lehúzós srác

Lehúzós srác – Ezért nem sikerült felszedned 4. rész

Ezt a sztorit csak egy apró kis szösszenetnek szánom, tényleg csak egy-két hozzáfűzött gondolattal. Elég jelentéktelen, de arra talán mégis jó, hogy rámutasson, egy-egy randi után nem feltétlenül olyasmi miatt nincs folytatás, mint gondoljuk.

A sorozatról…

Ez a bejegyzés is az “Ezért nem sikerült felszedned” alcímű sorozat egyik része. A sorozatot azért indítottam útjára, hogy konkrét szituációk mentén világítsak rá olyan nézőpontokra, amik nem feltétlenül jutnak eszünkbe.

A sorozat bevezető részében, az Önszabotáló Tinder-Huszárok című posztban írtam arról, miért vágtam bele a sorozatba. Illetve már ott is felvázoltam egy jelenséget, amin talá érdemes lehet elgondolkodni.

Ezeknek a történeteknek pedig az a célja, hogy elmeséljem a saját oldalamat arról, hogy egy-egy ismeretségnek, randinak, miért nem lett folytatása. Vagyis a másik nézőpont megismerésével épülhessenek belőle azok, akik nyitottak erre. Nos, ennyi bevezető után, azt hiszem, tovább is léphetünk az aktuális történetre.

A lehúzós srác esete

Még pár éve egyik nyáron ismerkedtem meg egy sráccal, akivel hamarosan meg is beszéltük a találkozót. Mivel nyár volt és jó idő, ezért arra gondoltunk, hogy kiülünk valahova a Duna mentén iszogatni. Mire lement a nap, a hőség után átváltott a klíma is kellemes, meleg nyári estébe. Nem volt semmi extra a helyzetben, de elég jól elbeszélgettünk. A magam részéről kicsit inkább barátinak éreztem a szitut, de nagyon jól megértettük egymást, megvolt a közös hullámhossz.

Egy jó másfél-két óra dumcsizás után útra keltünk, és a városi sétánk közben gondoltuk beugrunk egy dohányboltba, valami könnyed itókát szerezni, és utána keresünk egy kellemes helyet az elfogyasztásra. A dohánybolt előtt megállított minket két kamasz srác, hogy megtennénk-e, hogy veszünk nekik cigit. Nem volt nagyon ínyünkre a dolog, de végül a randi-partnerem rábólintott, elvette tőlük az ezrest, és bementünk. Magunkhoz vettük az italokat, illetve a pénztárnál kért egy doboz cigit a srácoknak, majd úgy 1200 Ft körül fizetett a kasszánál.

Amikor mentünk ki odaadta a cigit a srácoknak… és továbbmentünk. Ott helyben nem is nagyon raktam össze a dolgot, csak valahogy hiányérzetem volt, hogy pénzt nem adott vissza a srácoknak, csak a cigit nyomta a kezükbe. De ahogy átsétáltunk a Deákon, csak kattogott az agyam, hogy nem egészen jön ki a matek, illetve, hogy lényegében a srácok pénzéből vette meg a mi piánkat is.

Belefér mások lehúzása?

Nem azt mondom, hogy az a pár száz forint, ami visszajárt volna nekik olyan nagy dolog, de mégiscsak lehúzta a srácokat. Én meg közben olyan kínosan éreztem magam az egésztől. Mert nekem az ilyen nem szimpi. Amikor meghívunk valakit, felajánljuk, hogy fizetünk, vagy csak úgy adunk cigit a lejmolónak, az szerintem egy teljesen más eset, mert mi döntünk így, és nem mismásolással hívatjuk meg magunkat a pénz gazdájának tudta nélkül…

Legalábbis én így látom. Szóval baromi kínosan éreztem magam. Kicsit mérges is voltam magamra, mert hallgatólagosan részese voltam, miközben azt sem igazán tudtam, mit tehettem volna ebben a helyzetben. Összességében ez a lehúzós dolog eléggé rossz benyomást tett rám.

A sztori vége

Letelepedtünk a Deákon, még kicsit iszogattunk és beszélgettünk, aztán elköszöntünk egymástól és hazamentünk. Nem ezen a lehúzós dolgon múlt, mert ahogy írtam, már az elején is elég barátinak éreztem a légkört. Bár egy második találkozót még lehet adtam volna a dolognak, mert tényleg kellemesen eldumálgattunk. Szóval a második tali nagyrészt emiatt nem jött össze.

Nem találkoztunk többször. Bár úgy egy évvel később rám írt, hogy van egy kapcsolata és a párjával szívesen kipróbálnák hármasban, és írjak, ha van kedvem ilyen mókázásokhoz. Nem volt aktuális a dolog, szóval fontolóra sem vettem.

Megakadó ismerkedések…

Nem egy nagy jelentőségű sztori. Amiért mégis szerettem volna megosztani az az, hogy az illető srác valószínűleg nem gondolta, hogy az az apró momentum milyen benyomást tett rám. Ez részben érthető, hiszen én sem nyilvánítottam ki a nem tetszésem. Persze mégis mit mondtam volna?! Volt egy helyzet, ahol neki belefért valami, ami nekem nem. Nem ítélem el ezért, összességében nem tartom emiatt trógernak. De a személyes értékrendem tükrében nekem ez elég necces.

A lényeg az, hogy amikor valami nem annyira jön be egy randin, akár viselkedés, hozzáállás, bánásmód, legtöbbször nem kötjük a másik orrára. Mondjuk mert nem akarjuk megbántani, vagy egyszerűen, mert nem annyira jelentős dolog. Ugyanis jellemzően ezek apróságok, ami magunkon fel sem tűnik, de a másiknak szemet szúr. Illetve olyasmi, amiről az egyik azt gondolja, hogy neki belefér, de a másiknak meg nem. Vagy tényleg csak arról van szó, hogy valakinek az a dolog egyszerűen nem szimpi.

Kapocs nélkül nem akarunk vesződni vele…

Ha ez a lehúzós szitu nem lett volna, lehet találkoztunk volna még. De lehet, hogy nem. Lehet van, akiben ez rossz érzetet kelt, mert mondjuk fájó pont számára, hogy kikosarazták, vagy úgy érzi, nem oké, hogy hamar ítélkeznek az emberek. De igazából normális, ha az ilyen képlékeny szitukban könnyen szétfoszlik az érdeklődésünk, és egy helyzetben, ami rossz benyomást hagy maga után, nem szeretnénk tovább vinni az ismerkedést.

Nem lesz attól a másik rossz ember, de egy ismeretség ilyen korai szakaszában nem akarunk konfrontálódni, belemászni a másikba, de vesződni sem dolgokkal. Ilyenkor, ha valami nem tetszik, könnyen továbblépünk. Az ismerkedés korai szakaszában jellemzően még nincs olyan kapocs, erős viszonyulás, hogy bajlódni akarjunk. Ezeket pedig tipikusan nem szoktuk a másik orrára kötni, főleg azért, mert az, hogy nekem valami nem tetszik, az nem azt jelenti, hogy más számára sem fér bele.

Miért akartam megosztani a sztorit?

Amire szeretnék még rámutatni, hogy valószínű fel sem merült az illető srácban, hogy az a momentum nagyban belejátszott abba, hogy végül arra jutottam, nem szeretném továbbvinni az ismerkedést. És tucatnyi ilyen szitu van, mind a két oldalon! Egy-egy randi után, amikor nincs folytatás általában legyártunk magunknak valami magyarázatot a miértre. Csakhogy ilyenkor nagyon könnyen mellélövünk ám! Főleg annak tükrében, hogy leggyakrabban a saját hiedelmeink, esetleg félelmeink vagy komplexusaink sutyorogják a fülünkbe a választ. Miközben baromira nem is arról van szó, amit gondolunk.

A szitu másik odalán…

Egy inverz sztorit még hozzátennék. Egy alkalommal, amikor engem kosaraztak ki, olyan gondolatok jöttek fel bennem, hogy “persze, mert a mai pasiknak mennyire fontos a külső, és biztos úgy gondolta, én nem vagyok elég szép ahhoz, hogy villogni lehessen velem”.

Mint utólag kiderült nagyon mellélőttem, és igazából ezek az én saját félelmeim voltak, amiket beleláttam a helyzetbe. Ugyanis az történt, hogy a randi során valahogy szóba kerültek korábbi kapcsolatok, így néhány szóban beszéltem az exemről. Viszont én rendben vagyok a lezárt kapcsolataimmal, ezért rendszerint tudok szépen szoktam beszélni az exeimről. (Nem szidom őket, nem tartom őket rossz embernek, stb.)

Amiért valójában nem voltam szimpi…

Az illető pedig azt hitte, ha ilyen szépen beszélek az előző páromról, akkor tuti, hogy még nem zártam le, még biztos szeretem, így felesleges belemenni velem bármibe is. Mert szerinte az a “normális”, ha utáljuk az exünket és kígyót-békát kiáltunk rá… Ez meg ugye nekem eszembe sem jutott, mert nekem meg az a “normális”, ha feldolgozzuk a lezárt kapcsolatokat és ha már nincs bennem neheztelés a másik iránt, jól vagyok azzal, ami történt (a szakítással is!), ebből következően szépen fogok beszélni a korábbi kapcsolataimról és partnereimről.

Tökre véletlen volt, hogy például ennél az esetnél megtudtam, miért nem akart folytatást. Jellemzően nem is szoktuk megtudni az ilyesmiket, ezért az, amit gondolunk arról, hogy miért kosaraztak ki minket, többnyire teljesen tévútra tud vinni. Főleg, ha nagy jelentőséget tulajdonítunk a saját magyarázatainknak, mert hát olyan biztosak tudunk lenni benne, hogy márpedig igazunk van.

Szóval fontos meglátni, hogy amikor értelmezzük, hogy mi történt egy helyzetben, olyankor mindig magunkból, illetve abból indulunk ki, ami bennünk van, amit gondolunk, hiszünk a világról. Csakhogy a másik félnek lehettek olyan benyomásai, gondolatai rólunk, ami nekünk eszünkbe sem jut. Ezek nem biztos, hogy kemény ítéletek, vagy leértékelések, egyszerűen csak szimpi-nem szimpi faktorok. Sosem tudhatjuk teljes biztonsággal, hogy miért nem akart valaki többet találkozni velünk. Ezeket a szitukat nem kell magunkra vennünk- akkor sem, ha nem volt helytálló a meglátása az illetőnek – inkább igyekezni kell megbékéléssel elfogadni a döntését.

Kövess minket Facebookon vagy Instagramon, hogy ne maradj le a legújabb bejegyzésekről!

A sorozat többi részét itt találjátok:

1 thought on “Lehúzós srác – Ezért nem sikerült felszedned 4. rész

  1. Nem kell ezen ennyire megbotránkoznod, ha nem adta oda nekik a visszajárót – konkrétan, ez a szokás, ha valaki “bevásároltat” másokat. Anno, mikor divatba jött ez, hogy cigit 18 éves kor alatt nem adnak ki, a fiatalabbak gyakran “bevásároltatták” az idősebb haverjaikat. Azok megvették nekik a cigit, cserébe mindig több pénzt adtak oda nekik, és a visszajárót megtarthatták. Afféle “fuvardíj” ez, és pár száz forintból tényleg nem kell nagy ügyet csapni. Ha nem tudtál korábban erről a szokásról, az rendben van, de emiatt nem kell leírni a srácot, mert nem volt inkorrekt. Ezzel nyilván tisztában voltak azok akik beküldték cigiért, mert nem kérték rajta számon a visszajárót.
    Ám pedig rengeteg ex van, aki megérdemli, ha kígyót-békát kiabálnak rá. Jóval több ember, mint hinnéd! Szóval a jogos bírálatnak, kritikának igenis van helye. Egy hűtlen, hazug stb. exről igen nehéz finoman, nőiesen fogalmazni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük