Komoly meggyőződésem, hogy ezeket az ezoterikus dolgokat az emberek többnyire teljesen félreértik. Jobbára azért, mert semmit nem tudnak róluk, ebből fakadóan nem is tudják a helyükön kezelni.
Igazából sosem hittem ezekben a spiri-dolgokban, ám 13 évesen a kezembe került egy tarot pakli, majd egy-két évvel később egy asztrológia könyv és zsenge koromból adódó bolondos nyitottsággal érdeklődni kezdtem. Az azóta eltelt több, mint 15 év alatt pedig számtalan megdöbbentő élményem volt, és időközben azt is megtanultam, hogy mire jók valójában ezek az ezoterikus hókuszpókuszok. Na meg azt is, mire nem, éppen ezért kapva-kaptam az alkalmon, hogy egy vendégposztot írjak a témáról. 🙂
Innen fúj a szél…
Bevallom a múltban nekem is komoly pályafutásom volt a netes jósolgatós oldalak felhasználójaként. A dolog ott indult, amikor még ifjoncként odavoltam egy srácért, aki annyira mégsem lelkesedett értem… Mókás visszagondolni ennyi év távlatából, hogy teljesen kivoltam a ténytől, hogy most akkor mi lesz, hisz nekem ő kell! 😀
Már akkor frissiben sem tudtam összeszámolni, hogy röpke egy nap alatt hányszor és hányféle kérdést tettem fel, miközben átszellemült arccal kattintgattam a képernyőre kivetített virtuális kártyákra. Aztán színt vallott a srác és kirakta a szűrömet. Na hát akkor elszabadult a pokol, na meg a netes adatforgalom. 😀
Később a tarot és az asztrológia mellett egyéb ezoterikus ismeretekre is szert tettem és kísérleteztem velük, szóval nem csupán az online kártyavetésből kell itt kiindulni. 😉 Szóval, most, hogy megvitattuk, van tapasztalatom a témában, nézzük mire nem érdemes használni ezeket. Hát mondjuk arra, amit kezdésnek felvázoltam a saját (rossz) példámmal. Na de részletesebben…
Mikor kattanunk rá az ezo-mizériára és a jóslásra?
„Tarrow cards, gems and stones
Believing all the shit’s gonna heal your soul
Well it’s not, whoa”/The Scrpit – Six degrees of separation
Nagyon találónak érzem ezt a kiragadott pár sort! Mikor is fordulunk jóskártyához? Meg asztrológushoz? Meg megyünk auralátóhoz? Leginkább akkor, amikor bizonytalanok vagyunk. Ráadásul ez sokszor párosul a döntéstől való félelemmel. Nézzük ennek két fő esetét:
- Félünk felvállalni egy döntést és arra vágyunk, hogy valaki – mondjuk egy asztrológus – mentsen ki minket ebből a frusztráló helyzetből; vagyis döntsön helyettünk.
- A másik verzió, hogy valójában visszaigazolást keresünk. Ebben az esetben a kapott válasz valójában teljesen lényegtelen. Tipikus esete az „én csak a jót hiszem el” című hozzáállás. Rosszabb esetben pedig addig kérdezget így meg úgy feltett kérdésekkel az online térben, vagy személyesen egy szakembernél, amíg a neki tetsző választ nem kapja.
Egy férfi ismerősöm egyszerű példája
Számtalanszor feltette magának a kérdést (egyébiránt hónapokon keresztül), hogy együtt maradjon-e a barátnőjével vagy szakítson, és pénzfeldobással próbált választ találni a kérdésére.
A valódi probléma itt az volt, hogy meg kellett hoznia egy döntést. Csakhogy ezzel nem (vagy csak részben) mert szembenézni, a döntés felelősségét viszont végképp nem merte felvállalni. Ezért maradt a civódás és az „online jóslás” férfi verziója.
Amire nem alkalmasak ezek a módszerek…
Nem véletlen, hogy a legtöbb kérdés szerelmi ügyekre, párkapcsolatra irányul, hiszen ebben vagyunk a legbizonytalanabbak és érzelmileg a legkiszolgáltatottabbak. Ez az az életterület, ahol a legkevésbé merünk döntéseket hozni, valamint ahol a legérzékenyebben érint minket, ha a másik fél egy nekünk nem tetsző döntést hoz.
De egy dolgot le kell szögezni!
A tarot, az asztrológia, a kristályok, a számmisztika, de még a cigánykártya sem tud dönteni helyetted. Nem mondja meg mit csinálj, hiába rakosgatod ki a legösszetettebb kártyavetéseket. A DÖNTÉST NEKED KELL MEGHOZNOD.
Innen már logikusan következik, hogy amennyiben a kétségeid elűzése, a bizonytalanságod csökkentése vagy a döntés felelőssége alóli mentesülés a valódi mozgatórugód, akkor talán jobb, ha hozzá sem fogsz, ugyanis nem fogja megoldani a problémádat.
Akkor mire jó a tarot?
Nos, ha a probléma megoldására nem is, de iránymutatásra nagyon hasznos eszköz. Ezek voltaképpen egyfajta segédeszközök, amik segítenek közelebb kerülni önmagunkhoz és saját belső világunkhoz. Ha nem a kívülről érkező kész döntést vagy a visszaigazolást hajkurászod, hanem igyekszel őszintén szembenézni a helyzettel és a mélyére látni, és ez alapján döntést hozni, akkor magad is rájössz, hogy ez az, amire a leginkább alkalmas.
Vigyázat, ez együtt jár saját magunk árnyoldalával való szembesüléssel is és az egónk bizonyos szintű elengedésével, ami nem kellemes dolog, és sokszor itt bukik el a folyamat. De ha igazán meg akarod oldani a problémás helyzetet, akkor kitartás, mert a szembesüléssel, bármennyire is kellemetlen, csak nyerhetsz!
Mikor használd?
A döntést ugyan neked kell meghoznod és a nehéz élethelyzetekből is magadnak kell meglelned a kivezető utat, de egyébként nyugodtan használd azokban a kritikus időszakokban, amiket a cikk elején átbeszéltünk. Vagyis…
- Ha bizonytalan vagy
- Különböző alternatívák között hezitálsz
- Nem tudsz eligazodni egy helyzeten
- Iránymutatásra vágysz
Bár tapasztalataim alapján általában nagyon pontosan feltárja a jövőt, mégsem ajánlom erre a célra. A jövő relatív és a jelenben hozott döntéseink alapján folyton formálódik.
A jóslás során a jövő hasonlóan működik, mint egy grafikonos előrejelzés: összeköti a múlt pontjait, hozzáadja a jelen tendenciáit, majd ennek összegzéseként ad egy prognosztikus vonalat a folytatásról, vagyis megmutatja, hogy a múlt és a jelen tendenciái milyen jövőt eredményezhetnek.
A múlttal nem tudsz mit kezdeni, de ha a jelenben máshogy cselekedsz, a képzeletbeli grafikon is változik és már máshol lesz az a jövőbeli pont, megváltozik a lehetséges jövő.
Így használd!
Ezek a spiri-cuccok valójában az elmélyülés eszközei, a saját érzéseid, motivációid rendszerezésére használhatod a legeredményesebben. Hasznosabb egyfajta pszichológiai játékként felfogni, semmint ködös jövendőmondó eszköznek. Ne a jövőt fürkészd, vagy éppen azokat a dolgokat amiket nem ismersz (vagy nem teljességgel), mint például a másik érzései, szándékai; hanem a saját bensődet, a valódi válaszokat ott fogod megtalálni.
- Hagyj időt az értelmezésre, gondolkodj el a kapott válaszon, lehetőleg nyugodt környezetben. Vedd figyelembe, hogy ezek a módszerek valójában szimbólumrendszerek, vagyis nem egzakt választ adnak, hanem a válasz az lesz, ami benned megfogalmazódik a kapott szimbólumokkal kapcsolatban. Szóval szánj rá időt, és gondolkodj el a kapott válaszokon, a kihúzott lapokon. Akár fel is jegyezheted magadnak, hogy mi jött ki, így akár hosszabb időt is adhatsz magadnak, az átgondolásra.
- Engedj teret az intuíciódnak! Nem is kell feltétlenül a könyvekben és különböző fórumokon megtalálható értelmezésekhez ragaszkodni. Nyugodtan hagyd, hogy például az adott tarot lap „beszéljen hozzád”, magyarul figyeld meg mi jut róla eszedbe, anélkül, hogy az értelmezési szövegeket böngésznéd. Jó érzést kelt benned, vagy aggasztónak találod? Figyeld meg az első benyomásaidat és csak utána nyúlj értelmezési segédletekhez.
- Igyekezz jól átgondolt kérdést megfogalmazni! Nem csak azért fontos ez, mert így a válasz is jobban értelmezhető, hanem maga a kérdés megfogalmazása egyfajta előzetes elemzését kívánja a helyzetnek. Tehát már a kérdés feltevéshez is a probléma átgondolása szükségeltetik, egy jól megfogalmazott kérdés, pedig néha már önmagában is irányt mutathat.
Összegzés
Tehát, ahogy említettem, ezeket sokkal hasznosabb pszichológiai játékként felfogni. Bármikor is használod, fontos, hogy tisztában legyél vele, te vagy a saját életed kovácsa, és minden ezo-hókuszpókusz csak eszköz a kezedben, ami segít a problémás helyzetekben eligazodni, azáltal, hogy a saját belső mozgatórugóiddal, érzéseiddel és vágyaiddal szembesít.
Nagy örömünkre a LionAstro.hu bloggere elfogadta felkérésünket, hogy a bulvár-butaságok után egy kicsit közelebb vigye a blog olvasóit a valódi ezotériához. Ezen felkérés keretében született ez a bejegyzése és reméljük tetszett nektek is. Terveink szerint ez csak első volt a sorban nem marad egyedül ez a poszt. Éppen ezért, ha van olyasmi a témával kapcsolatban, amiről szívesen olvasnátok, írjátok meg hozzászólásban, vagy más csatornán keresztül tudassátok velünk. Az író saját ezoterikus élményeiről készült írásait pedig a lionastro.hu oldalon olvashatjátok. 😉
Ha tetszett, olvasd el ezt is: 5 tipp, ha szerelmi jóslásra vetemednél
Remélem tetszett a bejegyzés és hasznosnak találtátok. Kövess minket Facebookon vagy Instagramon, hogy ne maradj le a legújabb bejegyzésekről!