tanács kedvetlenségre

Így vészeltem át a letargiát és a téli depressziót

Nos, a decemberben megosztott, de talán az év eleji szezonban még aktuálisabb “engedd meg magadnak a kedvetlenséget is” tematikájú írásom után, arra jutottam,  hozzáfűznék ehhez még egy gondolatot. Vagyis hozzátenném azt, az elsőre furcsa tanácsot, amit az egyik csoportos foglalkozás alkalmával kaptunk a női kör vezetőjétől. Egy olyan útmutatást adott a lelki levertségre és a (téli) depresszió időszakára, ami nagyon hasznosnak bizonyult számomra.

Van ideje a kedvetlenségnek is

Megrögzött optimista vagyok, villámgyorsan tudok visszabillenni a pozitív szemléletbe, és mindig is a megoldásokat kerestem, soha nem voltam feladós típus. Ha úgy éreztem megrekedtem, vagy nehézséggel találtam szemben magam, azt mindig leckének, leküzdhető kihívásnak láttam, ami egy múló szakasza az életnek, és amit a megfelelő tanulságok elsajátításával végül magam mögött hagyhatok.

Ám mindez nem jelenti azt, hogy ne lettek volna levertebb időszakaim. Olykor az embernek csak fáj a lelke, máskor meg csak szimplán nyomott az ember. Lehúzza a környezet, a közeg, az általános hangulat, vagy akár a dolgok mozdulatlansága, amikor semmi nem tud igazán lelkesedni, és még az ágyból is nehéz kimászni. És ez ilyenkor az év elején, amolyan téli depresszióként is jelentkezhet.

Hogy a letargikus hangulatok mennyire uralják el a hétköznapokat az persze változó. Néha csak egy-egy szituációhoz vagy élethelyzethez kötődik, de előfordul, hogy sok minden jön össze, és több életterületen egyszerre bontakozik ki ez az érzés, ami nehezebb kihívás lehet.

tanács letargia ellen

Meg tudod engedni a kedvetlenséget is?

Az élethez hozzátartoznak a kevésbé feldobott szakaszok is. Miközben hajlamos a közvélekedés, vagy épp a közösségi média azt sulykolni, hogy mindig boldognak “kell” lenni. Ettől még a valóság az, hogy összességében sokkal kiegyensúlyozottabb és elégedettebb tud lenni az életünk, ha a kevésbé kedvelt lelkiállapotok megélését is megengedjük önmagunknak.

Pont ezért írtam meg decemberben azt a bejegyzést. Hiszen az adventi időszakban úgy éreztem árad rám a “felfokozott, örömteli várakozás” elvárása, miközben belül meg azt éreztem, hogy most nem vagyok feldobott. Sőt, bár levert vagyok, de ennek is oka van, és tulajdonképpen jól esik megélni a behúzódást. Bár akkor még csak a “megélés” ment, de azóta már érzem is, mennyire kellett nekem az az időszak, amiben megéltem a kedvetlenséget, a levertséget, és tulajdonképpen nagyon sok erőt merítettem belőle.

Viszont abban, hogy ezt összességében pozitívan tudtam megélni egy régebben kapott tanács sokat segített. Ezt az iránymutatást szeretném megosztani most veletek, néhány hozzáfűzött gondolattal együtt.

Váratlanul érkező, alternatív tanács letargiára

Akik követnek, már megszokhatták, hogy nálam mindenhez kötődik történet, ezúttal is hozzáfűzném, hogyan jutott el hozzám ez a tanács. Egy időben jártam shakti dance órára, ami egyfajta női, táncos, jógás, elmélyülős, lelkileg is töltekezős óra volt. A foglalkozásokat mindig egy kis ráhangoló, majd levezető beszélgetéssel kezdtük és zártuk. Mit hoztunk magunkkal, mit érzünk, milyen problémáink, kihívásaink vannak, majd mit éltünk meg az óra alatt, segített-e, stb.

Az egyik ilyen shakti dance órán, a foglalkozás végi beszélgetésen, ha egyénenként más-más formában is, de mindannyian valamilyen fájdalomról számoltunk be, ami bár fizikai volt, de sokkal inkább valami lelki gyökere volt az érzetnek. Többünknél is előjött, hogy valami úgy húz le (lelkileg) és gátol minket, nem igazán sikerült a felszabadultságot, vagy örömöt elérni, inkább elhatalmasodott a levertség.

az érzelmek megélése segít az elengedésben

Miután mindannyian ilyen jellegű élményekről számoltunk be, a csoportvezetőnk megosztotta azt, amit az egyik mesterétől kapott útmutatásként, amikor hasonló helyzetben volt. Nem tudom, a többiek számára mennyire volt hasznos, az viszont biztos, hogy nekem nagyon betalált. Hmm… és akkor még nem is sejtettem, mennyire!

Szóval az üzenet, amit tanácsként kaptam/kaptunk:

Van, amikor egyszerűen csak nem tudsz igazán örülni, nem tudsz boldog lenni. De fontos megértened, ezzel semmi gond nincs. Olyan ez, mint amikor fekszel egy nagy és nehéz takaró alatt. Az élet nehézségei olykor pont úgy terítenek be minket, mint egy nehéz takaró. Ilyenkor nem kell semmit se csinálni. Az örömet sem kell erőltetni. Nem baj, ha nem megy. Ilyenkor csak várni kell. Várni a takaró alatt.

Aztán eljön az idő, amikor elkezdesz lélegezni, és ezzel a takaró is elkezd mozdulni. A lélegzéssel először csak a takaró alatt ugyan, de elindul a változás. Könnyebbé válik a takaró. Aztán szép lassan előbújsz, végül pedig lerázod magadról az egészet, és újból kimerészkedsz a világba. Finoman, szinte észrevétlenül elkezd visszajönni a szín az életedbe, míg végül helyére billen a világod. Akkor már meg fog érkezni az öröm is. De ha most még a takaró alatt vagy, csak fogadd el, és tedd a dolgod, nem kell erőltetned semmit. A változás meg fog történni.

Hogyan vészeld át a letargia és a téli depresszió időszakát?

Bizonyára számtalan választ lehet adni erre a kérdésre, mert sokfélék vagyunk, és ami az egyik embernek működik, a másiknak nem biztos, hogy fog. Sőt, ami az egyik helyzetben megoldást nyújt, az nem biztos, hogy egy másik szituációban is működik.

Amikor ezt a tanácsot kaptam, számomra az egyik nehézség pont az volt, hogy a meglévő megküzdési-stratégiáim csődöt mondtak. A dolgokat pedig tetézte, hogy minden áron “jól akartam lenni”, és nem voltam megengedő vagy türelmes magammal. Olyan voltam, mint akibe áramot vezettek, vibráltam a feszültségtől, és rohantam ki a világba, hogy megoldást találjak. Pedig a megoldás mindvégig belül volt, sőt a megoldáshoz vezető úton az első lépés a helyzet elfogadása volt.

Amikor a mozdulatlanság visz előre…

Bármennyire is paradoxnak tűnik, az akkori helyzetemen a legtöbbet az lendített, hogy leálltam, megálltam, és elfogadtam a tényt, hogy most lelkileg nem vagyok jól. Képletesen – és persze időnként ténylegesen is – nyugton maradtam a takaró alatt, hagytam, hogy betakarjon és lenyomjonn a súlya. Megéltem a nehéz érzéseimet.

Az ehhez szükséges teret pedig a csend és a mozdulatlanság adta. Mert a “takaró alatt” egy biztonságos közeg van, ami keretet és lehetőséget ad a belső változásnak. Ilyenkor sokszor mélyebb lelki folyamatok zajlanak bennünk, aminek teret kell adni ahhoz, hogy aztán tovább tudjunk lépni.

Félünk a nehéz érzésektől

Csakhogy félünk és tartózkodunk ezektől az érzésektől, még a levertségtől és az enyhe letargiától is. Pláne félünk megélni a kellemetlenebb, akár fájdalmas érzéseket, inkább menekülünk előlük. Ezért keresünk instant megoldást, akár a téli depresszióra is. Fékünk, mert megijeszt a bizonytalanság, a kontrolálhatatlanság. Félünk, mert talán azt hisszük, ha átengedjük magunkat a nehéz érzéseknek, akkor valami rossz történik, akkor szenvedni fogunk.

van megoldás a kedvetlenségre

Persze, néha nem könnyű megélni a nehéz érzéseket, csakhogy kikerülhetetlen. Nem tudod kihagyni, ha már érzed, akkor vagy megéled, vagy elfojtod. De ha elfojtod, nem engeded át magad az érzésnek, nem éled meg, akkor ott marad, egészen egyszerűen nem tűnik el és továbbra is gátolni fog az öröm megélésében.

A megélés a kulcs az elengedéshez

Ellenben a megélés nagyon egyenes úton vezet az elengedéshez, és ahhoz, hogy hamarabb túl legyünk rajta. Mert ha megélted, azzal már szükségtelenné válik az érzés, és feloldódik, átadva a helyet más érzéseknek. Az, hogyan jutunk el a feloldódásig, milyen technika válik be, ami támogatja a “megélést”, egyénenként, de akár szituációnként is más lehet.

Néha az válik be, ha fejjel nekimegyünk a világnak, máskor meg türelemre és megengedésre van szükségünk a “takaró alatt”. Ami fontos az az, hogy nem kell magad megerőszakolva boldognak lenni. Csak hagyd az érzéseidet és fogadd el őket. Tenni kell a dolgunkat, adott esetben törekedni arra, hogy jobb legyen, de ha még nem jobb, akkor azt el kell fogadni, és hagyni kell magunkat békében a “takaró alatt”.

Amikor igazán magad alatt vagy, néha nem kell semmit se csinálnod, csak légy türelmes magaddal. Csak engedd meg, hogy átmenjenek rajtad az érzések, és ezzel végbe menjenek a lelki folyamataid. Nem kell túlságosan belesüppedni, pláne nem kell dagonyázni benne, de engedd meg magadnak, hogy érezd és megéld az érzéseidet.

Nehéz megengedésben lenni

Személy szerint nekem ez utóbbi jóval nagyobb kihívás, pont ezért volt értékes tanács és tapasztalás, mennyire fontos, hogy engedjük magunknak meg az ilyen időszakokat is. Nem tenni semmit baromi nehéz. Ilyenkor látszólag nem történik semmi. De csak látszólag, mert közben a mélyben mégis beindul a változás.

tipp kedvetlenség esetére

A kedvetlenségnek, a letargiának, vagy akár depresszívebb időszakoknak is helye van az életünkben. Bár látszólag ilyenkor nem történik semmi, ez nem igaz, belül, mélyen zajlanak a folyamatok, amik csak így tudnak lezajlani.  Csak néha nehéz kivárni, amíg ezek a változások szárba szökkennek. Néha csak lenni kell, és túlélni, és megvárni, amíg a készen állunk kibújni a takaró alól és ismét élni.

Nos, a kedvetlenség megengedéséről szóló időszakom is ilyen volt decemberben. Megengedtem magamnak a kedvetlenséget, a levertséget is, inkább behúzódtam, kicsit magamba fordultam. Aztán lecsengtek a folyamatok, és elkezdtem érezni a finom, lélegzetvételnyi változást. Szépen lassan megkönnyebbültem és elkezdtem kimászni a takaró alól. Most még, amolyan téliesen megy ez a dolog, de már érzem a szelét annak, hogy teljesen le fogom rázni magamról azt a súlyos lelki takarót.


Nos, remélem nektek is segített ez az útmutatás, vagy legalább hasznosnak találtátok, és eltettétek azokra az időkre, amikor szükség lehet rá. Nektek vannak bevált tippjeitek téli depresszióra vagy bármilyen letargia esetére? Osszátok meg velünk, hátha tudunk segíteni egymásnak! 😉

***

Kövess minket Facebookon vagy Instagramon, hogy ne maradj le a legújabb bejegyzésekről!

Kapcsolódó bejegyzések:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük