Mindig elámulok, hogy egyes emberek olykor mennyire nem vágják, mi a szitu. De ez annyira meglepett, hogy komolyan törtem is a fejem rajta, hol csúszhatott el a dolog.
Ismét egy El-Regélt történetet hoztunk nektek, egy kínossá vált randiról és a pasiról, aki azt hitte…
***
Némi kihagyás után újra regisztráltam tinderen, és ő az elsők között volt, akikkel elindult a csevej, ami elég lendületesen haladt. Nagyon úgy tűnt, egy húron pendülünk, legalábbis a kommunikációban: vágta a poénjaimat, jól reagált, röpködtek a magas labdák. Egyszóval kellemesen, jó hangulatban cseverésztünk az éterben, és hamar személyesebb online csatornára váltottunk, majd le is zsíroztuk a személyes találkozót. Eljött a nagy nap, izgatottan készülődtem, mert még ha nem is lesz meg a vonzalom élőben, a beszélgetések alapján egy jó hangulatú estére számítottam. Aki ilyen poénokat tud, meg ennyire jól tud reagálni a megjegyzéseimre online, azzal tuti nem lesz gond! Legalábbis azt hittem…
Bár a Blaha aluljárója nem épp a legromantikusabb közeg, de oda se neki, van a környéken néhány jó hely, és állítólag ki is nézett egyet. A BKV már megint nem volt a barátom, így néhány perc késéssel futottam be, ő pedig már várt rám visszafogott nyugodtsággal. Mosolyogva köszöntöttem, majd a rövid üdvözlés után már gardírozott is az egyik feljáró felé. Nem akadtam fenn azon, hogy kocsmába vitt, még úgy sem, hogy a hely tömve volt, így végül csak a pultnál tudtunk leülni. Kikértük a kellemesen hűs rosé fröccsöt, és már készültem is a kis kérdéseimmel – mert hogy abból mindig van bőven – arra az esetre, ha döcögősen indulna a csevegés.
Nem erre számítottam…
A online üzengetés alapján egy beszédes, jó dumájú srácra számítottam, és még ha nem is életem szerelmét találom meg aznap este, de gondoltam a kommunikációval nem lesz gond. Már ránézésre is visszafogottnak tűnt, de úgy voltam vele, amögött lehet bármi, ezért az elején még nem is fogtam gyanút, gondoltam majd feloldódik.
Kitartó mosolygással és bátorító kedvességgel fűszerezett beszélgetéssel, meg finom kérdezősködéssel telt el az első öt perc. Majd még húsz. Lecsúszott az a fröccs is. Meg még egy. Igyekeztem nem túlságosan cserfes lenni, és teret adni neki is a kibontakozásra, de még egy óra elteltével se mozdult ki a szűkszavúságból, na meg a visszafogottságból. Továbbra is cseverésztünk, kedvesen kérdezgettem, ő meg válaszolgatott, időnként még ő is visszakérdezett, de a nagydumás, humoros csávó csak nem akart előbújni. Nem baj, azért aranyosnak gondoltam, bár kezdtem érezni, hogy részemről ebből nem lesz semmi. Nem fogott meg.
Szimpi volt, de személyesen már egyáltalán nem éreztem az összhangot. Sőt, még a kommunikációban sem, amit az online előzmények tükrében furának találtam. Egyáltalán nem éreztem lazának és fesztelennek a csevejt. Jobbára én vezettem a beszélgetés fonalát, és ha éppen nem tudtam mit mondani, hát akkor bizony beálltak azok a kínos csendek, mert ő nem sokat tett hozzá a dologhoz. Iszogatta a fröccsöt, válaszolgatott a kérdéseimre, de még csak nem is nagyon kérdezett. Sokszor csak önszorgalomból hozzátettem a kérdéseimre a saját válaszaimat is. A kommunikáció hiányzó dinamikája miatt viszont feszengeni kezdtem.
Még ha nem is beszélt túl sokat, azért kedves volt, de kezdtem úgy gondolni, hogy valószínű nem jövök be neki. És hát legyünk őszinték: engem sem nyűgözött le az intellektusával. Ezen a ponton ez egy elég tiszta sztorinak nézett ki. De kiderült, hogy mégsem volt az…
A randi kínos zárása…
Egy óvatlan pillanatban megcsókolt. Ezt követően pedig a kínos szüneteket csókkal igyekezett orvosolni. Itt megbukni látszott az elméletem, hogy nem jövök be neki. Bár ki tudja? Végül is fogorvos volt, talán csak ingyenes állapotfelméréssel akart kedveskedni…
Egy ponton elnézést kérve kimentem a mosdóba, majd következett az est fénypontja! Ugyanis amikor visszatértem közölte, hogy ő igazából azt várta, hogy majd a mosdó felé menet visszanézek rá, jelezve, hogy jöjjön utánam… Kicsit elhűltem, és a kínos helyzetet próbáltam viccel elütni, de kényelmetlenül éreztem magam. Főleg, hogy ekkorra már végképp nem volt partner a csevegésben, ellenben minden húzódozásom, távolságtartásom vagy éppen verbális jelzésem ellenére sem akart lepattanni a csókcsata témájáról. Ha mégis, akkor meg a szexen kívül másról nem volt hajlandó diskurálni. Még ha ügyes csavarokkal tereltem is a témát, minduntalan visszakanyarodott a testi örömök topikjához. Úgy véltem a legjobb, ha pontot teszek az este végére, így mondtam, hogy későre jár már, majd szedelődzködni kezdtem. Elkísért a metróig, majd elbúcsúztunk.
Az este után rám írt, mire őszintén elmondtam, hogy ugyan szimpatikus srác volt (legalábbis az elején), de a magam részéről nem érzek késztetést a folytatásra, semmilyen formában sem. Erre elkezdett magyarázni, hogy oké, megérti, de attól még találkozhatnánk újból. Nem értettem igazán, mi célból, vagy miért hozza ezt fel és köti az ebet a karóhoz, hogy akkor is találkozzunk újra; de addig-addig mondogatta, amíg végül rábólintottam, mert ha a végén a testi nyomulást leszámítjuk, az elején korrekt társaság volt. Meg ki tudja, talán csak nagyon izgult, ezért nem tudott kibontakozni.
Ettől függetlenül mindenképpen tisztázni akartam, hogy nem akarok tőle semmi többet. Szóval lefixálva, hogy barátságnál többet a magam részéről nem tudok nyújtani, végül belementem a dologba. Következő hétre beszéltünk meg a talit. Közben online tartottuk a kapcsolatot és már komikusnak éreztem a dolgot, de újra és újra megvitattam vele, hogy részemről tényleg csak barátságról lehet szó, mire szinte kioktatóan közölte, hogy megértette.
Hát ő azt hitte…
Ám kiderült, hogy annyira azért mégsem lett tiszta neki a képlet. A következő hétre megbeszélt tali során, az elején még tartotta a baráti szintet, ám ezúttal is minduntalan a szex témára kanyarodott. (Bár legalább fizikailag ezúttal nem nyomult.) Végül már pedzegetni kezdte, hogy menjünk fel hozzá. Hát baromi nagyot hibáztam, amikor azt hittem, tényleg meg tudtam értetni vele, hogyan viszonyulok hozzá…
Visszautasítottam, és ismételten elmondtam neki, hogy szimpatikus, de barátságnál többre semmilyen késztetést nem érzek. Erre teljesen kiakadt és a fejemhez vágta, hogy „de hát a múltkor még totálisan odavoltál értem”, aztán folytatta azzal, hogy ő most nem is érti, mit húzódozom. Bár többször is részletesen kifejtettem, hogy semmit nem akarok tőle, arra az volt a reakció, hogy hát ő azt hitte, azért mondom, mert annyira bejöttem neki, hogy megijedtem attól, hogy ez túl komoly.
A kellemetlen ködoszlatás után összeszedtük magunkat és ki-ki hazafelé vette az irányt. Jeleztem neki, hogy sajnálom hogy így alakult, és azt is, hogy félreértettük egymást. Mire mogorván odavetette nekem, hogy hát igyekezhettem volna jobban is abban, hogy mindezt a tudtára hozzam, akkor nem futott volna egy felesleges kört…
Mit rontottam el?
Hát őszintén nem tudom! Többször is kerek-perec elmondtam neki az álláspontomat, és ő minden alkalommal azt mondta, hogy oké, megérti… Bár ha eleve rossz koncepcióra építette ezt a „megérti” dolgot, akkor annyira talán nem kell csodálkoznom. Mindenesetre nem éreztem magam hibásnak, mert tényleg többször is elmagyaráztam neki. Inkább sajnáltam, hogy kellemetlen helyzetbe hoztam.
Egész úton hazafelé azon rágódtam, mégis milyen jeleket küldhettem neki, vagy mit láthatott rajtam, miket mondhattam, amiért azt hitte, totál odavagyok érte. Egyáltalán nem voltam, sőt!
- Lehet, hogy sokat csacsogtam? Hát leginkább azért, mert ő nem annyira akart beszélni.
- A randi alatt az elején még kényelmesen éreztem magam, de az este során egyre inkább feszélyezettebb voltam. Bár lehet, azt hitte csak azért, mert zavarban vagyok. Lehet ezt keverte össze és ez tévesztette meg?
- Tény, hogy nagyon mosolygós és kedves természetem van, és tényleg nyitottan tudok beszélgetni. Talán a barátságosságom értelmezhető félre?
- De mindez elég ahhoz, hogy ennyire félreértsen?
- Persze lehet, hogy a szemem csillogása volt a ludas, csak az a helyzet, hogy az a fröccstől volt…
Soha korábban nem találkoztam még ilyennel, hogy ennyire félreértett volna valaki, és tényleg sokat rágódtam a dolgon. Vajon a pasik mi alapján ítélik meg, hogy bejönnek-e a leányzónak? Mert ha ennyire benézett valamit, abban talán nekem is volt saram. Vagy csak nem vette a jeleket? Bár gőzöm sincs, mit és hol rontottam el, hogyan kommunikáltam félre a dolgot. Amiben az a gáz, hogy végig tök őszinte voltam, legalábbis annak véltem magam, és tényleg meg akartam értetni vele magam.
De talán mind a ketten csak hittünk dolgokat, közbe meg fogalmunk sem volt róla, mi van a másik fejében…
***
Tetszett? Nézz szét a lenti ajánló sávban, hátha találsz még olyat, ami tetszik!
Kövess minket Facebookon, hogy ne maradj le a legújabb bejegyzésekről!