Tapasztalatok a gyógynövény teákról.

Gyógynövény mustra

Évekkel ezelőtt böngészés közben ráakadtam egy gyógynövény szakértő YouTube-ra feltöltött előadására, amiben jó pár érdekességet

Évekkel ezelőtt böngészés közben ráakadtam egy gyógynövény szakértő YouTube-ra feltöltött előadására, amiben jó pár érdekességet és ötletet adott, például kezdő gyógynövény fogyasztóknak is.

Az egyiket javaslatát hamarosan ki is próbáltam, erről fogom most megosztani a tapasztalataimat. Sajnos a videót nem sikerült visszakeresnem ennyi év távlatából, de talán nem is akkora katasztrófa, hiszen a lényeget anélkül is össze tudom foglalni. 😉

Röviden a gyógynövény fogyasztás indulásáról

Eleve azzal kezdte az előadó, hogy ez egy akkora téma, azt se tudja mit mondjon a rendelkezésre álló csupán 60 percben. Ennek ellenére a kihívást nagyon jól megoldotta, nem kezdett bele átfogó magyarázatokba, teljes körű bemutatásokba, hanem kedvcsinálót kerekített a gyorsan múló percekből.

Tippeket, trükköket fogalmazott meg, érdekes történeteket és példákat osztott meg. Próbálta olyan szempontból közelíteni, hogy annak is érdekes legyen ez a gyógy-zöld-világ, aki még sosem foglalkozott ilyesmivel. Engem legalábbis megvett, és mire a végére ért a videó úgy döntöttem, kipróbálom az egyik javaslatát. 😉

De előbb egy apró érdekességet beszúrnék az előadásról, ami meglepett és el is gondolkodtatott.

Érdekesség a gyógynövény-termésről

A természet megadja, amire szükségünk van?

Ugyan, ilyen formában ez nem hangzott el, de kiérződött egy karakteres példa mögül. Az előadó hölgy megemlítette, hogy a Fukusimai eseményeket követő évben kiugró bőséggel termettek – hazánkban is, de nem csak nálunk – az olyan gyógynövények, amelyek rendkívül pozitív hatással vannak a pajzsmirigyre.

A pajzsmirigy megköti jódot, ha ez a megkötött jód a sugárzás következtében radioaktív, akkor az pajzsmirigyrák kialakulásához vezet. A szóban forgó évben bőségesen termő növények pedig jótékony hatásukkal pont ennek a szervnek a regenerálódásban segítenek. Hm… érdekes egybeesés…

 

Tipp kezdő gyógynövény fogyasztóknak

Az ötletet, amit végül kipróbáltam kezdőknek vetette fel az előadó. De akár olyanoknak is jó ötlet, akik már jó ideje rendszeresen fogyasztanak gyógynövény főzeteket. A dolog lényege, hogy sokféle gyógynövényt kell beszerezni és minden reggel másikból kell teát készíteni.

Mindenképpen jó kísérlet arra, hogy melyek ízlenek, vagy egyáltalán melyek azok, amiket egyáltalán meg bírunk inni. 😀 Másrészt tudjuk, hogy vannak olyan fajták, amiket nem szabad rendszeresen, vagy hosszú időn keresztül fogyasztani, csak időszakonként. Ezzel a módszerrel viszont nem tudjuk elvetni a sulykot, minden nap más van terítéken, ezért biztonságos.

Végy több féle gyógynövényt, és minden nap másikból készíts teát, amit aznap elfogyasztasz.

Minden reggel másik főzet

A menetrend az volt, hogy minden reggel elkészítettem egy kb. 1 literes kancsóval valamelyikből és azt iszogattam a délelőtt folyamán. Egy adaghoz nagyjából egy csapott evőkanálnyi szárítmányt használtam. Aki nem szereti a teában úszkáló darabokat az szerezzen be sűrű szövésű szűrőt vagy teafiltert (drogériában kapható különböző méretekben).

És most lássuk, mi mindent tapasztaltam meg a kis gyógynövény-kísérletem során! 😉

Tapasztalataim

1. Könnyen beszerezhető

A legegyszerűbb forrás, ha bioboltban vagy drogériában nézünk körül. Felszereltebb üzletekben többféle kiszerelés is van, de ehhez a tipphez elegendő kisebb zacskókat vásárolni.  A kis mennyiség ne tévesszen meg senkit, egy ilyen zacskó hetekre – hónapokra is elegendő.

2. Olcsó gyógynövény készlet

Jól bevásároltam ám! Vettem vagy 10-15 fajta „varázsfüvet”, és az első pozitív tapasztalat a kasszánál ért, ugyanis alig fizettem valamit! Van egy-két drágább féle, de alapvetően nagyon kedvező az áruk. Itt a drága alatt is azt kell érteni, hogy pár száz forint, szóval az se nagy összeg.

Ha jól emlékszem, a legolcsóbb zacskót 79 Ft-ért, a legdrágábbat pedig olyan 390 Ft körüli áron vettem. Alapvetően 100-200 Ft az átlag egy csomagra, szóval ez a hóbort speciel igen pénztárcakímélő. 😉

3. A teák és főzetek egyszerűen elkészíthetőek

A legtöbből egyszerű forrázat készíthető, vagyis csak le kell önteni forró vízzel és – esetleg lefedve – állni hagyni 5-10 percre. Azért van egy-kettő, aminél más a menetrend. Például a csipkebogyót hideg vízben kell állni hagyni pár órára (én egy éjszakát szoktam áztatni), hogy a C-vitamin tartalma is megmaradjon. Egyébként a legtöbbnek a csomagolásán rajta van a javasolt elkészítési mód.

4. Ízlelőbimbók „varázsfüvei”

Kezdetben furcsa volt hozzászokni az ízükhöz, de idővel belejön az ember. Sőt! Amikor a gyógynövényekre, és a belőlük főzött teákra gondolunk szerintem sokunkban borzalmas zöldséges-füves, kibírhatatlan ízek sejlenek fel. Ám, rá kellett jönnöm, hogy ez nem így van!

Persze minden gyógynövény más és más, sokszor sajátos ízvilággal, de végig iszogatva az egész készletemet, egyáltalán nem az volt a benyomásom, hogy kellemetlen. Sőt, elég sok kedvencem lett.

5. Édesítés nélkül is élvezhető

Ez az, amiről engem leszoktatott. Kezdetben el sem tudtam képzelni e nélkül egyetlen teát sem. Sőt, furcsán néztem arra a barátnőmre, aki azt mondta, hogy „sosem teszek cukrot a teámba, mert csak édesítés nélkül jön ki igazán az íze”. Bár nem értek teljesen egyet (a hagyományos teáknál semmiképpen), de gyógynövények esetében szerintem ez abszolút így van.

Volt-nincs cukor utáni vágy

Eleinte édesítőszert és cukrot használtam ízesítéshez, de ezekkel szinte az összesnek borzalmas íze lett. Utána pici mézzel próbálkoztam, de így se az igazi. Úgy találtam, édesítés nélkül van igazán finom ízük.

A hónapok alatt annyira leszoktatott az édesítésről, hogy egyébként is jóval kevésbé érzem szükségét, olyannyira, hogy már a zabkásámat is méz nélkül eszem. :O

6. Pozitív hatású gyógyfüvek

Erős szervezettel áldott meg a sors, nincsenek „bajaim”, amik csodás módon el tudtak volna múlni, ezért nem számítottam semmire. Viszont egy általános közérzet javulást egyértelműen tapasztaltam, illetve a speciális hatások is érezhetőek. Például a borsmenta és a bodza nagyon kellemes hatással van a torkomra.

Illetve, amit már említettem a cukor iránti vágyakozásomat eltüntette a föld színéről. 😀 Ezzel együtt sokkal érzékenyebb vagyok az ízekre, mind sóból, mind cukorból (vagy más édesítőkből) jóval kevesebbet használok.

7. Gyógyulás a természet erejével

Azóta, ha van is valamilyen futó betegségem az az első, hogy utána nézek, melyik gyógynövény jó rá. Néha már előre is gondolkodom, például megfázásos időszakokban előnyben részesítem a borsmenta teát. Édesanyámnak időnként nehezen megy az elalvás, ilyenkor a levendula és citromfű tea van a segítségére.

Összegzés

Összességében, nekem nagyon bejött ez a kis kísérlet. Teljesen új szintre emelte az ízlelésem, és eléggé átalakított azt, amit a gyógynövényekről gondoltam.

Még végezetül gondoltam, megosztom melyek lettek a kedvenc teáim a gyógynövények közül: borsmenta, galagonya, bodza, veronikafű, citromfű, levendula, csipkebogyó, kamilla, hárs, cickafark

Remélem, Ti is hasznosnak találtátok ezt a kis megosztást. Ha többre vagytok kíváncsiak kérdezzetek bátran vagy osszátok meg hozzászólásban nektek hogyan sikerült a teszt.

***

Kapcsolódó bejegyzések:

Kövess minket Facebookon vagy Instagramon, hogy ne maradj le a legújabb bejegyzésekről!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük