amikor túl sokat beszélsz a randin

Mr. Szócséplő – Ezért nem sikerült felszedned 2. rész

Egy újabb résszel bővíteném az Önszabotáló Tinder-Huszárok sorozatot, hogy újabb okot derítsünk fel, amiért nem akadtam horogra. Ahogyan a sorozat minden része esetén, ezúttal sem célom bárkit leszólni, alázni vagy cikizni. Arra szeretnék rávilágítani, hogy ha csak a saját nézőpontunkat ismerjük, az mennyire félreviheti az értelmezésünket, ezért adnék egy nézőpontot a “másik oldalról”, ami talán megvilágíthat olyan vakfoltokat, amikre korábban nem gondoltunk.

Bár női oldalról szólok, így inkább férfiak kerülnek a történetek fókuszába, de a legtöbb felvázolt bakit nők és férfiak is elkövetik, szóval igyekezzetek nem megragadni a nemi szereposztás szintjén. Érdemes lehet a sorozat bevezetőjét is elolvasni, amiben amellett, hogy elmesélem mi vezetett oda, hogy belevágjak a sorozatba, arról is megosztom a gondolataim, hogy szerintem milyen nagyobb nézőpontbeli hibáknak van komolyabb önszabotáló hatása.


Randi Mr. Szócséplő társaságában

Hát, akkor vágjunk is bele az aktuális sztoriba, ami szerintem remekül mutatja meg, mennyire máshogy tudja két ember megélni ugyanazt a szituációt.

Szóval a sztori nem túl hosszú. Megvolt a match, elindult a csevegés, ekkor még minden klasszul alakult, és hamar rá is tértünk a személyes találkozóra, amire pár nap múlva került sor. Való igaz volt bennem némi fenntartás vele szemben, mert a tinderes profilja elég rendezetlen volt, és később a Facebookon talált képein is eléggé más benyomást keltett. Mégis a rendezetlenség volt, ami leginkább szemet szúrt. De úgy voltam vele, attól még lehet szimpi a srác. Nos, ezen még tényleg túl tudtam volna lépni, de nem ezen múlt…

Ledumált randik…

A randin konkrétan nem tudtam szóhoz jutni. Valóban elég érdeklődő szoktam lenni, általában van egy csomó kérdésem. De be kell vallanom, az egy picit mellbevágó volt, hogy ha éppen nem kérdést tettem fel, olyankor tényleg csak fél szavakat tudtam hozzáfűzni a “beszélgetéshez”. Ha kérdeztem, arra lelkesen válaszolt, kissé túl lelkesen is ragadta magához a szót, a kérdés megválaszolásának keretein túl is. Bármi téma merült fel, két szót ha sikerült reagálnom, de már a szavamba is vágott, hogy mondja a magáét. Szóval a szitu az volt, hogy a randi két-három órája alatt, míg ő ontotta magából a szót, én szinte meg sem tudtam szólalni.

Nos, az első találkozó úgy ért véget, hogy az illető srác tulajdonképpen semmit nem tudott meg rólam, mert akkor hagyott a legtovább beszélni, amikor sikerült gyors egymás-utánban három mondatot is elhadarnom… mielőtt újra magához ragadta a szót. Ugyanakkor láttam rajta, hogy ő nagyon jól érezte magát, és igazán tetszettem neki.

Mondjuk bevallom, ezen a ponton nehezen tudok szabadulni a gondolattól, hogy ez a tetszés vagy kizárólag a külső adottságaimnak szólt és/vagy annak, hogy valaki meghallgatja, így végre tündökölhet az áhított figyelemben… Szóval nagyon élvezte, hogy végre valaki odafigyel rá. Elhívott egy második találkozóra is, amire mindennek ellenére rábólintottam. Gondoltam adok egy esélyt annak, hátha mondjuk csak izgult és ezért vétette el a mértéket. Illetve jól rákészültem, gondoltam felkötöm a gatyát és ezúttal nem hagyom magam, magamhoz ragadom a szót, ha mondandóm van.

Amikor túl sokat beszél a randin….

Ám, a második randi is hasonló forgatókönyv mentén zajlott. Némileg több verbális megnyilvánulást eszközöltem magamnak, de ezekért rendesen meg kellett harcolnom, mert minduntalan a szavamba vágott, és alig hagyta, hogy végigmondjam a mondandómat. Élvezte, ha magáról beszélhet, élvezte, ha kifejtheti valamiről a véleményét, és élvezte, hogy van aki meghallgatja. De ennyi. Tulajdonképpen nem akart reflektív beszélgetőpartnert.

Élvezte a helyzetet, de nem volt igazán kíváncsi rám, mint személyre, mint társra, mint társaságra. Ha felmerült egy téma, elmondta mit gondol, de arra már nem volt kíváncsi, én mit gondolok. Ha feltettem egy kérdést, válaszolt, de ő nem kérdezett rólam. Mesélt magáról, de nem volt kíváncsi arra, én mit mesélnék magamról. Én érdeklődtem róla és iránta, de ő nem érdeklődött rólam. Egyáltalán nem.

Persze élvezte a szituációt, de amire ő vágyott gyanúsan inkább az, hogy legyen végre egy mellékszereplő az ő sztorijában, akivel megélheti a párkapcsolati vágyait… vagy inkább, akit használva megélheti a kapcsolati vágyait. Ugyanis arra már nem volt irányultsága, hogy az, amit kap, viszonozva is legyen. Nem társat akart, inkább egy “kellékfeleséget”.

Legalábbis nekem ez volt a benyomásom az alapján, ahogyan viselkedett velem. Úgy éltem meg, hogy vele egy ilyen háttérbe szorított szerepet kellene kényelmesnek találnom. Úgy éreztem, itt igazából nem számít, hogy ki vagyok, mit gondolok a világról és mi a történetem. Szóval a második randi végére már eléggé leszívottnak éreztem magam, a következő meghívást pedig visszautasítottam.

Észreveszed, ha a partnered nem érzi jól magát?

Nos, láttam rajta, hogy nagyon csalódott volt. Sőt, valószínűnek tartom, hogy gőze nem volt, hogy mi volt az, ami nem jött be, miért utasítom vissza. Hiszen ő olyan jól érezte magát, és abszolút meglepte, hogy ez a lelkesedés nem volt kölcsönös. Ő teljesen abban a hitben volt, hogy én is pont annyira élvezem az együtt töltött időt, mint ő, és rácsodálkozott arra, hogy nem szeretnék többet találkozni.

Mondjuk azok után, hogy egyáltalán nem érdeklődött a személyem iránt, nem figyelt oda, annyira nem meglepő a meglepettsége. Teljesen elmerült a saját önkifejezésében, a saját megélésében. Mindeközben egy picit sem figyelt oda arra, hogy az ő megélése mennyire esik egybe a partnere megélésével.

Minden bizonnyal bele sem gondolt, hogy ott, abban a szituációban nem ugyanazt éltük meg. Míg ő rendkívül élvezte, hogy beszélhet, tobzódhat a figyelemben, és ez az egész helyzet igen felvillanyzó volt számára, eszébe sem jutott, hogy esetleg a randi partnere nem ugyanígy éli meg a helyzetet… esetleg, nem annyira érzi jól magát a társaságában.

Azt hiszem, itt egy nagyon tipikus félreértés volt a fejében. Sokszor csak a saját értelmezésünk mentén gondolkodunk, – és ha nem tapasztalunk nagyon éles eltérést, – akkor hajlamosak vagyunk kivetíteni a másikra azt, amit mi magunk megélünk. Vagyis ha nagyon élvezzük valaki társaságát, akkor hajlamosak vagyunk úgy gondolkodni, hogy a másik is ugyanezt éli meg ebben a helyzetben. Csakhogy két ember, akár teljesen más módon élheti meg ugyanazt a helyzetet.

A rendes srácok kálváriája…

Ezen a ponton kicsit továbbgondolnám a sztorit, picit elvonatkoztatva hipotetikusabb vonalra lépnék. Igen, ez megint egy olyan pont, amit nők és férfiak is elkövetnek.

Nos, elképzelhetőnek tartom, hogy ő is az a fajta srác, aki önmagát “rendes srácként” definiálja. Őszintén, azt nem is vonom kétségbe, hogy úgy alapból rendes srác. Kedves volt, előzékeny, egyébként jófej, jó gondolatai és meglátásai voltak, rendben volt az értékrendje is. Csakhogy sok beszédnek sok az alja… És elkövette azt a hibát, hogy az a két randi csak és kizárólag róla szólt, és nem nézte, a másik fél ebben hogyan érzi magát.

Két randi alatt alig valamit tudott meg rólam, hiszen lehetőséget is alig adott a megnyilvánulásra. Nekem nagyon fontos a kommunikáció, hogy jókat tudjunk beszélni a párommal, és élvezettel tudom átadni magam egy jó ízű eszmecserének. De a helyzet az, hogy bár tudok figyelni és reflektálni, de azért én is szeretek beszélni, szeretem, ha én is elmondhatom a gondolataimat egy-egy téma kapcsán, és nem csak hallgatni akarok. Sőt, szeretem, ha a másik kíváncsi rám, arra, mit gondolok. Márpedig ez alatt a két randi alatt  nem egy olyan kapcsolat képe rajzolódott fel, amiben számomra egyensúly van, nekem mások az igényeim.

Később azért elgondolkodtam, vajon ő is az a fajta srác, aki azt hajtogatja, “pedig én olyan rendes srác vagyok, nem értem miért nem kellek a csajoknak”? Olyan sokszor hallani, hogy akik a “rendes” kategóriába sorolják magukat – legyenek nők vagy férfiak, mindegy – milyen sok sületlenséget hordanak össze, hogy miért nem kellenek a rendes srácok/rendes lányok az ellenkező nemnek. Pedig közülük a legtöbben nagyon karakteres ballépéseket követnek el, és igenis okozói – még ha nem is tudatosan, nem is szándékosan – önnön sikertelenségüknek.

Sőt, többségében nem ismerik fel, hogy igazából nem is olyan rendesek ők, mint azt magukról gondolják, és mások sem annyira “rendetlenek”, mint ahogyan azt ők beállítják.

Tényleg olyan rendes srác lenne?

Szóval a jelen bejegyzésben főszereplő “rendes srác”, egyébként bármennyire is rendes, valójában nem volt kíváncsi a partnerére, nem figyelt oda rá, és elég öncentrikusan viselkedett a randik során. Tulajdonképpen csak egy kicsit kellett volna néha önmagáról átfordítania a figyelmet rám, legalább egy kicsit érdeklődnie, legalább egy kicsit odafigyelni, és akár még folytatása is lehetett volna a dolognak. Ehelyett minduntalan önmagát tolta a figyelem középpontjába, és ezáltal alakított ki egy olyan helyzetet, amiben a partnere nem érezte magát kényelmesen.

Szóval igen, akár még azt is mondhatjuk, hogy ő tulajdonképpen egy rendes srác. De nem a “rendes” vagy “nem rendes” mivolta volt itt a döntő tényező, hanem a viselkedése szabotálta el a lehetőséget. Vagy legalábbis mások az igényeink és elképzeléseink párkapcsolatról.

Fontos lenne kilépni ebből a “pedig én olyan rendes lány/srác vagyok…” című önsorsrontó balhéból, mert amíg az ehhez kapcsolódó frázisokat sorjázza valaki, addig kiszolgáltatott szerepben marad. Jó lenne tényleg ránézni arra a “miért nem” témakörre, de nem önsajnálva, hanem megnézni, van-e amit tehetek azéret, hogy abból a nemből “miért igen” legyen. Vagyis ne tehetetlenül elszenvedni a helyzet(ek)et, hanem azzal foglalkozni, mi az, amit tenni lehet azért, hogy változzon a helyzet.

Ehhez kapcsolódó téma: A szerelmi képmutatás túlsó oldalán, avagy a “senkinek sem kellek” esete

Mit tanulhatunk ebből?

Szóval, ezeknek a bejegyzéseknek a célja, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy mind hibázunk és sokkal hasznosabb azt vizslatni, mi magunk hol hibázunk, semmint azon morgolódni, hogy a másik nem tagjai mit csinálnak. Ehhez persze szükséges némi önreflexió. Szóval a történet alapján érdemes lehet számotokra is, ha önmagatokra irányított kérdéseket fogalmaztok meg.

Ezt a sztorit én így éltem meg. Egy hatékony önismereti módszer, ha ebből vagy bármilyen más történetből, azt kezditek megfigyelni, a történet mely része váltott ki valamilyen – pozitív vagy negatív – reakciót belőletek, és mit  váltott ki. Majd érdemes elgondolkodni, vajon miért válthatta ki ezt a reakciót? Van-e ezzel kapcsolatban élményem, akár sérelmem?

Mi az, amit nem veszek észre magamon?

A sorozat minden bejegyzésére érvényes, hogy ha az a reakciód, hogy “igen, én meg sajnos a nők/férfiak körében tapasztalom, hogy így viselkednek”, akkor (még) nem az önreflexió előremutató útján haladsz. Persze olyan is lehet, hogy neked ezzel a sztorival nincs dolgod, nem érintett meg, és az is teljesen rendben van.

Ami engem illet, egyébként nem tapasztalok ilyet nagy arányban, sőt nagyjából ez volt az egyetlen ilyen jellegű sztorim, és nem vált ki belőlem erőteljes reakciókat, békében vagyok vele. Szóval jelenleg úgy érzem, ezekkel a dolgokkal nincs különösebb felakadásom. (Másban persze van, azokon dolgozom is, mert ugye ez az önfejlesztős játék egy soha véget nem érős pálya. :D)

Arra az esetre, ha valamelyik oldalról betalált a szituáció (különösen, ha sokszor tapasztalsz ilyesmit valamelyik oldalról), érdemes elgondolkodnod azon, vajon te magad, hogyan járulsz hozzá ezeknek a szituknak a kialakulásához.

Végül a teljesség igénye nélkül nézzünk kérdéseket, amiket esetleg érdemes végiggondolni, az eset kapcsán.

Kérdések

  • Mennyire figyelek oda a partneremre? Mennyire érzem azt, hogy a partnere(i)m odafigyelnek rám?
  • Adok-e teret a partneremnek a kibontakozásra? A randi szituációkban mennyire érzem azt, hogy valódi teret kapok a kibontakozásra? Ha úgy érzem, nem kapok elég teret ehhez, az vajon miből fakadhat? Érzem-e, hogy szabadon megnyilvánulhatok? Merek-e szabadon megnyilvánulni? Éreztetem-e a partneremmel, hogy szabadon megnyilvánulhat? Volt-e valaha olyan élményem/sérelmem, amikor azt éltem meg, hogy nem mutathatom meg magamat, vissza kell fognom magam? Gyerekkoromban odafigyeltek-e rám, megengedték-e, hogy megnyilvánuljak?
  • Hogyan érzem magam, ha beszélhetek egy randin? Mennyire érdeklődöm a partnerem iránt? Hogy érzem magam, amikor a beszélgetés során a partnerem érdeklődik irántam? Hogy érzem magam, amikor a beszélgetés közben én érdeklődöm a partneremről?
  • Figyelembe veszem-e, hogy az amit én megélek, a saját értelmezésem, és nem feltétlenül esik egybe azzal, ahogyan a másik megélni ugyanazt a helyzetet?  El tudom fogadni, hogy a másik fél megélése is legitim?
  • El tudom fogadni, hogy a másik máshogy gondolja? Ki tudok lépni a saját nézőpontomból és képes vagyok figyelmet fordítani arra, hogy a partnerem mit él meg?
  • A kapcsolódást élvezem-e a másikkal, vagy csupán azt, ahogyan “előadom magam” neki? Ahhoz akarok egy társat, hogy megéljem magam valahogyan vagy valamilyennek, vagy valóban a kapcsolódás iránti vágy hajt?

Persze ezek csak ötletek, amik a történet kapcsán felmerültek bennem. És persze a legfontosabb kérdés: mit tehetek én magam azért, hogy elégedettebb lehessek a kapcsolati életterületemmel?

Remélem néhányatoknak sikerült hasznos nézőpontokat találniuk és más, elgondolkodtató megvilágításba helyezni egy-egy szituációt. És ti milyen önreflexív kérdéseket tennétek fel (önmagatokra vonatkoztatva) a történet kapcsán? 🙂


Kövess minket Facebookon vagy Instagramon, hogy ne maradj le a legújabb bejegyzésekről!

Ezért nem sikerült felszedned sorozat:

2 thoughts on “Mr. Szócséplő – Ezért nem sikerült felszedned 2. rész

  1. Szia! Engedd meg,de az alábbiak a tapasztalataim:
    Írtam már korábban, szó nem érheti a ház elejét,gondosan átgondolva válogattam meg minden lépést a tapasztalatok szerint. Nem akartam idáig eljutni, becsülettel rámentem a valóban társot keresők oldalaira,de olyan volt,mint egy rossz könyvtár. A csend is rémítő volt, a színházzal is elüldöztek és minden lépésemmel éreztem,ahogy minél jobban törekszem,annál inkább felverem itt a csendet a százötvenéves parketta lépéseimet inverziózott nyikorgásában.
    Talán kicsit rövidhajú, talán túl piercinges, talán felháborítóan tetovált voltam,de itt se a poénra,se az őszinteségre nem volt vevő senki. Vagy mindenki olvasott vagy ,ha koccantam is valakivel a rejtő Jenőmmel annyira más volt egy bibliát mellkasra szorítottal találkozni, a százharminc és százharminckettes sor végén.
    Akinél jobb könyv lehetett és színesebb képei voltak, ő is némaságba „olvasott” minden üzenetet, valószínűleg 50-130 kg között 30-41 éves kor mellett szingli és többgyerekes anyaként is a könyvek álmodozó világában kereste önmagának hazudva, azt,ami nincs és nem létezik a könyvtár falain kívül.
    Persze álmodozni kicsit jó, olvasni is hasznos,de ha valamit keresünk az életben talán ki kellene menni néha a napfényre is, no meg a valóságba.
    Érezhetően élő halott volt a buli váltottam.
    Mondom tartom az irányt,de már csak lejjebb volt.
    Van keresési lehetőség is,de már bejön a pokerface jobbra-balra húzogatással.
    Eleve olyan komolytalan a szolgáltató, mint a volt munkahelyem, szerintem ezek is translate fordítót használnak, mert a Budapest szűrőre általában teljes Bukarest szingliállományát beajánlotta, Magyarországot még a háború idők előtt ismeri, szóval bőven határokon kívül dobott mindent.
    Többszöri próbálkozás után feladtam, szerintem az elmúlt fél évben minden megye megy megint fejből és nagyjából képben vagyok minden település magyarországi helyzetével.
    A napi tíz random belőtt délszláv csaj meg pont jó volt,hogy lássam ki nézett meg, ez a limit.
    Hát gyerekek itt már van minden.
    Pumpaszáj, egyezés pornóoldalra irányítva, 150centivel három gyerekkel úgy két-háromszáz kilométerre kreativitást kérve, a milyen a napod uncsi, lehet számolni kutyával, macskával,de van itt minden gyík, gekko, és tudja a faszom szerintem a gyerekei apja is ott lenne randin.
    Totál error. Nem egy szalmabála van,hanem komplett téesz őszi tartalék. A pipacs mezőbe belezuhant dumbó, sokszor komplett étkezőszettel a semmi közepén.
    A képeken ott a komplett heti mosatlan, de simán belefutni tizenöt azonosan előtt,csak más ruhás képbe. Az ágyban mindenki alszik, csak kacsák,libák meg a disznó nem.
    Kezdődnek a csücsörítések, bikin szelfik, lift szelfik, szomin este ágyban és min negyven centire fel tudok pattani a földről.
    Ja mindenki komoly kapcsolatot akar, a súlyosabbak még a gyerekeikkel is,de minősíthetetlen nyelvnyújtogató, segg vagy mellkilógós fotókkal,de határozottan kijelentve,hogy ez van, tetszik vagy nem. Azon gondolkozom,amikor a gyerkőcökre vigyázok ezek,hogy elszabadulnának, miközben én alkalmazkodom ez meg épp felrobban a felszabadulásában.
    Olyan 80-100 képenként amúgy akad érdekes nő is, természetes, ha szerencséd van egy-két gondolatot is megoszt. A kilencvenszázaléka min 180, jóképű, barna, sportos pasit keres,de nem 165/45, nem 30éves és legalább két gyereke van.
    Aki valóban érdekelne,már hónapok óta feladta. aki új még fut pár kört a hülyékkel. Helyesírásra képtelenek, küldik a pénisz képeket, de ezekkel elbeszélgetnek. Sok sikert a következő hülyéhez a csajok imádják, nem ezt mondják,de ezt teszik.
    Nem mondom,hogy nem futottam bele beszélgetésekbe. Voltak érdekes csajok, Volt két hét után randi és ültem a padon,de nem jött el. Van lelkes , aki ír,de 300km-re lakik, neki irígylem a kitartását,de akárhogy is nézzük számomra nem élhető.
    Az csúnya,hogy a fővárosban lakom egy közel ötvenmillás kecóban, dumám haláli, szemem strandkorlátkék és olykor a suhogós pédét cibálom, olykor az utcai versenymotorom szemlélem egy sör mellett a nappaliban. És mindenki visszasír,de még egy kerülettel továbbra se jutottam egy talira.
    De akkor jöjjön a mi kis fővárosunk és kedvenc alkalmi társkerije, ami az alkalmi szexpartnerkeresőből végül társkereső lett.
    Mondom egész fentről csepegünk egészen le, egész a legaljára
    Feszített víztükrű medencében a 90/60/90 csaj már komoly kapcsolatot keres, nem kitartottat.
    De valaki mégis drágán megfizette a azt a fotót.
    itt már csak minden kétszázadik csajnak kisebb a szemöldöke ötször hat centibe kitetoválva rádiusz 135fokban
    harmincnyolc vagyok
    Gyerek gyakori, ez a felső közép réteg egzisztenciával, karrierrel, háttérrel, itt-ott már kierőszakolt gyerek és dobott pasi.
    Legalja.
    Nyolcrongyos borok a legmenőbb esti helyeken homokba dugott lábbal vagy romantikus kis utcákban.
    A csajok nagy része testileg valóban patent, van idejük. Reggeli smink nélküli rémeket nem osztanak meg. itt nem tengerpart van,hanem a playboy fotó alatt színtiszta átlátszó negyvenméter óceán vagy hegyen megfeszített test az öböl hátterében.
    A napokban olvastam,hogy kiemelkedő a karrierben mindent elért,de egyedülálló magyar nők száma.
    Hát látom….
    Harminc-negyvenévesen egy karl lagerfield cipőben ott a korzó sétálóutcáján eszembe jut,amikor huszonéves voltam itt a rakparton, csak azóta én legalább fejlődtem.
    Onnan akar megállapodni. Fix az életitel, fix a hobbi, fix a baráti kör, fik a hetek és be is közli,hogy annak aki vele kezd ezt el kell fogadnia.
    Amúgy vitorlázik, jetskizik, síel, olyan képei vannak, amit egy manökenről se csinálnak. Lóg, függ szenvedélyesen a hosszú hajával, csak az a kurva bora marad minden estére, mint az én borán,de azt legalább meg tudom hajtani vagy csiszolgatni….
    Az Ő bora egy hónapban annyi,mint az én borám kompletten átírva
    furi,hogy már itt nem írják a száznyolcvanat, se a sportost
    Már csak egy meszelőecset szakállú telibeszart búvárruha is elég lenne nekik legalább egy fősulival,mert azért legyen még hozzájuk mérten képzett.
    Facere, gyerekhez jó, bariknak is. Titokban meg jöhet még lejjebb a rendszeres szexkutya tűsarkús képekkel, csipkésben. Megvan mindenem,de valami hiányzik…….

  2. Na hát ilyen még nem volt, hogy egy nőnek pont az okoz gondot, ha a pasas közlékeny.
    Nálam pont “visszalendül az inga”, ritkán szólalok meg, és többnyire csak akkor, ha kérdeznek. Nem arról van szó, rengeteg témában nagyon járatos vagyok, de a múltbéli tapasztalataim szerint ezek a legkevésbé se érdeklik a nőket, magyarázhattam én nekik bármilyen témát, olyan fejjel hallgatták, hogy “aha, nagyon klassz, de figyelj csak, mennem kell haza…”
    Na azóta azt vallom, hogyha egy nőt érdekli a véleményem bármiről is, majd megkérdez. Szerintem a srác még zöldfülű volt, és úgy vélte, bőbeszédűnek kell lennie, ez a nők álma. Sajnos nem…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük