„Egy kutatás szerint átlagosan 50 randi kell ahhoz, hogy párra leljünk. Miután ismét szinglivé váltam gondoltam teszteljük le, bejön-e a papírforma.”  – olvasható a Szépelgőn, még egy tavalyi blogger kihívásra készült bejegyzés ismertetőjében.

Az írás eredetileg a Szépelgő Blogon jelent meg, ám az oldal bezárása után, nálunk kapott helyett a másfél évnyi randizás története.

50 randi és szerelem?

A tudomány és a randevú-átlag

Sok-sok évvel ezelőtt hallottam egy kutatásról, aminek az eredménye az lett, hogy átlagosan 50 randira van szükség ahhoz, hogy párt találjunk. Lesokkolt, mert ez elég nagy számnak tűnik. Már attól kiábrándult és reményvesztett lettem, ha csak belegondoltam, hogy ennyi randit kell végigmosolyognom.

Újra eladósorban

Tavaly év elején lapátra tettek, ám hamar rájöttem, hogy már jó ideje azért voltam olyan nyomott és levert, mert a kapcsolatunk érzelemvilága sosem volt igazán jó, és egyszerűen hiányozott a mély és gazdag lelki tartalom. Mikor erre rájöttem már egyáltalán nem sajnáltam, hogy újra ringbe kell szállnom. Sőt, már a gondolttól is boldog voltam, hogy lehetőségem van szeretni… valakit, bárkit, mindenkit… 😀

Ráérek, hát randizok

Szóval egyedül maradtam, de azzal a felszabadító érzéssel, hogy belevethetem magam az érzelmekbe, és meg is tettem, jóba és rosszba egyaránt elmerültem. Nem válogattam, a fájdalmat és az elválás nehézségeit ugyanúgy magamhoz öleltem, mint a szabadság boldogságát. Egyszerűen lubickoltam a hullámzó érzelem-cunamiban. Talán pont ezért jóval hamarabb bele is vetettem magam a randizásba, mint tanácsos lett volna, de élveztem, hogy megélhetek egy csomó különféle érzést.

Vannak, akik könnyen találnak párt, jönnek a lehetőségek, néha a váratlan szerencse is, és hopp már stabil párkapcsolatban is élnek, és úgy is maradnak. Mások meg olykor kínkeservesen megszenvednek, hogy megtalálják azt az egyet. Hát én az utóbbiak közé tartozom. Szóval újdonsült szingliként nem gondoltam, hogy hamar fog kopogtatni életem szerelme. És, ha már így esett, akkor gondoltam le is csekkolhatnám ezt az 50 randis tudományos statisztikát. Ha más nem, az biztos, hogy jó sok sztorival gazdagodtam.

Szösszenetek az elmúlt másfél évből

• Egy online szövődő ismeretség alkalmával a megbeszélt találkozón véletlenül egy másik sráchoz mentem oda, ráadásul a randipartnerem szeme láttára. Nekem tök logikus volt, ha a templom előttre beszéltük meg, és valaki a templom lépcsőjén, jól látható helyen áll, akkor magabiztosan odamegyek hozzá és leszólítom. Minek megnézni, hogy hasonlít-e a netes képekre? Attól, hogy a képeken szőke, kékszemű, magas, kisportolt és sármos, élőben még lehet barna, alacsony, gizda és csúnya, nem?
• Az egyik randin azon gondolkodtam, hogy mivel az exem néhány évvel fiatalabb volt nálam, a velem szemben ülő meg néhánnyal idősebb, ezért kettejük között pont tíz év a korkülönbség. Nem tudtam eldönteni, hogy ez ciki (és ha igen kinek) vagy cuki. Mindenesetre jót kuncogtam rajta a barátnőimmel.
• Az egyik „kedvencem” az a bizonyára abszolút reális önértékeléssel megáldott fiatalember lett, aki közölte velem, hogy én teljesen odavagyok érte. Nem tudom ezt honnan vette, talán azt gondolta, ha ezt így közli, elhiszem, hogy így van. Egyébként mikor kimentem a mosdóba azt várta, hogy majd nagy lelkesedésemben visszanézek rá, hogy jöjjön utánam. Hát nem néztem…
• Arra nem nagyon tudok mit mondani, amikor valakinek irtó fontos megbeszélnie, hogy mi most csak egymással randizunk, de azt már egyáltalán nem találja fontosnak közölni, amikor befejezettnek tekinti az ismerkedésünket. Végülis korrektebb lekötni valakit, aztán felszívódni, nem?
• Azt meg egy életre megtanultam, ha a Pokemon Go révén ismersz meg valakit (mert hát muszáj volt kipróbálni), azzal nem szabad randizni, mert lehet, hogy már jó régen elmúlt húsz, de attól még a 14 éveseknek fenntartott tiniszerelembe akar belerángatni…
• A csúcs egyértelműen az volt, amikor egy srác annak érdekében, hogy mielőbb ledobjam a bugyimat, feleségül kért. Ugyan tudattam vele, hogy az őszinteség híve vagyok, és ha csak azt akarja, mondja meg, úgy még talán lehet is esélye (mert ugye egy év hosszú idő). De felnőtt viselkedésminták alkalmazása helyett hosszasan beszélgettünk a tervezett házasságról és eljövendő kapcsolatunk teoretikus részleteiről. Ettől a bugyim meg valamiért nem alélt le rólam.

Randevú-számvetés

Ha már tudományos alapokon randizunk, hát jöjjenek a puszta számok: egy év és négy hónap alatt 34 randim volt, 18 különböző hímnemű humanoiddal.

• Mindig igyekszem megismerni a másikat, és tényleg esélyt adni, így a többségnek volt szerencséje egynél több találkozóhoz. 18-ból 10-nek, vagyis 56 %-nak.
• Ám a személyenkénti randik átlagos száma, így sem éri el a kettőt, az átlag csupán 1,89. De hát, ami egyértelmű, azt minek húzni?
• A második randin viszont csak egy elenyésző kisebbségnek, csupán 4 személynek, vagyis 22%-nak sikerült túljutnia. A negyediket pedig  – legnagyobb sajnálatomra – még senki nem élte túl. Mintha átok ülne rajtam: a negyedik randinál nincs tovább.
• Ha átlagot nézünk kéthetente volt egy randevúm. Persze a kép ennél színesebb, mert ha valakivel szimpatizáltunk nyilván nem vártunk heteket a következő talival. Másrészt időről-időre besokalltam és olyankor hetekig tartó rehabra utaltam be magam a világtól elzárt, takaróm alatti területre.

Összességében

Párt találni piszok kemény meló és amikor tudatosan keresünk, akkor lesz ez igazán nyilvánvaló. Talán sokan elszörnyednek ettől a statisztikától, és a fejüket csóválják, hogy nekem tuti semmi sem jó. De itt nem elvárásokról van szó, hanem arról, hogy valójában milyen ritka is az igazi kompatibilitás két ember között. (Oké, lehet, hogy egyesek szerint ennek keresése önmagában is túl nagy elvárás. :D) De ha valaki mellett nem jön automatikusan az a szeretet és vonzalom érzése, annak nincs jövője, erőltetni felesleges.

Függetlenül attól, hogy keresem a párom, egyébként jól érzem magam egyedül is, rendben vagyok magammal. Nincs igényem rá, hogy mindenképpen legyen valaki mellettem. Arra van igényem, hogy ha van kapcsolatom az valódi társszövetség legyen. Ennek érdekében nem sajnálom a randikat, de ha soha többé nem lesz szerencsém párkapcoslathoz, hát akkor sem fogok letörni.

Mindemellett azonban a randizás sokszor érzelmileg megterhelő…

• Folyton megmaradni a laza-kedves-nyitott stílusban, néha nem könnyű.
• Nem kiosztani a hülyéket és elfogadni, hogy olyanok amilyenek, nehéz ügy.
• Nem szélmalomharcot vívni a felszínes, anyagias, szexéhes, tárgyiasító, elvárás-orientált, negatív gondolkodású, megcsömörlött stb. társainkkal, elfogadóan bólintva rájuk hagyni és odébb állni,  néha igazi kihívás.
• Optimistának maradni a huszonharmadik randi után is, amikor a legkevésbé új arcokra vágynál, ellenben egy otthonos ölelésre…
• Nem elkeseredni, amikor nagyon megkedvelsz valakit, de beüt a négy randis átok…

…hát néha egyszerűen csak kell a detoxikáló elzártság a továbblépés előtt.

Fény és alagút

Aztán jött valaki, nem tudom hányadik, nem is fontos, francba az 50 randival… A virtuális mosolyú tömegből előbukkant egy arc. Nem a zsánerem, nem szoktam ilyen pasikkal ismerkedni. Isten tudja miért, de úgy voltam vele egye fene, legyen egy jó napja, végülis aranyos. Kiderült, hogy jobb dumája van, mint a legtöbbeknek. Pár üzenetváltás után már vártam mikor ír ismét. Akkor még nem vallottam volna be, de érdekelni kezdett, ki ő és számítani kezdett, mit gondol. Tudom, hogy nyálas, de a virtuális adathalmazon keresztül mintha a lelkemet érintette volna meg.

Aztán találkoztunk, és igen a valóság is ez: nem a zsánerem, nem szoktam ilyen pasikkal ismerkedni, de ahogy éreztem magam vele az valami teljesen új. Szépen lassan, de megérkezett az az érzés is, ami már a programkódokon is áthatolt. Az erőltetett menetben nyomott ismerkedés után mintha a helyére billent volna a világ. Túl sok randin és annál is több szerelmi katasztrófán vagyok már túl ahhoz, hogy ne ismerjem fel, ha egy kapcsolódás különleges.

Egy másik életben talán itt jönne a happy end. De nem számít, hogy mennyire ritka az ilyen találkozás. Nem sokkal a negyedik randi előtt kaptam egy üzenetet, hogy sajnálja, de le kell mondania a találkozót. A kedvéért romantikusra hullámosított frizurámmal ültem az ágyam szélén és vártam, hátha siet megbeszélni egy új időpontot, biztosít róla, hogy bepótoljuk, nehogy azt higgyem, ennyi volt.

Nem sietett. Így hát a tökéletesen beállított frizurámmal behúztam a függönyöket, lehúztam a redőnyöket és bebújtam az egy személyhez szokott ágyamba. Ha bárki kérdezte, azt mondtam filmezek, de igazából csak mások életének történeteivel töltöttem be az ürességet. Három randis átok… és a negyediket már lemondta. Azóta sem hallottam felőle.

De emlékeztek? Mondtam, hogy vannak akiknek megpróbáltatások hosszú során kell túljutniuk mire párt találnak. Mint egy elfuserált királylánynak. Hát, én egy ilyen elfuserált királylány vagyok. Szóval ilyen páratlan személyként, most le is porolom a mosolyom meg az optimizmusom, és vissza is kullogok a társkeresőre. Letesztelem ezt az 50 randis statisztikát, ha már egyszer ráérek…

***

Tetszett? Nézz szét a lenti ajánló sávban, hátha találsz még olyat, ami tetszik!

Kövess minket Facebookon, hogy ne maradj le a legújabb bejegyzésekről!