy a két ünnep közötti időszakot nagymamámnál töltöttem az egyik nagynéném társaságában, akivel csak később utaztunk haza. Annyira elmerültem az olvasásba – ami akkoriban még nem annyira volt rám jellemző – hogy a nagynéném is elkezdett érdeklődni, mit olvasok annyira nagyon. Végül, ahogy sorra – csak napok alatt – kiolvastam a köteteket, ő is csatlakozott hozzám, és olvasni kezdte Harry és társai történetét.
Roxfort, vajsör, karácsony…
Az a karácsonyt, illetve ünnepi időszakot teljesen eluralta Harry és varázslatos világa onnantól kezdve, hogy a kezembe vettem a Bölcsek kövét és olvasni kezdtem. Az egész ünnepi szezon bekuckózássokba torkollt olvasással telt.
Gyors egymásutánban, kiolvastam az első három kötetet, mielőtt még hazamentem volna. Mivel akkor jött ki az első film, még a téli szünetben Apuval elmentünk moziba, hogy megnézzük. (Kell mondanom, hogy miután kiolvasottan letettem a könyveket, apu vette kézbe és olvasta ki hasonló sebességgel?)
A könyvek hangulata, a várakozás a kötetekre, a film varázsa, és a jellegzetes zene mind-mind áthatotta számomra azt a karácsonyt.
A bevésődés évei…
A következő év karácsonyán mindez nagyon hasonlóan ismétlődött meg. A második filmre, a Harry Potter és a titkok kamrájára való várakozás összefonódott az ünnepi készülődéssel. A filmre „készülve” ismét újraolvastam a második könyvet.
Valamikor decemberben kivettük a DVD kölcsönzőből (jé, akkoriban még ilyen is volt :D) az első részt és újranéztük, amivel felidéződött bennem a „múlt karácsony” hangulata. Ez már teljesen átszellemített a Roxfort elvarázsolt világával. Végül a karácsonyi szünetben Apuval ezúttal is felkerekedtünk, hogy „megmozizzuk” a második részt.
Majd eltelt egy újabb év, bár a harmadik könyvből készült filmre még várni kellett, de a második részt, ekkor megkaptam DVD-n. Aminek jó egy napot elszórakoztam az extráival… Na meg az első részhez készült számítógépes játék demó verziójával, amit az akkori számítógépem amúgy alig bírt el…
Hogy teljes legyen a kép, az egyik boltban lehetett kapni a könyvekből ismert nyalánkságok mintájára készült édességeket, például csokibékát és minden ízű drazsét, amikből egy keveset azért sikerült kirimánkodnom magamnak. Ezeket stílszerűen az egyik könyv újraolvasása mellett fogyasztottam el.
Azok az elvarázsolt mugli karácsonyok…
Következésképpen egymás után három karácsonyomat itatta át a Harry Potter-féle varázslat, és ezzel nagyjából meghatározta a kiskamaszként eltöltött évek karácsony-emlékeit. Az is valószínű, hogy ezzel örökre összefonódott bennem a karácsony hangulata a Harry Potter történetekkel. Olyannyira, hogy azóta is karácsonyi hangulatom lesz, különösen az első és második résztől, amik számomra kifejezetten karácsony filmek. 😀
Nemrég egyik évben azzal töltöttem az ünnepeket, hogy az első résztől kezdve szép sorjában végignéztem az összes Harry Potter filmet. Igen, számomra ez tökéletes karácsonyi bekuckózás élményt adott. És persze, tudom, nem vagyok egyedül ezzel az életérzéssel. 😉
A hangulat, ami igazán megmarad…
Nagyon sok év telt el azóta. (Inkább ki se számolom, mert megint rájövök, hogy mennyit örege… akarom mondani bölcsültem. :D) De azóta is jó szívvel gondolok vissza ezekre az emlékekre, és elevenítem fel őket egy jóféle ünnepi Harry Potter nézéssel vagy olvasással.
Pedig milyen apróságnak tűnik, hogy egy karácsonyra kapott könyv, vagy egy közösen nézett film hangulata így megmaradjon. És mégis… a hangulatok, az érzések… sokkal, de sokkal jobban beivódnak, mint bármely tárgy emléke, amit valaha kaptam…
Mit adsz, ha magadat adod?
Szóval így áttételesen reflektálnék a saját korábbi bejegyzésemre. Mert ahogy nálam a Harry Potter összefonódott a karácsonnyal, pont ugyanúgy fonódnak össze az élmények, a hangulatok és legfőképpen az érzések tartósan megmaradó emlékekké. Éppen ezért nem mindegy, hogyan vagyunk jelen, mit adunk magunkból, hogyan nyilvánítjuk meg magunkat mások számára.
Nem kell megerőszakolni magunkat, ha épp nem megy és nincs hangulatunk. De ha nem túl erős az elhatárolódási vágyunk, akkor csak ismételni tudom magam azzal, hogy érdemes lélekben is felkészíteni magunkat arra, hogy a jelenlétünk, a társaságunk is ajándék lehessen. Hiszen amit magunkból adunk az sokkal inkább megmarad a lelkekben.
Kövess minket Facebookon vagy Instagramon, hogy ne maradj le a legújabb bejegyzésekről!
Kapcsolódó gondolatok: