Avagy gondolatok az Eurovízió margójára

A legutóbbi Eurovízió kapcsán a pozitív gondolkodás, illetve az erre törekvés vakvágányairól és félreértelmezéseiről szeretnék néhány gondolatot megosztani. Szerintem fontos ez a téma, mert valóban szükség van egy egészséges optimista szemléletmód kialakítására. Viszont nagyon sokszor látom, hogy a pozitívnak hirdetett gondolkodás égisze alatt a gyakorlatban nem ezt valósítják meg az emberek.

Azt tudjuk, hogy az Eurovízió a pop fellegvára, ahol a könnyed dallamok, a felszabadult vidámság és a humor, állandó és kiemelt résztvevő. De mintha az idei évben dömping lett volna a kötelező optimizmusból, és bármennyire is hangsúlyozni szoktam, hogy igenis ránk fér a pozitív gondolkodás, de ebben a formában nekem ez már egy kicsit sok volt. Ennek kapcsán személyes gondolataim következnek. 😉

Ugyan nem ülök minden évben kötelező jelleggel a TV előtt, de ha épp úgy jön össze, akkor megnézem a döntőt, és persze szurkolok a magyar versenyzőnek. Ezúttal is így tettem, de a műsor előrehaladtával egyre inkább feltűnő volt, hogy a versenyző dalok tekintélyes része a „ne add fel”, „jó az élet”, „nézd a jó oldalát”, „pozitív vagyok” láncra volt felfűzve.

Ugyan a pop fellegváráról van szó, de gyakran megjelennek komolyabb gondolatok is az Eurovízió fellépőinek előadásaiban, ezzel együtt viszont idén egyértelműen tarolt a pozitivizmus. A műsor második felére már határozottan az volt az érzésem, hogy átléptük a határvonalat és az eltúlzott optimizmus mezejére léptünk.

Pozitív gondolkodás, vagy mindenáron optimizmus?

Tudom, hogy küldetésként is megfogalmaztam, hogy a pozitív gondolkodást tűzöm zászlóra, de mindig fontos emlékeztetni magunkat, hogy fontos a mérték és az őszinte szembenézés.

Ha mindenáron optimisták szeretnénk maradni, azzal könnyen abba a csapdába eshetünk, hogy adott esetben nem éljük meg az érzéseinket (különösen a negatívabbakat), és nem nézünk szembe az élet árnyoldalaival. És ideig óráig ez még működhet is, de valójában a mindenáron optimizmus végül destruktív lesz: csak azért mert valamiről nem veszünk tudomást az még valóságos.

A pozitív gondolkodás feltétele

A pozitív gondolkodással általában egy boldogabb, harmonikusabb és jobb életminőségre vágyunk. Ennek viszont feltétele, hogy az életet a maga teljességében éljük meg. Nagy igazság van az egyébként elcsépelt mondásban, miszerint aki sosem sír, az sosem nevet.

A középpontunktól mindig csak annyira billenünk ki az egyik irányba, mint amennyire a másik irányba is ki tudunk. Tehát ha a negatív érzéseket nem éljük meg, akkor hiába hajkurásszuk a boldogságot, mdert nem leszünk képesek a befogadására.

Vissza Kijevbe

Ebből a nézőpontból számomra a mostani Eurovízió egyik legelgondolkodtatóbb produkciója a három holland lány dala volt, amelyet édesanyjuk hosszas betegsége és halála ihletett, ami a nehéz élmény ellenére egy pozitív kicsengésű dal volt.

Nem azt mondom, hogy egy ilyen élményről nem lehet pozitív dalt írni, mert szép előadás volt. Inkább úgy összességében nézve a show-t, vártam volna a mérleg másik oldalát. De ha végig nézek az előadásokon, nem igazán voltak klasszikus, szomorú és fájdalomról szóló dalok, és ha voltak is, azokban is megjelenő elem volt egyfajta pozitív hozzáállás, hogy túl jutok ezen, erős vagyok, miegymás. És még csak azt sem mondanám, hogy ez baj.

Inkább csak hiányoltam az érzelmek igazán mély megélését, a sok „minden áron pozitív” gondolat helyett. Vártam volna, hogy a szívünk mélyéről jelenjen megy valami, hogy akár a boldogságról, akár az élet árnyoldalairól énekel valaki, azt tegye úgy, hogy beleborzongjak az átélésbe.

Helyette úgy éreztem egy nagy adag akarást kaptam: boldog akarok lenni, felszabadult akarok lenni, pozitív akarok lenni, és ha negatív érzésekkel kerülök szembe le akarom győzni, túl akarok rajta lenni.

Közben azon gondolkodtam…

Én meg nem akarom a fájdalmat legyőzni, mert a fájdalom valódi legyőzése a megélése, azt meg csak hagyni lehet. Amikor teljesen elmerülök benne, a saját poklomba fulladok, az érzelmeim legmélyéig hatolok, ahol már nincs egy cseppnyi fény sem, nincs mibe kapaszkodni, minden porcikám szenved és megfojtanak az érzések…

Aztán a mindent elborító érzések között, ott valahol a mélyben elérek egy pontot, talajt fogok. Ott már nincs fájdalom, csak üresség, és végül a megkönnyebbülés az ürességben, mert mire oda eljutok már megéltem, elengedtem és felszabadultam. És akkor már betölthetem a fájdalom helyén kialakult ürességet, akár pozitív gondolatokkal is.

Számomra azt jelenti a fájdalommal való megküzdés, hogy nem félek átadni magam neki és ezáltal felszabadulni alóla. Mert csak úgy tudsz túljutni a fájdalmon, ha nem félsz tőle, ha nem távol tartod, hanem elfogadod. Csak akkor tudod valóban elengedni, ha már megélted.

Szerintem nem akarni és küzdeni kell, csak megélni és akkor eljutunk arra a pontra, ahonnan fel lehet állni, és az élmény által megerősödve visszatérni az életbe, és az elengedés után elindulni a boldogság irányába.

Mindezek tükrében pedig a pozitív gondolkodás számomra azt jelenti, hogy elfogadom, hogy a nehézségek is az élet részei. Át merem magam adni a negatív érzéseknek is, mert a megélésükön keresztül vezet az út előre. Ekkor az optimizmus és a pozitív gondolkodás, már nem csalfa illúzió, hanem valódi és őszinte.

Pozitív gondolkodással nem elkerülni tudjuk a nehézségeket, mert a pozitív gondolkodás egy eszköz, ami segít átjutni a nehéz helyzeteken. Elkerülni nem tudjuk őket, erre nincs lehetőség.

Utószó

Szóval ilyesmi gondolatok keringtek a fejemben a műsor közben. Persze volt egy-két üdítő kivétel, ami nem állt be a sorba és valódi megélést közvetített (szerintem Pápai Joci, a magyar induló produkciója is ilyen volt, de nem erre akartam felfűzni a bejegyzést).

Csak fontosnak tartottam megjegyezni, hogy az optimizmus nem az élet árnyoldalainak ignorálását jelenti, hanem a bátorságot, hogy azt is meg merem élni, mert tudom, hogy így jutok rajta túl, és biztosan túl jutok rajta.

Nem tudom, talán csak nekem volt ilyen gyanúsan túl happy jellegű ez a mostani Eurovízió, talán csak a jelen érzelmi állapotomat láttam visszatükröződni. De annak mindenképpen örülök, hogy ezeket a gondolatokat kihozta belőlem az élmény. Ha Ti máshogy értékeltétek a produkciókat, bátran írjátok meg hozzászólásban. 🙂

***

Remélem, sikerült érthetően átadnom a  gondolataimat, és értitek, mire akartam rávilágítani. Ennek a témának egy másik aspektusáról a Híradót sem néző pozitivisták című bejegyzésben elmélkedtem. Ha bármit hozzátennétek, vitáznátok, kérdeznétek, hát, használjátok bátran a hozzászólás szekciót! 😉

Kövess minket Facebookon és/vagy Instagramon, nehogy lemaradj az újabb eszmefuttatásokról!