Hol lehet manapság ismerkedni? Vagy nem is ez a jó kérdés?

Zárkózott magyarok – avagy hol lehet manapság ismerkedni?

A napokban éppen egy előadásra igyekeztem, amikor leszólított egy srác az utcán. Azon meg sem lepődtem, hogy nem magyar volt. Csak szimplán odajött hozzám, ám mivel késésben voltam és siettem, sajnos nem tudtunk beszélgetni.

Viszont eszembe jutott egy korábbi olvasói levél, amiben pont azt hozta fel az illető, az ismerkedés és a párkeresés kapcsán, hogy mi magyarok zárkózottak vagyunk, és ez bizony korlátozza az ismerkedési lehetőségeket.

Szóval hogyan is függ össze az általános mentalitásunk és a pártalálás? Van ennek köze, ahhoz, hogy milyenek vagyunk? Erről fogok ma néhány személyes gondolatot megosztani, aztán legfeljebb vitába szálltok velem, ha ti nem így látjátok a helyzetet.

Hol a csudában lehet ismerkedni?

A mai napig, újra és újra felbukkanó és időszerű kérdés ez, ami nagyon sok embernek okoz fejtörést. Mégis hol tudnánk manapság is hatékonyan ismerkedni?

A tinder és egyéb randi appok mellett és ellenére is rengetegszer futok bele ebbe a kérdésbe. Sokan nem érzik testhezállónak az online lehetőségeket, a személyes ismerkedésre viszont helyet, alkalmat és lehetőséget nem találnak. Bár keresik a párjukat, és éppen meg is tudnák találni, de úgy érzik, az ismerkedési lehetőségek korlátozottsága jelenti a gátat számukra.

Mi van, ha nem is a hol az igazi kérdés?

Számtalanszor hallottam, és sokszor bennem is felmerült, hogy mégis hol lehetne egy egyedülállónak hatékonyan ismerkednie. Viszont az utóbbi pár évben szerzett tapasztalataim alapján ez a kérdés átalakult bennem. Mi van, ha nem is a ‘hol’ itt az igazi kérdés, hanem a ‘hogyan’?

A pártalálásnál kulcskérdés, hogy tudunk-e új ismeretségekre szert tenni, amik valamilyen formában hozzásegítenek ahhoz, hogy ne csak keressünk, de találjunk is valakit magunk mellé. Miközben sokan úgy gondolják, hogy a „hol lehet ismerkedni” a titok nyitja, szerintem sokkal inkább kulcskérdés itt a nyitottság.

Talán nem a hol lehet ismerkedni az igazi kérdés, hanem a hogyan lehet ismerkedni.

Aki nyitottan, kedvesen és barátságosan mozog a különböző közegekben, sokkal több ismeretségre fog szert tenni. Lényegében bárhol, bármilyen közegben. Természetesen vannak, akiknek – még ha visszafogottabb személyiségűek is, de – ehhez jobb érzékük van, mert eleve ez fakad a mentalitásukból. Míg mások nehezebben találják meg a lazább hangvételt és a könnyed ismerkedést.

A magyarok nem tudnak ismerkedni?

Itt kanyarodnék vissza arra, hogy meg sem lepődtem, hogy a hozzám lépő srác angolul szólalt meg. Nem egyedi eset, hogy spontán módon, akár az utcán elegyedek szóba valakivel. Azt nem mondom, hogy lépten-nyomon bepróbálkoznak nálam, de elő szokott fordulni.

Viszont a nációk aránya említésre méltó. Bármerre is járok, azoknak akikkel utcán/buszon/plázában/parkban/boltban/stb. elegyedtünk szóba tekintélyes része külföldi volt.

Nem igazán látom, hogy a magyarok fejében ott lenne, hogy ismerkedni lényegében bárhol lehet. Igen, ha az utcán látunk egy szimpatikus lányt, oda lehet menni hozzá. A pénztárnál szóba lehet elegyedni. A buszon nem kötelező kerülni egymás tekintetét.

Ellenben a külföldieknek – vagy legalább egy részüknek – mintha teljesen természetes lenne, hogy ha úgy van, akkor odamennek és megszólítanak a metrón, az utcán, bárhol…

Zárkózottak vagyunk?

Legalábbis én azt tapasztalom, hogy zárkózottak vagyunk. De azért valószínű nem vagyok egyedül ezzel a véleményemmel. Például erre vonatkozó olvasói levelet is kaptam már a témában.

Akadályoz minket az, hogy zárkózott nemzet vagyunk.

Nálunk Magyarországon valahogy nincs benne a kultúránkban, hogy könnyedek és kötetlenek legyünk idegenekkel szemben az utcán. És ez akkor igazán nyilvánvaló, amikor van összehasonlítási alap. Akár külföldön szerzett tapasztalat révén, akár itthon, a nálunk császkáló külhoniak által nyújtott kontraszt révén..

Édesanyám mesélt utóbbira egy példát. A minap a bankban intézett valamit, amikor bejött egy férfi a bankfiókba és leült mellé. Elsőre azt hitte, meg fogja szólítani. Közben a férfi telefonált, amiből kiderült, hogy olasz. Közben rájött, hogy nem feltétlenül akarta megszólítani őt vagy bárki mást, viszont a testbeszédén, a tartásán annyira látszott, hogy nyitottan áll embertársaihoz, hogy ez elsőre megtévesztő volt számára. És ez a nyitottság egy magyar közegben bizony nagyon is kitűnt a tömegből.

 

Hogy megy ez máshol?

Egyébként sokáig az én fejemben sem állt össze ez a dolog, de az említett olvasói levél már megpendítette bennem is. Később pedig a spontán utcai ismerkedések irányították rá a figyelmem, hogy máshol máshogy mennek ezek a dolgok.

Ám mivel itt élünk, nekünk ez a természetes. Ezzel pedig semmi gond nincs, ha jól érezzük így magunkat. Ám, a tengernyi „ugyan, hol lehet a mai világban ismerkedni” kérdés láttán, és különösen a külföldi, pozitív tapasztalatok függvényében, talán mégsem érezzük olyan jól magunkat így.

Hozzátenném még az alábbi cikket, amiben az író a Skóciában szerzett élményeiről mesél, ahol meglepődve tapasztalta, hogy az emberek teljesen lazán és nyitottan viselkednek egymással nyilvános helyeken is. Igen, idegenekkel. Köszönnek, mosolyognak, és kedves szavakat intéznek egymáshoz, csak úgy, minden hátsó szándék nélkül. És ez teszi igazán barátságossá az egész közeget. A beszámolót itt találkátok: Skóciai tapasztalatok

Éppen lenne hol ismerkedni, csak a ‘hogyan’ jelenti a problémát

Egyáltalán nem az a probléma, hogy nincs hol ismerkedni. Szerintem a helyzet inkább az, hogy egy olyan kultúrkörben élünk, ami a zárkózottságra nevel. Ne szóljunk egymáshoz a buszon, kerüljük egymás tekintetét, bújjunk be a saját kis mikroszféránkba, ne reagáljunk másokra nyilvános helyen. Mivel ebben nőttünk fel, számunkra ez a természet.

Így viszont azt sem tanuljuk meg, hogyan ismerkedjünk kötetlenül. Nem tanuljuk meg felismerni a lehetőségeket, nem tanuljuk meg, hogyan kell nyitottnak lenni, és kötetlenül, lazán, barátságosan nyitni mások felé.

Mellesleg ez az, ami az online térre is továbbgyűrűzik, mert ott ugyanolyan tanácstalanok vagyunk, mint egy személyes ismerkedési szituációban.

Azért nem tudunk továbblépni a „szia, mizun”, mert eleve nehezen kommunikálunk, nehezen nyitunk ismeretlenek felé. Persze, hogy nehéz, hiszen soha nem gyakoroltuk, mert a magyar közeg nagy része a bezárkózásra, az elhatárolódásra sarkall. 

Az ismerkedést is tanulni kell

Arra nevelődünk, hogy ne vegyünk egymásról tudomást, ignoráljunk másokat, a saját dolgunkkal törődjünk, és ez elszigetel. És annak is gátat szab, hogy sikeresebbek legyünk a párkeresés terén.

Pedig lehet pont az a lány lett volna a hozzád illő, aki elejtette a táskáját melletted, de te csak mentél tovább, és nem álltál meg, hogy segíts összeszedni a holmiját…

Azoknak, a kivételes szerencséseknek, akik alapból nyitottabb beállítottságúak, könnyebb. Sőt, ha valaki olyan típus, ő bizony remekül fog tudni ismerkedni. De a helyzet az, hogy nem azért, mert ő tudja a tuti helyeket, ahol ismerkedni lehet, ő az ismerkedés hogyanját tudja. Az ilyen emberek lényegében bárhol képesek ismerkedni.

Vedd észre a burkodat!

Nem szapulni akartam kicsi országunkat, inkább csak rávilágítani arra, ha valamivel gondban vagyunk, érdemes túllépni a probléma felszínes megfogalmazásán. Nézzünk rá alaposabban a helyzetre! Szerintem itt nem a hol ismerkedjünk a lényeges kérdés, hanem a hogyan és az ehhez kapcsolódó önreflexió.

Természetesen bármit is gondoljunk a beállítódottságunkról, ez nem fog megváltozni, legalábbis egyik napról a másikra biztosan nem. Viszont a saját, egyéni életünkben tudunk változtatni.

Lehet, hogy zárkózottabban viselkedünk az utcán, de szerintem belül mégsem vagyunk elutasítóak. Inkább csak van egy burok körülöttünk, ami elválaszt, de belül meleg a szívünk és szívesen ismerkedünk. Viszont ezt a burkot mi magunk tartjuk olyan mereven magunkon, hogy nem tudunk tőle ismerkedni.

Sőt, még ha adódik is a lehetőség, mivel szokatlan, ezért rosszul reagálunk, sem kezdeményezni nem tudunk jól, de a kezdeményezést fogadásával is bajban vagyunk. És mivel nincsenek jó társadalmi mintáink erre, ezért még ha a tettek mezejére is lépnénk, nagyobb az esély, hogy valahol, valami kisiklik.

Szóval vedd észre a burkodat, figyeld magad, és vedd észre, amikor te magad zárkózol el másoktól! Nincs abban semmi drámai, ha valakire rámosolyogsz az utcán. Vagy csak a szemébe nézel. Gyakorolj és tanuld meg lazán venni a kapcsolódást.

Nyiss kifelé, és barátságosabb lesz a világ!

Minden randiguru és ‘hogyan csajozzunk/pasizzunk’, meg hasonló típusú tudáscsomag egyik központi eleme a legyél bátor, és merj nyitni tanács. Győzd le a félelmed, gyakorolj és ne parázz a visszautasításon!

Ezek a tanácsok tulajdonképpen nem szólnak másról, mint arról, hogy nyiss a világ felé, mert bármennyire is jó nő/jó pasi vagy, a csigaházadban nem fogsz tudni megismerkedni senkivel.

Nem erre volt kihegyezve, de írtam már ilyen jellegű tanácsot csajok számára, itt: Teremts lehetőséget. Bár így belegondolva, ez inkább csak praktikus technikák összefoglalása, de azért hasznos lehet.

Csak spekulálni tudok, de szerintem ezért kezdeményeznek nálam a srácok.

Engem miért találnak meg?

Ebben a kérdésben csak spekulálni tudok persze. Az biztos nem hátrány, hogy nem vagyok egy rút banya, de szerintem sokkal inkább azért próbálkoznak nálam, mert mosolygós vagyok, és ha ott szitu, könnyen szóba elegyedek. Sokszor még az utcán is random mosolygok, szerintem ettől éreznek megközelíthetőbbnek a srácok.

Még egy kis személyes tapasztalatot megjegyeznék. A belső állapotom is hatással van arra, mikor „tudok” ismerkedni spontán, hétköznapi jövés-menés közben. Amikor alapból könnyedebb vagyok, különösen akkor, ha aktívan mosolygós is, olyankor szoktak váratlanul „mellém ugrani”, vagy épp olyankor kezdek el spontán csevegni a boltban sorban állás közben. Míg, amikor morcosabb, befelé fordulóbb a hangulatom, olyankor hozzám nem jön oda a kutya se.

Emögött nagyrészt szerintem a testbeszéd van, mert egyszerűen látszik, hogy ki mennyire nyitott. Aki pedig ezt észre tudja venni, annak egyértelműek a jelek, hogy kinél lehet kezdeményezni és kinél nem. Illetve nyilván befolyásoló tényező, hogy mi magunk mennyire nyitunk, egy odasuvasztott mondattal, egy mosollyal fűszerezett összenézéssel mennyire indítjuk el mi magunk a szituációt.


Szóval ha legközelebb felmerül benned, hogy ugyan hol lehet ismerkedni, talán inkább cseréld le arra a kérdésre, hogy biztos az-e a probléma, hogy nincs hol. Talán érdemes átgondolni a hozzáállásunkat. Elég lazák és barátságosak vagyunk? Mennyire vagyunk nyitottak az adódó lehetőségekre? Megragadjuk-e őket?

Tegyük fel a kérdést, mi mennyire vagyunk zárkózottak, mennyire fordulunk befelé a kifelé helyett. Például ha sétálunk a belvárosban, vagy beugrunk a bolta… Mennyire vagyunk nyitottak arra, ha valaki ránk mosolyog? Mennyire vagyunk nyitottak, ha egy ismeretlen közeledik felénk?

Vagyis az ismerkedés „hogyanjain” is érdemes csiszolni. Mármint szerintem. Ti mit gondoltok a témáról? Az általános zárkózottságunk gátol minket az ismerkedésben, vagy maradnátok a „hol lehet ismerkedni” kérdésnél?

***

Szívesen böngésznél hasonló eszmefuttatásokat? Nézz körül a Szere-Lem kategóriába és szemezgess! 😉

Kövess minket Facebookon és/vagy Instagramon, nehogy lemaradj az újabb eszmefuttatásokról!



11 thoughts on “Zárkózott magyarok – avagy hol lehet manapság ismerkedni?

  1. Ez nem igaz,ti nők nem is akartok ismerkedni. Számtalanszor el lettem zavarva,pedig nem vagyok se hülye,se béna se semmi ilyen .Hangsúlyoznám, eddig 100 -ból 100 elzavart,lehet az az utcán,margitszigeten ,bárhol. Én úgy gondolom,h nagyon sok a problémás ( Mindenki értelmezze ahogy akarja) de remélem ti sejtitek mire gondolok

  2. És ne felejtsük el a külföldi mindig előnybe lesz. Nem egyszer láttam pl-t.5 perc se volt az egész. A magyar már nem kell,ha jut eszembe már nekem se. Mert ,h nem is magyar.

    1. Persze, hogy előnyben lesz, hiszen „egzotikusabb”, ergo biztos nagyobb kaland lesz. (És igazából még genetika szempontjából is lenne ráció a viselkedésmintában.) Hozzáteszem, semmi nem akadályoz meg abban, hogy te is körbenézz külföldön.

  3. Nő vagy és odaugrott hozzád egy külföldi férfi, szóval te sem kezdeményezel, csak élvezed, ahogy a nyitottabb külföldiek leszólítanak, hisz te úgysem veszthetsz semmit.
    A legtöbb magyar nő (főleg nagyobb városokban) elolvad ha egy külföldi (főleg színesbőrű) teszi nekik a szépet. A hiba itt lesz, hogy az átlagos magyar férfira már rá sem néznek, az „egzotikum” kell nekik.

  4. Egyetértek!
    A magyar zárkózottabb, mint sok nyugati nép. De igaz akár a határon túli magyarsághoz képest is. Én pl. Beregszászból származom, akár ott is jobban megszólíthatnak egy nőt, mint akár Pesten, akár Nyíregyházán (az utóbbi helyen élek most, de laktam Pesten is).

  5. Itt évtizedeken át feljelentgették egymást az emberek, aztán jött az ÁVH.
    Idő kell mire ez a zárkózottság (bizalmatlanság) eltűnik.

  6. Ismerkedni bárhol lehet. SIKERESEN ismerkedni – na, ez már egy fogósabb kérdés.
    Lányként azt is lehet bárhol. Gazdag és/vagy jóképű pasasként szintén. Átlagpasasként pedig semmi értelme akárhol is próbálkozni, mert csak az elutasítások száma fog növekedni tőle. A mai nők jellemzően inkább beállnak egy alfahím fószer háremébe sokadiknak, minthogy lejjebb adjanak az elvárásaikból, és leereszkedjenek a pórnéphez…

  7. Persze, hogy az itt lévő külföldi férfi leszólítja a magyar lányokat. Hát azért jött ide. Mit hittetek, hogy a jó fizukért jött? A magyar lányoknak pedig a gazdag küldöldi az álmuk és a magyar nők ilyen téren való könnyelműségének már külföldön is híre mehetett. Nem véletlen az, hogy a legtöbb pornófilmet például magyar és cseh nőkkel forgatják a világban, vagy az sem, hogy legénybúcsúra hozzánk jönnek a külföldiek. Külföldön sokszor megesett velem, hogy idegenekkel szót váltva, amikor kiderült, hogy magyar vagyok, elkezdték sorolni a pornószínésznőinket, meztelen címlaplányainkat. Több külföldi is mesélte, hogy milyen könnyűvérű magyar barátnője volt… Sajnos az átlag magyarhoz képest bármely európai jómódúbb, vagy ha saját országában nem is az, itt még akkor is könnyebben eljátssza azt. A régebbi időkben, amikor még nem volt online ismerkedés és fapados repülőtársaságok, globalizáció, akkor még mindenki a saját közegéből választott párt, reálisan mérte fel a saját értékét, lehetőségeit és reális magasságba helyezte a lécet. Ma viszont már a legtöbb magyar nő nem elégszik meg az átlagossal, még akkor sem, ha ő maga is az. Sőt, még az átlag feletti magyar sem elég. Nagyon ritka kincs ma már a földön két lábbal járó magyar nő. Hiszen a média nyomja, hogy neked is jár a pálmafás tengerpart és a klipekben látható luxus. Tinderen egy random lányra ezer férfi ugrik, bármely szórakozóhelyen ötven külföldi nyomul magyar lányokra. Ezek a dolgok nagyon eltorzították a magyar női mentalitást és realitást. A magyar nők így abba a téves hitbe ringatták magukat, hogy óriási az érdeklődés irántuk. Persze, nyilvánvaló, hogy többnyire rövid távú kapcsolat céljából érdeklődnek irántuk, de ők idáig nem jutnak el a gondolkozásban, vagy ha igen, akkor azt remélik, majd pont az ő kedvükért változik meg a jómódú nőcsábász, majd ők szelídítik meg. Ma már a nők részéről csábító tekintetekre sincs szükség, rá sem kell nézni az utcán a magyar férfiakra, minek is?! Inkább nézik a telefont, hogy hány új üzenet, lájk, szivezés érkezett. Aztán ha oda a fiatalság és a szépség, kibulizták, kikirándulták, kiszórakozták magukat 10-100-1000 férfival, netalán még gyerek is lett közben, akkor már megelégszenek a dolgos, szerény magyar férjjel is. A magyar férfiak ugyanabban a hátrányos gazdasági környezetben élnek, mint a magyar nők, amiből a nők számára felcsillan az egyszerű kiugrás lehetősége a szépségük áruba bocsájtása révén. A magyar férfiaknak marad a küzdelem és munka a gazdasági lehetőségek közepette, amit tetéz a magyar nők részéről tapasztalható lenézés, semmibe vevés, elutasítás és megalázás és a cikkben is írt bezárkózás.

    1. Nagyon jól látod a dolgokat; minden szavaddal egyetértek! Én közvetett módon próbáltam anno ismerkedni: társkereső irodákon, újsághirdetéseken keresztül, még a mobil és a net előtti időkben. Kb. 20 évem ment rá és megszámolhatatlanul sok pénzem a különféle felmerülő költségekre. Száz levelem közül egyre, ha érkezett válasz, a személyes találkozók pedig még rosszabbak voltak! Némelyik nő szó szerint undorodott tőlem, láttam az arcukon. Becsaptak, nem jöttek el, megszégyenítettek, sokan keresztülnéztek rajtam, mint a tiszta ablaküvegen. Ha valaki a társkeresés könnyűségéről beszél, akkor a legszívesebben pofán verném! Vidéki kisvárosban még nehezebb ismerkedni, mint a fővárosban; itt szinte semmi lehetőség nincs. Ha a munkahelyeden nincs facér nő (már ha olyan helyen melózol), akkor nem is találkozol a másik nemmel, mert hol is?…Ez az igazi „mission impossible”, nem az, amikor a moziban a Tom Cruise helikopterről ráugrik a száguldó vonat tetejére! Aztán jött egy nő, aki a gyerekkori játszópajtásom volt, és akiről nem tudtam, hogy egy nárcisztikus, mérgező személyiség. Anyagilag, érzelmileg, mentálisan tönkretett; a teljes egzisztenciám tönkrement. Anyagilag azóta sem tudtam talpra állni, pedig 11 éve, hogy szakítottam vele! Akkor mi a tanulság?…Hogy e tekintetben is válság van a társadalomban. Miért is fogy a magyar? Nincs pénz több tízmilliós ingatlanra? Persze, hogy nincs! De ez csak a jéghegy csúcsa! Valójában nem is jönnek össze egymással a férfiak és a nők, hogy családot alapíthassanak!…A másik közhely, amiről gyakran olvasok: a rendszeres nemi élet kedvező élettani hatásairól, egészségmegtartó szerepéről! Ez is egy bullshit; egy ordító sztereotípia! Drága barátom igazi nőfaló macsó volt ifjan; magas, barna, hullámos hajú, jó dumájú pasi, akinek sosem volt nőhiánya! Most is kapcsolatban él. Ugyanakkor tejcukorérzékeny, veseelégtelensége van; volt már trombózisa, a memóriája nem túl jó, vérnyomásgondjai vannak. Nekem – hál’ istennek – alig van valami problémám így a 60 felé (kortársak vagyunk), pedig igen sovány nemi életem van a fentebb vázolt problémahalmaz miatt. Szóval, ez is süket duma!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük