Mikor felszálltam a villamosra már menthetetlenül a hatalmába kerített az a gyomortájékról induló bizsergés, az első találkozás előtti bizonytalan izgalom. Bár a múltam árnyai még kísértettek és egyáltalán nem adtak okot a szerelmi életemmel kapcsolatban optimizmusra, valahogy minden érzés mögött lapult valami… Valami téren és időn, na meg a saját realitásomon kívül eső bizonyosság.
Enyhén beremegtek a lábaim, amikor leszálltam a villamosról. Nagy levegőt vettem, és elindultam át a zebrán. „Innen már nincs visszaút, mindjárt itt lesz előttem.” – gondoltam.
***
Sziasztok Macskanyom-követők! Ebben a bejegyzésben a blog első El-Regélt történetet hoztam nektek, egy találkozásról, ami az addigi szingli napokat örökre megváltoztatta…
***
Kezdetek és társkereső levelek
Amikor regisztráltam Randivonalra, annyi levelet kaptam, alig győztem őket, szóval rövid idő alatt rákényszerültem egy hasznos kis szűrőrendszer alkalmazására. Aztán jött az Ő levele, és szűrők ide meg oda, ahogy minden realitás is mehetett ide meg oda…
Ha racionális magyarázatot szeretnétek, hogy miért, hát nem tudok adni, egyszerűen csak egyből… hmm… nem, még azt sem mondanám, hogy szimpatikus volt. Egyszerűen csak minden belső mozgatórugóm arra ösztönzött, hogy visszaírjak neki, illetve folytassam vele a levelezést. Pedig mikor megláttam a fényképét úgy voltam vele, akár még sorozatgyilkos is lehet. 😀 Finoman szólva nem volt előnyös a fényképe. És mégis valamit megmocorgatott bennem.
Nem hallgattam a racionális oldalamra és felvettem vele a beszélgetés fonalát, ráadásul olyan módon, ami ellent mondott, a legtöbb jól bevált szűrőmnek, de nem bírtam máshogy cselekedni, hajtott valami. És, igen, már akkor is ott motoszkált bennem az a megmagyarázhatatlan valami, amire nincsenek szavaink.
Levelezni kezdtünk. Lassan haladtunk, megfontoltan jutottunk el a találkozó megbeszéléséhez.
Szóval nagy levegőt vettem, és elindultam át a zebrán…
Úgy mentem a találkára, hogy még soha nem volt rendes, tartós kapcsolatom, és a megvalósulás, általában nem rajtam múlt. Megannyi csalódás, hiú remény és az örökös pofára esés világából érkeztem arra az első randevúra.
Már messziről kiszúrtam, és abban a pillanatban minden maradék félelem megszűnt bennem létezni. Bal-jobb-bal-jobb. Csak tettem egymás után a lábaimat, lépkedtem felé és lépésről lépésre könnyebb lettem, lefoszlott rólam a múlt, miközben a jövő felé haladtam. Nem számított hányszor kínáltam a szívemet hiába és hányszor törték össze. Mire odaértem elé, már nem cipeltem a terheket, tiszta lappal álltam előtte.
Első benyomás: Ő AZ!
Magas, világos hajú és férfias testfelépítésű, igazi szőke herceg – legalábbis számomra az volt! Szerény mosollyal köszöntött, bemutatkoztunk. Miközben elkísért egy kicsi, de hangulatos teázóba, a racionális oldalam is megnyugodott, hogy élőben teljesen normális a srác, és vélhetőleg nem sorozatgyilkos. Sőt, élőben nyoma sem volt rajta a társkeresős képe által sugallt előnytelenségeknek.
Mit is mondhatnék? Mire kihozták a két forró csokit (mert hát teázóba miért kérnénk teát? :D), már egyikőnk sem bírta a mosolygást abbahagyni. Még akkor sem, amikor átmenetileg megakadt a beszélgetés, de még a kis szünetek sem voltak kínosak. Olyankor csak ültünk ott egymással szemben és mosolyogtunk. Vigyorgó sültbolondoknak nézhettünk ki, de kit érdekel az ilyesmi, az egész világ leszűkült kettőnkre!
Ott állt egy fiatal nő és egy fiatal férfi, nyitott szívvel és eltökéltséggel
Ismered az érzést, amikor már biztosan tudod, hogy megtaláltad azt, akit kerestél? Legfeljebb csak az eszed int óvatosságra, de a szíved tudja, hogy nincs már egyedül. Nem tudom megmagyarázni, de abban az első pillanatban az Oktogonnál, a könyvesbolt előtt minden eldőlt: mi egy pár leszünk. Nem volt semmi kérdéses, semmi sem számított, ami a múltban történt velünk, vagy ami a jövőben fog. Az a szerencsétlen szingli lány egyszerűen csak megszűnt létezni. És az a bajos életű, sokat hibázó srác is megszűnt létezni, aki addig volt.
Bár a valóságban a szerelem számára ismeretlen a tökéletesség és a tökéletlenség fogalma. Egyszerűen csak olyanok voltunk amilyenek, és történetesen ez a két tökéletlenség, akkor és ott tökéletesen passzolt egymáshoz.
Az elképzelések, elvárások és romantikus illúziók nem számítottak, az egyetlen, ami számított az a döntés. A döntés, amit aznap este kimondatlanul is meghoztunk: Téged akarlak páromnak.
***
Remélem tetszett ez a rövid szösszenet. Ha szívese olvasgatnál tovább, az El-Regélt kategóriában további hasonló történeteket is találsz.
Kövess minket Facebookon vagy Instagramon, hogy ne maradj le a legújabb bejegyzésekről!