Csupán egy rövid szösszenetet szeretnék megosztani, ezúttal az ünnepekre készülődős – bár nem csak karácsonykor aktuális – gondolatokkal. A múltkori anti-adventi téma után, nem árt egy ilyen is. 😀
Egy korábbi bejegyzésben már megfogalmaztam, hogy bár sokszor hivatkozunk arra, hogy nem olyan manapság egy-egy ünnep, mint régen, de ez nem egészen igaz.
Az ünnep csak egy ünnep, csupán egy nap, amit mi magunk töltünk meg tartalommal, mi tesszük olyanná, amilyenné válik.
Ezt a bejegyzést itt találjátok: Az ünnep helye a szívben van
Ezt a gondolatot pedig tovább is lehet vinni. Ha elvonatkoztatunk a tárgyi (vagy egyéb pénzért vásárolt) ajándékoktól, akkor tulajdonképpen mi magunk vagyunk az ajándék. Ha a sallangot és a múlandó anyagi dolgokat lehántjuk, akkor igazán csak saját magunkat tudjuk adni. Szóval adódik a kérdés:
Mit kapnak a szeretteid, ha te magad vagy az ajándék?
Mit kapsz, ha magamat adom?
Múlt évben pont ez volt az instás megosztásom szöveges hozzáfűzése, a kép mellett ez volt a felvetett kérdés. Mit kapsz, ha magamat adom? Akkor inkább kifelé irányult a kérdésfelvetés, hiszen lehet ez egyfajta visszajelzés, mások hogyan látnak minket, mit tapasztalnak általunk és belőlünk. Olykor igazán meglepő válaszokat kaphatunk. De fordított irányba is jó elgondolkodni ezen, és őszintén szembenézni magunkkal. Mit adok, ha magamat adom?
Mit adsz magadból?
Ki vagy te? Mit adsz magadból? Amit adsz, az milyen hozzájárulás mások életéhez? Milyen minőségben vagy jelen a hozzád közel állók számára?
Ne vágd rá egyből a választ! Úgy nézz tükörbe, hogy előbb mosd le a sminket az önképedről, és őszintén nézz szembe azzal, hogyan is viselkedsz a környezeteddel. Sokszor hitegetjük magunkat azzal, hogy ilyenek meg olyanok vagyunk (kedvesek, odafigyelősek, megértőek stb.), és lehet ténylegesen így is van… Csak éppen a túlfeszített napok, a stressz, a hétköznapi gondok nyomásának hatására mégsem ez az, amit kifejezünk, nem ez az, amit adunk magunkból.
Mit nyilvánítasz meg magadból?
Fontos, hogy különbséget tegyünk aközött, milyenek vagyunk és hogyan viselkedünk. Mert ez utóbbi az, amit adunk magunkból. Persze van összefüggés, sokszor mégis a különbség az, ami lényeges. Hiszen a környezetünk olyannak fog látni, ahogyan viselkedünk, ahogyan megnyilvánulunk.
Ha morcosan, feszülten, számon kérően, vagy éppen kompenzálóan nyilvánulunk meg, ők olyannak fognak minket látni. Rájuk erősebb hatással van az, hogyan viselkedünk, mint az, hogy úgy egyébként milyenek vagyunk. Még ha tudják is, hogy amúgy milyenek vagyunk, számukra az nem a valóság, csupán egy opció, egy lehetőség, hogy „olyan is lehetnél”, „olyan is tudnál lenni”. De nem vagy olyan, mert nem úgy viselkedsz.
Nem a doboz, hanem TE vagy az ajándék
Mert mindegy mi van a legszebben becsomagolt dobozban, mindegy milyen drága, és mindegy mennyire örül neki a megajándékozott. Ez mind nem számít, mert tulajdonképpen önmagadat adod. Elfedheted drága ajándékkal, tökéletesen terített asztallal, kompenzálhatsz akárhogy, de az igazság attól még ott lesz, kimondatlanul is!
Szóval a nyakunkba lihegő ünnepek árnyékában, amikor az egymáshoz való viszonyulásunk is fókuszba kerül, érdemes egy kicsit magunkban is elmélyedni, felkészíteni magunkat lélekben is arra, hogy valóban azt tudjuk adni magunkból, amit szeretnénk. Hogy valóban képesek legyünk megnyilvánítani a pozitív oldalunkat, ne egy lehetőség legyen, hogy azt is tudnám adni, hanem a kifelé is megnyilvánított valóság.
A karácsony kettőssége
Manapság a karácsonyt (és egyébként a többi ünnepet is) erősen jellemzi a kettősség. Egyrészt a szeretet ünnepe, ami a szeretteinkkel való közös, örömteli pillanatok megéléséről szól. Másrészt ez sokszor sok stresszel is jár. Az ajándékok után kajtatás a tömegben, a „minden legyen tökéletes” nyomasztó kényszere mellett az anyagi oldala is lehet megterhelő, és persze a készülődéssel járó praktikus feladatok (takarítás, főzés, díszítés, csomagolás) is lehetnek adott esetben fárasztóak.
Ez utóbbi már csak azért is fontos, mert ha túl sokat vállalunk, nem lesz elég kapacitásunk ténylegesen megnyilvánítani az odaadásunkat.
Szóval jellemzi egyfajta kettősség a karácsonyt, amikor a feladatokkal járó stressz, feszültség el tudja vinni a fókuszt az ünnep igazi lényegéről. Még akkor is, ha tulajdonképpen a szeretet ösztönöz arra, hogy kihajtsuk a lelket is magunkból…
Készítsd fel a lelked
Érdemes odafigyelni ilyenkor, de az év más szakaszaiban is arra, hogy hol van a fókuszunk, hogy ne pakoljunk túl sok terhet magunkra – például megfelelésből- , hanem ténylegesen a lényegre tudjunk koncentrálni. Úgyis az élmény az, ami megmarad, nem az, hogy tökéletes volt-e a bejgli, vagy csillogott-e még a szekrények teteje is…
Persze a legjobbat akarjuk, szeretnénk, ha minden tökéletes lenne. De ezt ne annak a rovására érjük el, hogy végül olyan fáradtak és lestrapáltak leszünk, hogy nem tudjuk igazán azt adni magunkból, amivel valóban örömet okozhatunk.
Mit jut eszedbe, amikor a legszebb karácsonyi emlékeidet idézed fel?
Mik azok a dolgok, amik igazán megmaradtak benned a karácsony kapcsán? Mondjuk mik a legszebb gyerekkori emlékeid a karácsonyról? Mi az, amit a legszívesebben elevenítesz fel?
Persze ott vannak nálam is az ajándékok emlékei, de sokkal inkább érzések, hangulatok jönnek elő. Mert valójában az a lényeg, az marad meg a leginkább. Évek, évtizedek távlatából a tárgyak, amiket akkor kaptam többnyire jelentőségüket vesztették, de az, ami kapcsolódik az ünnephez, az még mindig aktuális. Az emlékeket nem a tárgyak határozzák meg, hanem, hogy azok az emberek mit adtak saját magukból, hogyan voltak jelen, milyen minőséget tettek hozzá a jeles napokhoz.
Nem csak decemberben igaz!
Bár ezeket a gondolatokat így karácsonyra időzítve osztom meg, nem csak ilyenkor aktuális. Sőt, a hétköznapokban talán még inkább elterelődhet a fókusz arról, milyen hozzájárulás is vagyunk a környezetünk mindennapjaihoz. Mert ilyenkor beszélünk a szeretetről, és ténylegesen gondolunk is egymásra, szeretnénk örömet okozni.
De a szürke hétköznapokban is eszünkbe jut? Eszünkbe jut, hogy egy kedves üzenettel mosolyt csalhatunk a kedvesünk arcára? Eszünkbe jut, hogy finomsággal lepjük meg egymást? Gondolunk arra, mivel okozhatunk örömet? Gondolunk arra, hogy mit adunk magunkból?
Amit magadból adsz megmarad
Többet számít, mit adunk magunkból, mint az, mi mindent tudunk az anyagi síkon odatenni a fa alá vagy az ünnepi asztalra. Vagy akár a szürke hétköznapokban. A vágyott tárgyak idővel elveszítik értéküket, ám azoknak az emlékeknek a lenyomata, amiket egymás lelkében hagyunk tartósan ott marad.
Szóval mit adsz, amikor magadat ajándékozod? Akár karácsonykor, akár máskor? Mit adsz, amikor ott vagy, jelen vagy? Meg tudod nyilvánítani magadból a szeretteid felé, azt amit szeretnél megnyilvánítani?
Kövess minket Facebookon vagy Instagramon, hogy ne maradj le a legújabb bejegyzésekről!
Kapcsolódó gondolatok:
1 thought on “Mit kapsz, ha magamat adom ajándékba?”