Okold a másikat és sínylődj tovább

Ezúttal a tapasztalataink illúziójáról hoztam egy elemzéssel megspékelt személyes élményt. Olyan könnyen vonunk le messze menő következtetéseket a tapasztalataink alapján. Ráadásul anélkül, hogy több oldalról is megnéznénk a helyzetet. Majd szajkózzuk a magunkét, másokat okolunk, akár ki is osztjuk az egész világot.

Csak épp mindez haszontalan szélmalomharc. Ugyanis hiába várjuk el másoktól, hogy a kifogásaink mentén az elvárásainknak megfelelően változzanak, valódi befolyásunk csak a saját hozzáállásunkra van.

Hozzáfűzés…

A múltkori bejegyzéshez szeretnék némi kiegészítő történetet eszközölni. Először ott akartam röviden kifejteni, de úgy éreztem, túl sok mindent akarok beleerőszakolni egyetlen bejegyzésbe. Inkább külön eszmefuttatást szentelek neki, mert a téma önmagában is megér egy posztot. A saját példám alapján mesélném el, hogyan tudnak tévútra vinni minket a tapasztalataink és az azokból levont következtetések.

Szóval tovább fonom a tinder-bakim sztoriját, mert a dolog nem merült ki abban, hogy konstatáltam, a harmincas éveik elején járókkal kisebb arányú a match-számom. Hát, nyilván jól meg is magyaráztam, miért van ez. És miért az ő hibájuk… De kezdjük az elején, egy kis visszatekintéssel!

Sztori-visszatekintés

A múltkori bejegyzésben arról írtam, nekem természetes, hogy ránézésre fiatalabbnak vélnek. Ezzel találkozom nap nap után, ezért bele sem gondoltam, hogy egy randi appon, ahol ránézésre ítélünk, mennyire befolyásolhatja ez a találati arányokat.

Azt tapasztaltam, a huszonévesekkel abszolút jól elboldogulok, megvan a match, csevegés, randik és persze innentől már a személyes szimpátia és szándékok mentén vagy megy tovább a dolog vagy nem. Viszont a harmincas éveik elején járókkal nehezen boldogultam, dacára annak, hogy korban bőven passzolnának hozzám. Csakhogy ebből a korosztályból már eleve kisebb volt a match-ek aránya, és általánosságban a csevegések során sem igazán szereztem pozitív benyomásokat.

A bejegyzést, amiben erről mesélek és felgöngyölítettem a valódi okokat, itt találjátok: Ezért húztatok balra tinderen

Ezek után jöhet a lényeg: a következtetés, amit a tapasztalataimból levontam. Mert bizony megfogalmaztam karakteres levezetést, amit teljesen korrektnek tartottam, hiszen ezt tapasztaltam. Csakhogy az, amit tapasztalunk soha nem a teljes valóság, nem a teljes kép, csupán az egyéni perspektívánk, amit a látásmódunk torzít. Ezért túlzottan alapozni rájuk, bármennyire is racionálisnak és logikusnak tűnik, nem túl előnyös.

Amit tapasztaltam…

Szóval, amit tapasztaltam az, hogy a korban hozzám passzoló, nálam néhány évvel idősebb, harmincas éveik első felében járó férfiakkal nehezen boldogulok. Egyrészt arányait tekintve is kevesebb match jött össze, másrészt még az összejött online párokból is jóval kisebb arányban találkoztam komolyan vehető partnerjelölttel.

Időnként határozottan nagy kontrasztot éreztem a húszas éveikben járók és a harmincas pasik között érettségben. És meglepettségemre, azt tapasztaltam, a huszonéves srácokat párkapcsolati szempontból sokkal komolyabban lehet venni, mint a harmincasokat.

Míg a huszonévesek között egészen jó arányban találkoztam olyanokkal, akiket alapvetően kapcsolatra alkalmasnak véltem. Addig a harmincas éveikben járók között, akik elméletileg már érettebbek… nos, csak elvétve…

Ezek a mai harmincas pasik…

Ugyanis a harmincas férfiaknál jobbára azt tapasztaltam, baromira el vannak szállva magunktól, önközpontúak, sokszor önzőek, kompromisszum-képtelenek, rigolyások, lényegében csak elvárásaik vannak, amik nem feltétlenül racionálisak, és a kikérik maguknak, hogy milyen alapon vársz te kölcsönösséget.

Aránytalanságok

Nem egy ízben találkoztam olyannal, hogy még én érezzem magam megtisztelve, hogy kiválasztattam a talpnyalás, ego-polírozás és az igény szerint elővehető szexuális segédeszköz becses pozíciójára.

Kötődés problémák

Tömegesen találkoztam olyanokkal, akik miközben tökre normálisnak gondolták magukat, valójában nem tudtak egészségesen kötődni, akár azért mert konkrétan kötődés-fóbiások, de akár azért, mert olyan mértékben igénylik a folyamatos visszajelzést és közelséget, ami – szerintem – kifejezetten fojtogató.

Feldolgozatlan sérelmek

Akadtak szép számmal, akiknek egészen nyilvánvalóan feldolgozatlan kapcsolati sérelmeik vannak, amiből számtalan negatív attitűd következik. Ezen sérelmek nyomán baromira bizalmatlanok, sőt hisztisek. Irreális elvárásokat követelnek meg a másiktól, miközben beletenni nem akarnak a kapcsolatba.

Távolságtartással igyekeznek védeni magukat, de megkövetelik, hogy te az első pillanattól teljes önátadással legyél a kapcsolatban. Irtó nehéz normálisan boldogulni velük, néha még normálisan szót érteni is. Rosszabb esetben – bár többnyire nem tudatosan, de – konkrétan revansot akarnak venni a nőkön az őket ért sérelmek miatt.

Komolytalanok

Szintén érdekesség, hogy a harmincas éveikben járók között, arányait tekintve jóval több nőcsábász életmódot folytató férfival találkoztam. Nagyon sok volt a komolyan-vehetetlen kalandozó, meg a túlságosan is rámenős fajta, akinek nyilván egyértelmű, mi a célja. Illetve érdekes módon a huszonévesekhez képest sokkal többször találkoztam azzal, hogy az illető azt sem tudja, mit akar egy kapcsolattól…

A kontraszt

Mivel nem a teljes-férfihalomban tapasztaltam ezt, hanem kifejezetten a harminc fölöttieknél láttam kiugrónak ezeket az arányokat, ez elég éles kontrasztot alkotott. A huszonévesek teljesen normálisak voltak, és kapcsolatom is ebből a korosztályból jött össze. Közöttük is volt ilyen is olyan is, de az összkép jobbára a pozitív irányba billentett. A várakozás persze pont ennek a fordítottja lett volna…

Ritka kivételek

Persze volt néhány fehér holló, akik tényleg képviselték azt, amit általánosságban elgondoltam (elgondolunk?) a harmincas éveikben járókról. Érzelmileg is érettek voltak, normálisan tudtak működtetni egy kapcsolatot, reális elvárásaik voltak, és a kölcsönösséggel sem volt gond. Ez adott némi reménysugarat, de nagyon elenyésző volt az arányuk. Összességében a húszas éveikben járók körében sokkal nagyobb arányban találkoztam olyanokkal, akiket kapcsolatra alkalmasnak találtam. (Sőt, a többséget normálisabbnak véltem.)

Szóval, inkább negatív tapasztalatokat szereztem a harmincas férfiakról, és köszöntem szépen, ebből a kiábrándító halmazból ugyan nem kértem, ezért a kezdődő ismeretségek hamar zátonyra futottak.

De valóban ez a jellemző a harmincas pasik többségére? Vagy ez csak egy tapasztalás, ami szükségszerűen egyéni, éppen ezért torz? És mennyire tud egybeesni a tapasztalás a valósággal? Először is nézzünk rá erre a „tapasztalat” témára, aztán nézzük, mi vitte félre a saját következtetéseimet.

A tapasztalás illúziója

Amikor a tapasztalataink alapján formálunk véleményt, az jóval többször félrevezető, mint ahányszor nem. Ha nincs mellette önismeret, ha hiányzik a saját magunkkal való szembesülés, és pláne a nyitott gondolkodás, ami megengedné a lehetőséget, hogy nem biztos, hogy (csak) nekünk van igazunk; hogy lehet, talán mi csinálunk valamit rosszul… Akkor nagyon-nagyon félre tudnak vezetni.

A meggyőződéseink szűrőként funkcionálnak

A meggyőződéseink, az, amit hiszünk a világról sokkal erősebben befolyásolják azt, mit veszünk észre a világból, mint azt gondolnánk. Azon dolgok összessége, amit gondolunk, amit hiszünk a világról és a világ működéséről, tulajdonképpen egyfajta szűrőként funkcionál, ami befolyásolja az észlelésünket, azt, amit észreveszünk a világból. Sőt, befolyásolja hogyan értelmezzük a velünk és körülöttünk történteket.

Amire pedig nem nyitott az elménk, azt hajlamos az agyunk kapásból kiszelektálni, mert fennakad a hitrendszereink szűrőjén. Továbbá, ha nem nyitott az elménk, nem vagyunk hajlandóak olykor kilépni a saját fejünkből, akkor rálátásunk sem lesz arra, ha túlságosan bemerevednek az elképzeléseink. Szélsőséges esetben komplett hülyének is nézhetjük azokat, akik máshogy gondolkodnak, mint mi.

A meggyőződéseink kerete

A hitrendszereink egyfajta keretet adnak, ami mentén látjuk a világot (valahogyan), így bármi, ami szembejön, azt alapvetően ezen kereteken belül értelmezzük. Emiatt, ha tapasztalati alapon valami nagyon beépül a meggyőződéseink közé, akkor nagyon leegyszerűsítve ez a három verzió működik:

• Észre sem fogjuk venni azt, ami nem egyezik meg vele. (Kiszelektálja az agyunk.)
• Azt viszont nagyon is észrevesszük, ami alátámasztja a meggyőződéseinket. (Ilyenkor kipipáljuk magunknak, hogy „látod, igazam van”.)
• Még akkor is hajlamosak vagyunk a meggyőződéseinket belemagyarázni egy helyzetbe, vagy emberbe, ha annak semmi valóságalapja. (Bármilyen apró momentumot, gesztust, vagy félreértett utalást bizonyítékként könyvelünk el.)

Hétköznapi példa

Nagyon leegyszerűsítve ez azt jelenti, ha valakinek tudatosan vagy nem tudatosan az van beivódva az elméjébe, hogy minden nő kurva/minden pasi disznó, akkor számára ez alapvetés lesz, és eleve ezen a kereten belül fogja megítélni az embereket. Sokkal hajlamosabb lesz mindazt észrevenni, ami ezt támasztja alá. Valamint minél kevésbé nyitott a gondolkodása, annál inkább kiszelektál minden olyasmit, ami ennek ellentmond.

Vagyis nem csak azt fogja gondolni, hogy minden nő kurva/minden pasi disznó, hanem még a tapasztalatai is ezt fogják alátámasztani. Hiszen az elméje nem nyitott arra, hogy meglássa azokat a dolgokat, vagy embereket, amik ennek ellentmondhatnak, mivel csak megerősítésre, vagyis a „bizonyítékokra” nyitott.

A nyitott elme fontossága

Éppen ez a felvázolt mechanizmus az, ami bemerevíthet bizonyos gondolati köröket, hiszen az alapvetéseink, majd a (szelektív) tapasztalataink és az azokból levont következtetések egymásra rakódnak. Hitrendszerei, meggyőződései mindenkinek vannak, hiszen így működik az elménk. Az viszont változó, mennyire vagyunk nyitottak más, eltérő magyarázatokra, nézőpontokra. Vagyis mennyire vagyunk hajlandóak kitekinteni a sajátos világnézetünkből.

Ezért, amikor tapasztalatokra hivatkozunk, óhatatlanul is belekerülhet egy elég nagy illúzió faktor a képletbe. Érdemes feltenni magunknak a kérdést, mennyire nyitott az elménk:

• Mennyire vagyok nyitott az ellentétes véleményekre és nézőpontokra?
• Mennyire vagyok hajlandó valódi vitára bocsátani a nézeteimet?
• Mennyire vagyok hajlandó elfogadni, hogy másnak (az ő nézőpontjából) igaza lehet, függetlenül attól, hogy én meg vagyok győződve a saját, akár teljesen ellentétes álláspontom helyességéről?
• Mennyire vagyok hajlandó felülvizsgálni a saját, világról való értelmezési köreimet?

Fontos az önvizsgálat

Ha nem tesszük időnként próbára a meggyőződéseinket- bármennyire is megalapozottnak véljük őket – az bezár minket a sajátos ideológiáink közé. Nem szembesülünk magunkkal, a hibáinkkal, ezért a tapasztalataink is egyre inkább tévútra vihetnek. Hát, ilyenkor válik egyre aktuálisabbá a klasszikus mondást, amit mind ismerünk: a másik szemében a szálkát is meglátjuk, míg a sajátunkéban a gerendát sem.

Hova vezethettek volna a tapasztalataim?

A kis elméleti kitérő után, térjünk vissza a saját sztorimhoz, és a példámon keresztül nézzük meg, mennyire vihettek volna el a tapasztalataim. És azt is nézzük meg, miért nem történt ez így.

Ha nem lépek hátra a saját nézőpontomtól

Már önmagában az elég negatív képet festett, amit tapasztaltam a harmincasok körében. Gyakori eset, amikor a tapasztalatainkat nem csupán valóságnak fogadjuk el, de kiterjesztő érvényűnek is. Esetemben például a férfi társadalom egy nagyobb részét, vagy akár az egészét is elítélhettem volna a tapasztalataim alapján. Hát mégis, mit gondolnak magukról a mai férfiak? Mit meg nem engednek maguknak…

Leginkább persze saját magamra ütött volna vissza negatívan, ha ebbe az irányba haladtam volna. Mégis hogyan tudnék normálisan ismerkedni, kapcsolatot kialakítani, ha eleve lenézem a férfiakat? Mert önzőek, önmaguktól elszálltak, nem képesek elköteleződni, kompromisszum-képetelenek, stb.

Minél több ilyen tapasztalatot szerzek, annál inkább negatív véleménnyel leszek a férfiakról. Ez pedig egyre kevésbé vezetne sikeres kapcsolódásokhoz. Ilyen gondolati-körökkel bármilyen normális pasi kerülhetne elém egy randin, csak fintorognék, mert a legapróbb gesztusában is a magam igazát vélném felfedezni. Függetlenül attól, az a valóság vagy sem. Vagyis egyre kevésbé lennék képes értékesnek látni a férfiakat.

Itt jönnek képbe a torzításaink, mert ez az álláspont független attól, milyenek a mai férfiak. Sőt, független attól, milyen az az adott személy, aki szemben ül velem. Az elmém torzításai, a hitrendszereim, a meggyőződéseim szűrői miatt bármelyik férfiban felfedezném a „felkiáltójeles tulajdonságokat”, vagy éppen a normális pasikat észre sem venném, miközben elkönyvelném „hibásnak” őket is.

Most akkor mizu a harmincas pasikkal?

Bár, azt továbbra is tartom, hogy harmincas éveinkben, lehetnek olyan időszakok, amikor ha jól mennek a dolgaink, főleg, ha erősödik az egzisztenciánk, sokkal hajlamosabbak vagyunk elszállni magunktól, ugyanis ez bizonyos szempontból életkori sajátosság. Igaz ez férfiakra és nőkre egyaránt.

De! Az arányok azért közel sem olyanok, mint amit tapasztaltam! És valószínű a huszonévesek esetén szerzett tapasztalataim is jobbak, mint ami az átlag. Ugyanis az egyéni tapasztalás sosem adja ki a teljességet. Itt viszont külső faktorok is befolyásolták a tapasztalásaimat milyenségét.

Ezért ezt tapasztaltam

A múltkori bejegyzésben végig futottuk az egyik vonalat, vagyis azt, miért volt jóval kevesebb párom a harmincasok köréből, és hol hibáztam, mennyire játszottak bele ezekbe az arányokba a saját átgondolatlanságaim. (Ezt a bejegyzést itt olvashatjátok: Ezért húztatok balra tinderen) Most nézzük meg a téma egy másik vetületét is.

Ahol belefértem:

A huszonévesek kapcsán nem volt gond, hogy fiatalabbnak néztem ki, náluk ez nem volt kizáró ok. Így nem korlátozódtak le a lehetőségeim, ennek következtében elég nagy volt a merítés, hogy meg is találjam azokat, akik szóba jöhetnek. Ez megalapozta, hogy működőképes legyen a normál ismerkedési attitűdöm, vagyis ne csak keressek, de találjak is.

Ahol eltérő preferenciák alapján kihullottam:

Csakhogy a harmincasokkal hiba csúszott a projektbe. Azok a fránya külsőségek ezen a fronton lekorlátozták a lehetőségeimet. (Bővebben kifejtettem már az előző bejegyzésben, hogy miért: Ezért húztatok balra, avagy a legnagyobb tinder bakim)

Végeredményben a harmincasok közül nagyobb arányban húztak jobbra azok, akiknek mindegy volt, hogy mennyi idős vagyok és mindegy volt, hogy mennyire kamu a korom vagy a képeim stb. És ez a csoport nem feltétlenül a komolyabb szándékkal ismerkedőket tömörítette.

Ellenben egy önmagától elszállt nőcsábásznak, egyetlen éjszakára simán bevállalható móka egy cuki fiatalka is. Meg mi vesztenivalója van? Vagy lesz egy jó estéje vagy nem… De az, aki tényleg párt keres, ránézésre nem feltétlenül kezd ki olyasvalakivel, akit túl fiatalnak gondol.

De például az önmagában bizonytalan férfi – aki persze kifelé nagyon akarja mutatni, hogy milyen klassz, magabiztos pasi – szintén nagyobb valószínűséggel húz jobbra olyasvalakit, akivel szemben bizalmatlan, aki gyanús. Aztán meg kiakad, ha igazolódni látja a félelmeit. Persze ezt nem tudatosan csinálja, de így tudja megélni azokat a negatív beidegződéseit, játszmáit és viselkedésmintáit, amik gátolják az eredményességét.

Összességében

Akkoriban a harmincasokról szerzett tapasztalataimat egy erősen szelektált csoport alapján szereztem. Szerencsére megmaradtam abban a szellemben, hogy ne ítélkezzek túlságosan. Ezért nem fertőzte meg az agyamat a sérelmek generálta negatív attitűd. Meg hát nem is éreztem sérelemnek.

Ne engedd elburjánzani a negativizmust!

Ami miatt fontosnak tartottam ezt a bejegyzést megosztani az pont az, hogy sajnos sokan megragadnak a tapasztalataik illúziójában. Nagyjából ennek lenyomata az a sok negatív és kiosztós hangvételű írás, ami a neten kering például a társkeresőkről. Na meg úgy általánosságban a mai kapcsolatokról.

Emiatt egyáltalán nem áll szándékomban a „7 tipikus pasi típus a tinderről” szellemiségű, durván leegyszerűsítő bejegyzéseket írni. Nem szeretnék ebbe a sorba beállni, hiszen ha emberi kapcsolatokról van szó a tapasztalásainkat a mintáink határozzák meg, vagyis ha valami nem megy, nagy arányban jönnek szembe a negatív tapasztalatok, az legtöbbször nem a másik oldal miatt van.

Ha valaki egy online odamondogatásban jól kiosztja a mai nőket/férfiakat, vagy éppen cinikusan magyarázza, miért csinálja rosszul a másik oldal… Nos, az legtöbbször nem szól másról, mint arról, hogy valamit nagyon nem akar SAJÁT MAGÁBAN észrevenni! Vagy éppen saját magáról akar valamit nagyon elmondani, ezáltal pozicionálva magát mások fölé. (Ami persze csak az illúzióját kreálja annak, hogy ő jobb.)

Hol vagy Te a képletben?

Sajnos a legtöbben bele is ragadnak abba, hogy akkor ilyen a világ és nem gondolkodnak el azon, nekik hol van ebben a felelősségük. Hol van a felelősségem abban, hogy azt tapasztalom, amit? Nekem ott volt, hogy nem gondoltam bele, hogy olyasvalaki, aki nem ismer, az ránézésre, fénykép alapján, a profilom alapján, vajon mit gondolhat. Pedig az önkritika hasznos lett volna. Illetve elsőre nem gondoltam bele, hogy még egy randi appon is van felelősségünk abban, hogy milyen arányban jönnek össze a match-ek, és azzal mit tudunk kezdeni.

Nem szabad hárítani, és túlságosan magabiztos következtetéseket sem levonni, mert ezek pusztán tapasztalatok. És bizony abban, hogy milyen tapasztalatokat szerzünk nagyon vastagon benne vagyunk. Rizikós pusztán a saját nézőpontunk és tapasztalataink alapján levonni nagyívű következtetéseket. Még akkor is, ha sokan vannak, akik egyetértenek velünk!

Helyette érdemesebb inkább elkönyvelni pusztán tapasztalatnak, aztán újra és újra próbára tenni a világképünket, elgondolásainkat, és elgondolkodni azon, miért azt tapasztalom, amit.

---

Remélem sikerült megvilágítanom, miért hasznos csínján bánni a következtetések levonásával, és néhány hasznos gondolatot ébresztenem. Ha bármit hozzátennétek, vitatkoznátok vagy csak megosztanátok, nektek milyen hibás következtetéseitek voltak a tapasztalataitok (illúziói) alapján, írjátok meg bátran hozzászólásban!

Hasonló írások:

• Ezért húztatok balra, avagy a legnagyobb tinder bakim
• Meglátni magunkat a kapcsolataink tükrében
• Zárkózott magyarok, avagy ugyan hol lehet manapság ismerkedni?

Kövess minket Facebookon vagy Instagramon, hogy ne maradj le a legújabb bejegyzésekről!