Az Oscar-gála utáni reggelen tömegesen csapott képen az a bizonyos kép, arról a bizonyos férfiról, aki abban a bizonyos ruhában vonult a vörös szőnyege. Igen, vonult. Szóval a kép, amelyen egy férfi látható nagy esélyiben, és igen, szoknyában. Inkább a dolog pozitív aspektusát szemlélve ért el a hír, de azért hozzám is jutottak el másféle értelmezések is. (És amúgy sem élek annyira burokban, hogy ne tudnám elképzelni a negatív véleményeket.)
Mivel megihletett, gondoltam, így hirtelenjében meg is osztom a felbukkanó gondolataimat. Szóval, hordhat egy férfi szoknyát? Vagy ez az Ördög műve, meg a végletesen felborult nemi szerepek következménye, és már a nyakunkon is van a feminácik által szült apokalipszis első lovasa?
Mit üzent számomra az, hogy Billy Porter decens szmoking helyett nagy estélyiben jelent meg? Öveket becsatolni, mert messzire fogunk jutni a témakapcsolásban! Megjegyzés: lehet nem annyira lesz koherens a bejegyzés, mert abszolút hirtelen felindulásból született.
A tóga, a skót szoknya, meg a nadrágot hordó nők…
Mióta világ a világ, van különbség a nemek öltözékeiben, bár nem minden korban volt ennyire kötött az, hogy egy férfi csakis nadrágot hordhat. Az őskorban vagy a természeti népeknél jobbára csak praktikussági eltérés volt a nemek öltözékeiben, de a társadalmi szerveződések bonyolultabb struktúrái nem csak szignifikáns különbségeket hoztak létre, de tették ezeket kötelező érvényűvé is. Ez alapján manapság egyértelmű, hogy a férfiak nadrágot hordanak. És pont. Lehetnek különböző fazonúak, de nadrág és kész.
A férfi divat is változik, és az ágyékkötőtől sok átmeneten jutottunk el a modern nadrágig. Az ókori Rómában például tógát hordtak, vagy éppen a középkorban egyszerű ingruha vagy tunika szerű ruhadarabokat harisnyával. (Igen, a harisnya sem volt mindig a női ruhatár kelléke.) Manapság ezeket nem különösebben sorolnánk a férfias viseletek közé, pedig akkoriban teljesen elfogadott férfi öltözékek voltak. A skót férfiaknál pedig még napjainkban is a hagyományőrzés elmaradhatatlan kelléke a skót szoknya, és Skóciában járva nem különösebben ütközünk meg a szoknyás férfiakon, na meg nem is kiáltunk ördögűzőért.
Ugyanakkor ott a másik oldal is. A női viseletek terén szintén az aktuális viszonyok általános normái érvényesek. Emlékszem még a suliban az egyik irodalom tanárom Petőfi életét taglalva elmesélte nekünk azt is, hogy akkoriban mekkora felzúdulást keltett, amikor a költő felesége, Szendrey Júlia egy nyilvános eseményen nadrágban jelent meg. Az 1800-as években nem volt összeegyeztethető a társadalmi normákkal, hogy egy nő nadrágot viseljen. Ezen mi meg jót kuncogtunk, mert zsenge fejjel, a modern kor szülötteiként, csinos lányka-nadrágokban ücsörgő nebulókként, nem nagyon tudtuk beleképzelni magunkat az akkori viszonyokba.
De eltelt cirka 150 év, és ami egykor polgárpukkasztás volt, és nem utolsó sorban lázadás a kötöttségek ellen, az ma hétköznapi. Manapság a nők olyan természetességgel hordják a nadrágot, hogy senkiben nem merül fel, hogy csak azért lenne maszkulin egy nő, mert gatya van rajta szoknya helyett. Bár a szófordulataink között még van nyoma, hogy ki hordja a nadrágot, de azért manapság egy jól szabott farmert kifejezetten nőiesnek tartunk. Férfi társaink titokban még örülnek is, hogy lopva jól megszemlélhetik a gatyába bújtatott női idomokat.
Összességében a női és férfi divatról is elmondható, hogy folyamatosan változik, és semmi sincs kőbe vésve. Az öltözködési szabályok kötöttsége pusztán az aktuális miliőben érvényes. És valaki most épp nagy plénum előtt feszegetett átléphetetlennek tartott határokat. Ahogy egykor Szendrey Júlia és első, nadrágot húzó nőtársai is tették. És ez az oldala a történetnek csak ennyi.
Bár egy kicsit másféle irányba is elvinném a dolgot, ezért fűzzük tovább a gondolatok menetét! 😉
Mitől férfi a férfi?
Mitől lesz egy férfi Igazi Férfi? Attól, hogy nadrágot visel? Attól, hogy erős? De valódi erő az, vagy csak annak mutatja magát? Miben rejlik az igazi férfias erő? Nem árulok el nagy titkot, hogy szerintem nem abban, hogy milyen ruhát húz magára. Nem a külsőségekből, és a mutatni akart képből áll össze. Az belülről fakad. Éppen ezért nem hiszem, hogy fenyegetés lenne a férfiasságra a szoknya… Meg nem is gondolom, hogy most majd tömegesen akarják majd lecserélni gatyáikat a pasik pörgős szoknyákra.
Ahhoz, hogy egy férfi a női gardróbhoz társított darabot húzzon magára, nos, ehhez a mai világban, amikor a gender-téma hol túltolva, hol meg démonizálva van, nagy bátorság kell. Ezt merni kell bevállalni. A legfurcsább az egészben, hogy ha elvonatkoztatunk attól, hogy ez egy szoknya egy férfin, akkor megláthatjuk, hogy a ruhája, nem polgárpukkasztó, tulajdonképpen egy letisztult eleganciát tükröző, szinte arisztokratikus, lenyűgöző darab. Egy ilyen ruhát egyébként is merni kell viselni.
Saját hozzáfűzés
Minden ruhát merni kell viselni. Nagyon sokáig voltam félénk, és egy csomó olyan ruha volt, ami bár tetszett, csinosan is állt rajtam, mégsem éreztem magam jól bennük, mert feszélyezett, hogy túl csinos. Nem voltam elég bátor ahhoz, hogy viseljem, nem voltam elég bátor megmutatni magam. Felvenni és viselni egy ruhát nem ugyanaz. Ez utóbbi pedig belülről fakad. Akkor tudod viselni, ha mered önmagadat megmutatni. Ehhez pedig kőkeményen kell a bátorság.
Számomra pont ezért ez egy becsülendő és férfias tett! Mert bátorság kellett ehhez a ruhához. Az, hogy bevállalta nagyon is férfias kurázsira vall! Ha nem barlangban él – márpedig nem éppen – akkor pontosan tudhatta azt, hogy lesz ennek visszhangja, és igen, potenciálisan lehet negatív visszhangja is. Mert sokak számára ez nagyon nem fér bele.
Persze Billy Porterről tudjuk, hogy nem szűkölködik bevállalósságban, nem fél merészebb ruhákba bújni, nem állnak tőle távol az extravagáns outfitek. Nem fél megmutatni magát. Nyilván a személyes élete, a maga boldogsága is megkövetelte, hogy merje vállalni magát, úgy ahogy van. Ugyanis egy férfinak nehéz felvállalni azt, ha férjet választ és nem feleséget. (És valószínű néhányan ezzel el is intézik.) De a boldogsághoz, a harmóniához és a megelégedett élethez önmagunk felvállalásán keresztül vezet az út.
Pont attól lesz hiteles valaki, hogy fel meri vállalni magát, és ez az alapja annak a belső erőnek is, ami így már valódi lesz.
A férfiak jellemzően hárítják azokat a dolgokat, amik kicsit is femininnek láttathatják őket. Hiszen a sztereotípia és a hagyományos férfikép az erőre épül, ami nem engedheti meg a gyengeségnek még a látszatát sem. De az az erő sok tekintetben csak látszat, és ha nincs mögötte igazi, belülről fakadó erő, abból hiteles férfiasság sem lesz. A valódi, belső erővel nem rendelkező férfi pedig sokkal jobban épít a látszatra, nem fér neki bele semmi, ami megkérdőjelezheti a potenciálját. Hárít, kardot ránt és támad, mert védi a látszatot.
Persze jogos a kérdés: vajon valódi, szilárd erő-e az, ami meginog egy szoknyácskától…
A mai férfi…
Szerintem a férfiaknak most sokkal nehezebb ebben az átalakuló világban, mert könnyen megbélyegzést kap az, aki ki mer lépni a keretekből. Pedig újítani szükséges, és aki haladni akar valamerre, annak muszáj is.
Férfiként szoknyát húzni egy olyan tett, ami nem összeegyeztethető a hagyományos férfikép felfogásával. Ráadásul sok tekintetben élünk olyan időt, amiben a feminizmus szinte szitokszó és a jogosságának megkérdőjelezésével párhuzamosan zajlik a férfi visszacsapás, valamint a hagyományos férfikép rehabilitálására tett törekvések.
Ilyen körülmények között nehezebb férfiként feszegetni a határokat, a társadalmi diskurzus mostanság kevésbé nyitott, ellenben könnyen kiált feminácit.
Billy Porter is nyilvánvalóan tudatában volt mindezzel. Ennek ellenére bevállalta. Akár polgárpukkasztás, akár feltűnési viszketegség, de bevállalta. Volt bátorsága megtenni. Ez kurázsi. Nem meghátrálni, bátran kiállni és vállalni nagyon is férfias tett.
Mivel foglalkozzon a férfi és mivel a nő?
Női és férfi oldalról is sokszor megy a kiosztás, hogy a másik fél rosszul csinálja, és persze majd ő megmondja, hol hibázik a másik és mit kéne csinálnia. Mi a dolga…
Közben pont nem az a probléma, amire irányítani szeretnék a figyelmet. Vagyis nem a másik oldal és annak vélt vagy valós hibái, túlkapásai jelentik a valódi problémát az általuk feszegetett kérdésekben. Nagy igazság, hogy mindenkinek a saját háza táján kell söprögetnie! (Még ha ezzel részben meg is kérdőjelezem a saját fenti szavaim jogosságát. :D)
A nőknek magukkal kell foglalkozni, és azzal, hogy számukra egyénileg mit jelent nőnek lenni, és ha meglelték azt magukban, hát annak megfelelően, hiteles nőként, önmagukat vállalva kell jelen lenniük a világban.
A férfiaknak ugyanígy elsőként azzal kell foglalkozniuk, hogy mit jelent számukra (egyéni szinten) férfinak lenni, meg kell tanulniuk jól megélniük a férfias potenciáljukat, és ha ez megvan, akkor annak megfelelőn hiteles férfiként, önmagukat vállalva kell jelen lenniük a világban.
Majd ennek a kettőnek harmonikusan kapcsolódnia kell. Ha ez nincs meg, akkor még van hova fejlődni. Én sem állítom, hogy kész vagyok, de legalább dolgozom rajta. Mindig lehet az ilyesmin csiszolni.
Lehet azzal elütni az időt, hogy kiosztjuk a másik oldalt, csak amíg saját magunkban is lenne mit tenni-venni, addig nem érdemes. (Utána meg már nem akarod.) Szóval szoknyákon és nadrágokon túl, ez egy fejlődési út, amit mindenkinek egyénileg kell végigjárnia, és megválaszolnia magának, hogy mit jelent számára nőnek/férfinak lenni, valamint mik azok a dolgok amik számára a másik félben férfiasak/nőiesek, és ezekkel kapcsolódni.
Csak így tudunk a saját életünkben harmóniát teremteni férfi-nő fronton, és úgy már nem is lesz az frontvonal. Minél többen vagyunk hajlandóak egyénileg ezt letisztázni magunkban, annál nagyobb béke lesz a társadalomban is. Ha azt érzed magadban, hogy még van bajod a másik oldallal, akkor még van dolgod ezekkel a kérdésekkel is, de nem kifelé fókuszálva, hanem belül munkálkodni!
Ki hordhatja a nadrágot… és ki a szoknyát?
Nőnek férfi ruhába bújni felfedezés, játék a stílusokkal, laza, vagy épp sikkes, pikírt, vagy épp túl fiús. A fiús lányról is lehet egyénileg véleményünk, hogy bejön-e vagy nem, de nem csinálunk ügyet belőle, mert tudjuk, hogy van ilyen. Elfogadjuk.
Férfinek női ruhába bújni tabu. Ilyet legfeljebb viccből lehet csinálni, de komolyan soha nem lehet női(esebb) ruhákba bújni. És még ha valaki meg is teszi, csupán a szórakoztatást kedvéért teheti, és férfiként szinte kötelező nem helyt állni a szituációban, vagyis bénának, komikusnak hatni a női öltözékben.
Ezek keretek. Társadalmi szabályok. És messze nem arról szólnak, hogy te ki vagy, és milyen belső indíttatásaid vannak. Ha valaki konzervatív, akkor legyen az. Tökre rendben van. De ha valaki nem az, az rosszul fogja érezni magát, ha rákényszerítjük. Nem kell követni az ilyen merész Billy Porter féle példákat, nem kell minden férfinak szoknyát húzni, de furán vagy elutasítóan sem kell hozzáállni.
Szerintem ránk fért már egy bátor férfi, aki komolyan át merte lépni azt a bizonyos vörös vonalat, és nem agonizált a hagyományos férfikép sztereotípiáin, hanem merte azt csinálni, amihez indíttatása volt. És azt elég jól csinálta. Hitelesen. Nem nőiesen, de férfiként is lehet hitelesnek lenni egy ilyen helyzetben.
Ha pedig már béke van (bennünk), ha megtaláltuk a saját női/férfi felfogásunkat és éljük azt (vagy legalábbis keressük), és fel tudjuk vállalni magunkat, akkor nem lesz fenyegetés az, amit mások csinálnak, akkor nem lesz fenyegető, ha valakinek mást jelent férfinek vagy nőnek lenni. Akkor egy komfort zónán túli ruha, csak egy ruha lesz. Akkor már nem lesz megütközés azon, ha egy nő nadrágban jelenik meg nyilvánosan… öööö… akarom mondani, egy férfi szoknyás estélyi ruhában jelenik meg az Oscar-gálán. 😉
***
Természetesen ezúttal sem kell egyetérteni a bejegyzéssel, ez is csak egy vélemény, ha bármit hozzátennétek, hangosan egyetértenétek, vagy kifejezetten beszólnátok, hát használjátok rendeltetésszerűen a komment szekciót, és jól mondjátok meg, szerintetek hordhat-e egy férfi szoknyát! 😉
Tetszett? Nézz körül a lenti ajánló sávban, további érdekességekért!
Kövess minket Facebookon vagy Instagramon, hogy ne maradj le a legújabb bejegyzésekről!