Néha teljesen értetlenül állunk azon tény előtt, miért bukunk bizonyos emberekre, miért találjuk magunkat újra és újra ugyanazon szituációban, aminek látszólag semmi logikus magyarázata nincs. Kivéve, ha történetesen előnyös külsejű illetőről van szó, olyankor simán rámondjuk: hát azért, mert felszínes vagy. Máskor meg az evolúcióra fogjuk, vagy egyéb módon megideologizáljuk.
Különösen, ha nőfaló pasikról van szó, rengeteg teóriával lehet találkozni, hogy miért ők a favoritok a nőknél. Ezzel a bejegyzéssel nem célom sem összeszedni, sem elemezni ezeket az elméleteket, inkább szeretném bemutatni, hogy a közszájon forgó magyarázatokon túl, egészen más dolgok is állhatnak a háttérben.
A minták szerepe
A tudatalattinkban nem ösztönöknek nevezett vadállatok élnek, ugyanis a modern pszichológia szerint ez „pusztán” a gépház, amely optimalizáltan vezérli a folyamatokat. Ehhez vannak mintái, mind személyekről, karakterekről, mind pedig szituációkról, viselkedési mintákról. Ezek célja, hogy megkönnyítsék a mindennapi életünket, és ne kelljen minden egyes döntési szituációban komoly mérlegeléseket folytatni, gördülékenyebben menjenek a dolgaink.
Így van ez az ismerkedésnél is. Ha minden egyes ember előtt megállnánk, és információgyűjtés és értékelés útján döntenénk el, hogy kezdeményezzük-e az ismerkedést, jóval nehezebben menne, mert rengeteg időt és energiát igényelne. Arról nem is beszélve, hogy mire megszületik a döntés már rég leszállt a metróról az a lány…
Éppen ezért a tudatalatti gépháza optimalizáltan keres, ehhez előzetes szűrőket használ, ezért csak arra kapjuk fel a fejünket, aki megfelel valamely belső mintánknak. A szűrők nagyjából a hasonlítás elvére épülnek, ha valamit már ismerünk, ahhoz társítunk valamit, ez alapján születik egy optimalizált döntés, így előre leszűkítjük a kört.
Például emiatt sem tartom ördögtől valónak a tindert, erről itt olvashatsz: Tinderen is minden olyan, mint az életben
Mivel szokták magyarázni a jelenséget?
Előzetesen néhány alapvető toposzt szeretnék felvázolni, általánosságban mire szokták fogni, ha valaki folyton nőcsábászokba botlik. Nem magukat a teóriákat akarom elemezni, csupán egy kis ízelítőt adnék, hogy összevethessétek a bejegyzésben felvázolt folyamatokkal.
- Ott a szimpla felszínesség! Vagyis jól néz, és ez kell a mai lányoknak (vagy épp srácoknak).
- Főleg férfi oldalon gyakran hangoztatott „elmélet”: az alfa-hím (külső) adottságainak köszönhetően vonzóbb azonos nemű társainál, ezért egyszerűen buknak rá a nők, mert a vonzóbb külsőt a jobb génekkel kötik össze (tudat alatt). Ezt sokszor szokták megideologizálni, az evolúcióra és egyéb bizonytalan eredetű „tudományos tényekre” hivatkozva.
- Akik kicsit rutinosabbak a párkapcsolati folyamatok terén, gyakran felhozzák a magabiztosságot indokként. Az önbizalom és magabiztos fellépés önmagában is nagyon vonzó, ez pedig a nőcsábászokra általában jellemző.
- Női oldalon gyakori érvelés, hogy nincs ebben semmi meglepő, mert a mai férfiak félnek az érzelmektől, megijednek és menekülnek az elköteleződéstől, érzelmileg intim kapcsolatba kerülni egy másik felnőttel meg pláne nem tudnak. Mivel ez napjainkban tömeges jelenség, így ha ismerkedsz, óhatatlanul tömegesen futsz bele ilyen szituációkba. Itt is gyakran hivatkoznak kutatásokra és miegymásra.
- Szintén női magyarázat, hogy csak találkoztál a szomorú valósággal, ugyanis minden pasi disznó.
Mi volt a háttérben az én esetemben?
Mikor ismét kikerültem a párkeresési húspiacra, némi keresgélés után a tinder vált be a legjobban, azon keresztül ismerkedtem. Ám néhány ígéretes hónap után, folyton a nőcsábászok zátonyára futottam. Általában már a beszélgetés alatt lelepleződtek, így nagy port nem kavartak. Az egyik ilyen eset során sikerült fülön csíptem magam, és motoszkálni kezdett bennem, miért van ez. Nem váratott magára sokáig a felismerés, szóval volt nagy homlokra csapás meg áll felkaparás!
A konkrét szitu
Nagyjából ugyanakkor írt rám két srác és mind a kettejükkel beindult a csevej. Talán másfél napja mentek a beszélgetések, amikor az egyikőjük elkezdett jobban érdekelni. Ezzel még semmi baj nincs, ám a napfényes délután melegében, ez a csetelés belendült, egyre lelkesebb lettem, miközben a másiknak már nem akaródzott olyan hévvel válaszolni. Már itt elgondolkodtam, mégis mi volt az, amitől átfordult ez, ugyanis előtte a másik volt szimpatikusabb.
Csakhogy miközben kezdtem bezsongani, az elmém egy szegletében egyre inkább ott kapirgált a gyanú, hogy megint egy nőcsábászba botlottam. Nem telt sok időbe, és beigazolódott a gyanúm. Tisztáztuk a dolgot, majd elbúcsúztunk. Ez már egyenesen vezetett oda, hogy kicsit átgondoljam az egész szituációt, az meg csak bónusz volt, hogy az elmélkedés a csalódottságot is orvosolta, ami mégiscsak motoszkált bennem.
Szerencsére nem kellett sokáig töprengenem, ezért most veletek is meg tudom osztani a mögöttes szálakat.
Mivel nem váltunk szét, csak elköszöntünk, újra át tudtam nézni a profilját és a beszélgetést. És akkor bevillant! Nagyon is hasonló típus, mint az összes többi, akivel az utóbbi időben így jártam, és mint…
Belső minta: A karakter
… az apám. Igen, tudom, akkora klisé, hogy megveszekedetten röhögnek a pszichológusok. Én meg nem is értettem, ez korábban hogy nem tűnt fel, annyira egyértelmű… Végigpörgettem a srácokat, akiktől nagyon bezsongtam abban az időszakban, és jobbára mind hozták a karakternek megfelelő külső és belső jegyeket.
Az apám alaposan rajtahagyta a nyomát – egyébként evidens módon – a férfiakkal való viszonyomon, és az ideálomon is, de ez még csak annyit magyaráz, hogy miért ők tetszettek meg, miért őket húztam jobbra.
És motoszkált bennem a másik srác is, aki iránt csökkent az érdeklődésem, pedig ő is ez a típus volt! Nem lehet az egészet arra fogni, hogy megfelelnek az ideálomnak, így még nem kerek a történet!
Átfutottam megint a csevegést, és elcsíptem a momentumot, ahol elkezdtem bezsongani. És beugrott: van egy másik belső mintám is, ez kapcsolt be ezekben a szituációkban!
Belső minta 2: A szituáció
Ezt egy kicsit nehezebben sikerült azonosítanom, mert elsőre több korábbi szerelmi sérelmem ugrott be. Aztán rájöttem, azok is ugyanonnan fakadtak, mint a mostani esetek: na igen, már megint apám van a dologban…
Apámmal nagyon-nagyon más személyiség-típusok vagyunk. Ő szépen ki is teljesedett a hozzá passzoló módon, jobbára az emberi kapcsolataiban és a munkájában is, ezért ő természetszerűleg azt vélte jónak, amilyen ő maga. Én viszont egészen más típus vagyok, ő erre mindig értetlenséggel tekintett, nem tudta, hogy lesz így belőlem bármi is, hogyan tudom majd megállni a helyem a világban, ha ilyen maradok.
Nem volt a részéről szándékos, de így kamasz koromra kialakult egy olyan helyzet, hogy úgy éreztem nem vagyok elég jó: sosem voltam elég jó tanuló, elég népszerű a barátaim körében, eléggé vezéralkat, elég szép, vagy éppen elég okos. Összességében, úgy éltem meg ezt az időszakot, hogy sosem vagyok elég jó neki, sosem tudtam olyat produkálni, olyat elérni, hogy büszke legyen rám. Mindig éreztem, hogy furcsállja, nem érti azt, amilyen vagyok.
Nyugi nem megyünk mélyebben bele a kamasz-sérelmeim bugyraiba! 😀 De ez egy fontos adalék, hogy megértsük miért jöttek csőstül a nőcsábászok.
Mikor zsizsegtem be a sráctól?
Szóval megvan a karakter, de ez még csak az ideál. Fontos momentum, hogy minden egyes esetben, akkor kezdtem lelkesen zsizsegni, amikor kezdtem megszimatolni, hogy mit is akar a másik.
Mit jelent, hogy nem akar komolyabb dologba belemenni? Azt, hogy én almát kínálok, ő meg sertésoldalbordát szeretne. Az almámmal nem tudok elég jó lenni, mert még csak nem is gyümölcsre vágyik… Ez nem azt jelenti, hogy az alma rossz, még az is lehet, hogy szereti az almát, de pillanatnyilag semmi kedve hozzá. Szóval, ha mindenáron almát akarok rásózni, az elég sanszosan vezet csalódáshoz. Ez a helyzet felidézte, amit kamaszként megéltem az apámmal: hogy nem vagyok elég jó. (Na ja, nehéz almaként érvényesülni húsimádók között…)
Mivel nem ugyanazt akartuk, ez engem beletett egy olyan helyzetbe, ahol lényegében lehetetlen kihívás, hogy megkapjam, azt amit szeretnék – pont úgy, mint kamaszként az apámmal – vagyis a szeretetet, az elfogadást. Tudat alatt ez úgy képződött le, hogy „nem vagyok elég jó, hogy megkapjam”, és már ott is vagyunk a belső mintám kellős közepén. Hogy ezért miért indultam be? Mert megvolt a karakter és a szituáció alapfelállása, és ezen paraméterek meglétével aktiválódott a „lelki javítás-funkció”.
Lelki seb javítás-funkció
Hát tök nonszensz, hogy a tudatalattim arra ösztönös, hogy ilyen lehetetlen szituációkba akarjak belemenni! Vagy mégsem?
Van bennünk egy funkció, ami nagyon szeretné kijavítani a lelki sérelmeket, amiket elszenvedtünk, ezért mindig figyeli, hogy megvannak-e a paraméterek a program elindulásához. Kell valaki, aki megfelel, annak, akik okozta a sérelmet; viszont kijavítani csak úgy lehet, ha egy ugyanolyan szituációba kerülünk, amiben szereztük a sebet, csak ezúttal nem sérülünk meg. Sőt a cél az, hogy módot találjunk rá, hogy más eredménnyel zárjuk a szituációt, vagyis megkapjuk mindazt a szeretetet, elismerést, elfogadást, aminek hiánya a sebet eredményezte. Ha ez meg tud történni, azzal spontán módon gyógyulásnak indul a lelki seb, és elkezd megoldódni a belső konfliktus.
Vagyis, ha leképződik a szituáció a jelenben, ott van lehetőség „újraírni” a múltat, és kiegyensúlyozottabb jövőt alkotni.
Erre példa az exem – szintén az ideálomnak megfelelő karakter, csak hogy ne legyen új a nap alatt – akinek pont az esete voltam. Ahogy említettem elég nőies, vagy elég szép sem tudtam lenni apám szemében, ezért fiatalon rendkívül bizonytalan voltam a női vonzerőmben, ráadásul sokat csúfoltak is a vékonyságom miatt. Ám neki pont ez a testalkat az ideálja, ő szépnek és vonzónak találta azt, hogy picit vékonyabb teremtés vagyok. Az együtt töltött évek pedig, szépen lassan magabiztosabbá tettek. Hasznos felismerés volt, hogy vannak férfiak, akiknek pont az tetszik, amilyen én vagyok!
Konklúzió
Visszatérve a nőcsábász problematikára: tudattalanul az volt a célom, hogy megkapjam a szeretetet és elfogadást, mégpedig egy olyan szituációban, amiben úgy érzem, nem vagyok elég jó. (Eleve nem lehetek elég jó, alma meg sertésborda nem egy pályán játszik.) Ezért elég jó akartam lenni ahhoz, hogy az elutasításból elfogadás legyen. Persze itt nem szélsőségekről volt szó, de ezek motoszkáltak csendben a háttérben, még ha ki is tudtam lépni az előnytelen szituból.
A legjobb a dologban, hogy ahogy megértettem és átláttam a folyamatokat, azzal a lendülettel el is tűntek az ilyen jellegű tapasztalatok a napjaimból. Eltűntek a világomból a nőcsábászok! Bár mindig vannak bepróbálkozó delikvensek, de bezsongás helyett, halálos lelki nyugalommal ejtem őket. Mintha világ életemben ezt csináltam volna… Mintha csak az agyam megüzente volna a tudatalattimnak, hogy mostantól balra húzza ezt a mintát. 😀
Ahogy láthattátok sem a lehengerlő magabiztosság, sem az alfára izgulás nem állta meg a helyét, de még csak az sem, hogy minden pasi disznó! (Hirtelen előkerültek a normális férfiak is…)
Egészen egyszerűen egy belső, lelki folyamatról volt szó, ami sorozatban vett rá, hogy újra meg újra belefussak ugyanabba a hibába tapasztalatba. Többek között ezért szoktam hangsúlyozni, hogy előbb belül kell rendet tenni, enélkül hiába várunk bármit is kívülről!