Az online társkeresők világában bizony bele lehet futni szélsőséges megnyilvánulásokba. Néhány spontán gondolatot fogalmaznék meg most ezzel kapcsolatban.
Ennek a pár gondolatnak az inspirációját egy korábbi bejegyzés részleteként röviden már összedobtam. Aztán arra jutottam, megér bővebb kifejtést és önálló posztot is a téma. Szóval ugorjunk bele a kéretlen és/vagy minősíthetetlen üzenetek posványába.
Egy konkrét üzenetet szeretnék közzétenni, néhány személyes hozzáfűzéssel megspékelve. Tenném ezt azért, mert sok tekintetben ez egy nagyon tanulságos levél. Még ha negatív példa is, de egy csomó tipikus dolog benne van, amik külön-külön is gyakran vezetik zsákutcába a társkeresőket.
Jöjjön is a levél és a hozzá kapcsolódó sztori!
Üzenet tárgya: Online bekattanás
Ez nem egy friss sztori, már sok-sok éve történt, amikor is inkább csak kíváncsiságból, meg a „hátha” optimizmussal fűszerezve regisztráltam egy népszerű társkereső oldalra. Akkoriban olyan 20 éves lehettem, és elég gyanútlanul és naivan nézelődtem az oldalon.
A szóban forgó levelet egy nálam több, mint 20 évvel idősebb férfitól kaptam, aki az első üzenetében még az egekig magasztalt, hogy milyen édes, tiszta szívű, aranyos, kedves, nagylelkű lány vagyok, és látszik rajtam, milyen szép lelkem van… És ezt pusztán képek és a két soros, szűkszavú bemutatkozóm alapján…
Keresetlen szavak
Amikor jeleztem, hogy részemről nem szeretném ezt az ismerkedést továbbvinni, ez a válasz érkezett:
Figyelem! A következő sorok a nyugalom megzavarására alkalmasak lehetnek!
„…mégis mit képzelsz magadról, te hülye cafka, persze amikor egy normális pasi ír, akkor kikosarazod, de fogsz te még sírni a jóravaló papamaci után, aki mindent a segged alá tett volna, nagyon meg fogod te még bánni ezt, amikor a lyukrahajtó szépfiúk használat után elhajigálnak, te kis ****…”
Nos, maradjunk annyiban, hogy elég szélsőséges megnyilvánulás, de sajnos a stílus és a hozzáállás nem is annyira ritka. Csak a többségnél nem ennyira látványos, mert nem nyilvánul meg ilyen nyíltan, de az a mögöttes gondolati kör és az ellenkező nemhez való hozzáállás, amiből ez fakad, sajnos ugyanúgy megvan.
De térjünk is át a személyes gondolataimra, amivel természetesen nyugodtan vitába szállhattok, vagy hozzáfűzhettek hozzászólásban. (Csak azért, ha lehet intelligensebb stílusban. Köszi. :D)
Sikertelenség és frusztráció
Nekem is voltak olyan időszakaim, amikor túl sok volt a negatív tapasztalat és elegem lett. Volt, amikor kiakadtam, hogy már megint kosarat kaptam. A sikertelenség pedig baromira frusztráló tud lenni, és minél tovább halmozódik, annál inkább.
De!
Nem hiszem, hogy a sikertelenségünk frusztrációját egy másik emberre kellene zúdítani, főleg nem a másikat okolni érte. Pláne nem kollektívan elítélni az ellenkező nemet. Persze tudom, sokan megteszik ezt, női és férfi oldalról is blogposztok tucatjai szólnak a másik oldal szapulásáról.
Ez csupán a frusztráció átmeneti csökkentésére jó, egyébként nem vezet sehova. Nem vagyunk előrébb, ilyen stílust nyomatva senki nem lesz boldogabb, és pláne nem fog könnyebben párt találni. Ellenben nagyon hatékonyan rontja a saját esélyeit, hiszen ilyen állapotban, beragadva a sértettség gondolati köreibe, nem vagyunk képesek igazán jó partnerként funkcionálni.
Éppen ezért, ha elhatalmasodnak rajtunk a negatív, másokat ostorozó gondolatok, teljesen mindegy ki jön szembe, eleve képtelenek leszünk szeretetteljes kapcsolatot kialakítani.
Önreflexió
…bezzeg, amikor egy normális pasi ír, kikosarazod…
A fent említett férfi, akitől a levél származik, saját magát érzékeny és kedves embernek tartja (az első levelében ezt állította magáról), aki állítólag a lelkét kiteszi a másikért… Nos, egy olyan ember, aki valóban kedves és érzékeny írna egy ennyire bunkó levelet bárkinek is?!
Nagyon fontos lenne, hogy ne csak a potenciális jelölteket monitorozzuk, de saját magunkat, a viselkedésünket és a jellemünket is vizsgáljuk felül időnként. Folyton másokat okolni a kudarcainkért, azért, hogy nekünk nem jön össze, szélmalomharc és egy lépéssel sem visz közelebb a sikerhez. Ha merünk szembenézni magunkkal, és csiszolni önmagunkon az viszont határozottan segít.
Fontos, hogy nyitottak legyünk annak a lehetőségére, hogy talán nem mi látjuk jól a dolgokat, hogy megértőek tudjunk maradni és megértsük, hogy a visszautasítás és a kudarc nem csökkenti az értékünket. Hiszen ezek sokszor még csak nem is rólunk szólnak.
Ha folyton másokat okolunk, akkor tuti nem fogunk rájönni a „nekem miért nem sikerül” kérdés igazi válaszára, és őszinte szembenézés nélkül fejlődni sem tudunk. Így a vágyott sikert – a partner megtalálását – sem érhetjük el.
Mások hibáztatása önszabotázs
…mégis mit képzelsz te magadról…
Ha sikertelen vagy, nem a másikat kell okolnod és főleg nem kell kiosztani senkit a döntéséért. Inkább gondolkodj el magadon, meg azon, hogy bizonyos dolgokhoz talán te nem viszonyulsz megfelelően.
Minden embernek joga van dönteni. Sőt, joga van rosszul dönteni, mert az az ő élete, az ő dolga, és a következményeit is ő viseli.
Amikor fennakadunk azon, hogy valaki visszautasít, vagy olyat csinál, ami nekünk nem szimpatikus, nos, olyankor sokkal inkább arról van szó, hogy képtelenek vagyunk elfogadni és tiszteletben tartani a másik embert a döntéseivel együtt.
És ne legyenek illúzióink, aki így áll hozzá másokhoz a párkeresés során, az a kapcsolatban sem túl jó partner, mert ott is ugyanezt csinálja. Vagyis csak az a fontos neki, amit ő akar és nincs tekintettel a másikra.
A szeretetteljes, támogató kapcsolat alapja az, hogy megértéssel, elfogadással fordulunk oda a másikhoz, nem pedig elvárások behajtásával.
Megvásárolt „szeretet”
…a jóravaló papamaci mindent a feneked alá tett volna…
A levél, amivel reagált a visszautasításra elég nyilvánvalóvá teszi, hogy ő valójában anyagi javakkal és az említett kedvességgel akarja megvásárolni a partner „elvárásnak megfelelő viszonyulását”. Ugye a „mindent a feneked alá tettem volna”, azt jelenti, hogy ezért cserébe elvárja, hogy olyan legyél és úgy viszonyulj hozzá, ahogyan ő akarja.
Mert, hát kislányok csinálnak csak olyat, hogy igényeket támasztanak és hisztiznek, miközben minden a fenekük alá van rakva… És amúgy is csak buta cafkák utasítanak vissza egy ilyen lehetőséget…
Ez lényegében egy üzleti tranzakció, és nem a kölcsönös megértésen és elfogadáson alapuló partneri kapcsolat. Vagyis szépen élvezd csak a jóravaló papamaci „odaadó kedvességét”, de egyébként egy szavad ne legyen, mert akkor hálátlan dög vagy, aki nem értékeli a jó dolgát…
Állíthat magáról bármit, és valószínű meg is van győződve arról, hogy ő tényleg kedves és megértő ember. De abban a pillanatban, hogy valami nem tetszik neki, kibújik az a bizonyos szög a zsákból és nyilvánvalóvá válik, milyen ember is valójában. Olyan, aki simán elküld egy tapló levelet…
Bezzegelés meg a nő-hajigáló szépfiúk valódi üzenete
…nagyon meg fogod te még bánni ezt, amikor a lyukrahajtó szépfiúk használat után elhajigálnak…
Nyilvánvaló tüske a papamaci lelkében a „szépfiúk” kategória, akik a durva általánosítás áldozatául esve lettek beállítva a fenyegető gonosznak. Ezzel tulajdonképpen másokat leértékelve akarja magát jobb színben feltüntetni.
A bezzegelés a szépfiúkkal és az anyagi javakkal való kérkedés elég egyértelműen önbecsülés-problémákra utal, amit külsőségekkel és „kifelé vetítéssel” akar kompenzálni.
Ebből egyértelmű az is, hogy miért az anyagi javaival és a kényelmes élet ígéretével akar párt vásárolni magának: nem gondolja magát elég jó pasinak ahhoz, hogy saját magáért legyen vele valaki. (Persze a kompenzálás miatt ez nem feltétlenül tudatos.)
Ez tipikusan nem orvosolható kívülről, miközben az ilyen ember általában a partner megerősítésétől várja azt, hogy elég jónak érezze magát. Jobbára ezért támasztanak annyi elvárást, amit teljességgel lehetetlen teljesíteni.
Ítéletmentesség
„…látszik rajtad milyen szép a lelked…”
kontra
„…mégis mit képzelsz magadról…”
Nem az én tisztem pálcát törni afölött, ki milyen preferenciák alapján válogat és választ, az ő dolga, ő tudja, lelke rajta. Az anomália inkább az, hogy miközben maguknak fenntartják a jogot, hogy kedvünk szerint válogassanak – és ítélkezzenek – addig ugyanezt mástól már zokon veszik.
Milyen sokszor osztjuk ki egymást és mondogatjuk lesújtóan, hogy „ezek a mai nők”, vagy éppen „ezek a mai férfiak”?!
Pedig a valóság az, hogy a másik szemében a szálkát is meglátják, a magunkéban a gerendát sem vesszik észre.
Nem szükséges megítélni a másik embert, és legtöbbször messzemenő következtetéseket sem kell levonni a tapasztalatainkból. Amikor megítéljük párkereső embertársainkat, és különösen akkor ha bosszankodunk bizonyos tendenciákon, valójában saját magunkat pörgetjük bele egy negatív gondolati körbe, ami gátolni fogja a minőségi kapcsolatok kialakítását.
És már megint oda jutottunk, hogy ítélkezés közben másokkal foglalkozunk, a világot akarjuk megváltoztatni, ahelyett, hogy a saját dolgunkkal törődnénk és a saját (egyébként tökéletlen) jellemünket csiszolnánk.
Hogy lesz ebből így sikeres pártalálás?
Nagy a kísértés, főleg a sorozatos kudarcok és rossz tapasztalatok közt vergődve, de nem kell kiakadni másokon. Nem kell kiakadni a tömegesen szembejövő tendenciákon. Ha kedves és megértő emberek vagyunk, akkor tényleg legyünk azok, és kedvesen és megértően hagyjuk rá, még a nyilvánvaló hülyeségeket is másokra.
Ha nekünk azzal nincs dolgunk, ha mi nem olyanok vagyunk, akkor foglalkoznunk sem kell vele. Azzal viszont dolgunk van, ami böki a csőrünk. Csakhogy nem a másikat kell érte kiosztani, mert magunkba nézni érdemesebb. A másik ember tükör, szóval nézzünk bele abba a tükörbe, és lássuk meg benne magunkat.
Ha kiakadunk bizonyos dolgokon a tárkeresők bugyraiban, gondolkodjunk el azon, mi hogyan állunk ezzel a témával. Vajon bennünk is megvan, csak nem vesszük észre? Miért vagyunk erre érzékenyek? Miért sérelmezzük? Miért nem tudunk lazán továbbkeresgélni? Miért húzzuk fel magunkat rajta?
Tudunk rajta változtatni? Mert, ha nem akkor csak pocsékoljuk az idegeink kapacitását, ha borongunk rajta.
Mások megítélése, kioktatása és a világgal szemben vívott szélmalomharc helyett, ránézésre talán paradox módon, saját magunk csiszolásával tehetünk a legtöbbet azért, hogy olyan élmények és társak töltsék meg az életünket, amire és akikre igazán vágyunk.
Szóval ne süsd rá a bélyeget másokra, inkább fordítsd a figyelmed magadra.
Válaszlevél?
Ami pedig a konkrét levelet illeti… Semmi kedvem nem volt belemenni egy meddő vitába. Ha valaki ilyen stílust villant, hát egyéni kihívásként meg lehet próbálni belemenni, de a magam részéről nem éreztem magamban indíttatást ilyesmire.
És ne értsetek félre, a bejegyzést sem azért írtam, hogy most jól kiosszam, meg lejárassam. Igazából egyáltalán nem érintett meg a levele, még csak fel sem húztam magam rajta. Megértem, ha kiakadt, néha tényleg nehéz. De ez nem az én bajom, ezért nem kell vele foglalkoznom. Tanulságos esetként elkönyveltem, és talán erre a bejegyzésre és mások okulására talán mégis hasznos lesz.
Amúgy tényleg megértem, hogy egy ponton túl már nehéz a frusztrációval mit kezdeni és nehéz nem kiakadni. Mondjuk ahol már pöccre ugrunk, az már az a pont, ahol érdemes szünetet tartani. Ezzel érdemes számolni.
Nos, így a végszót írva csak remélni tudom, hogy nem lett túlságosan kusza és szedett-vedett ez a kis szösszenet. Ahogy azt is csak remélni tudom, hogy ezekkel a kéretlen gondolatokkal sikerült más szemszögből megvilágítani a társkeresőkön tolt stílusokat.
Kapcsolódó írások:
- Ha képet küldesz a férfiasságodról, azt fogom hinni, béna vagy az ágyban
- Nők sárkány-üzemmódban
- A Badoo bugyraiban tapasztalgattam… de minek?
Kövess minket Facebookon vagy Instagramon, hogy ne maradj le a legújabb bejegyzésekről!
Van ahol teljesen jogos a mit képzelsz magadról.Pl irreális igények