téli levertség

Engedd meg a kedvetlenséget is

Napok óta motoszkál bennem néhány gondolat, ami félig-meddig kötődik a mostani téli időszakhoz is. Aztán a minap jött egy videó, aminek nagyon fent akadtam a címén, és úgy éreztem ki is kívánkoznak belőlem ezek a gondolatok, bejegyzés formájában is.

A téli időszakban könnyen jön a kedvetlenség, ez van most nálam is. És a pozitív szemlélet mellett is úgy gondolom, hogy bizony olykor türelmesnek kell lennünk magunkkal, és meg kell engednünk önmagunknak azt is, ha épp kedvetlenebbek vagyunk.

Viszont így az adventi időszakban, az ünnepekre készülődve sokszor még nem tör ránk a téli levertség, éppen ezért egy kicsit más hangulat szokott még ilyenkor uralkodni. És ezzel együtt másféle üzenetek is terjednek. Most épp egy ilyenbe futottam bele, és mivel rajtam már eluralkodott a téli életérzés, ami éles kontrasztot alkotott ezzel. Szóval advent ide meg oda, jelenleg engem nem hatott meg az üzenet. Mégis a kontrasztból a két oldal látszólag ellentmondó, ám egymás mellett mégis megférő igazsága bukkant elő, amit szeretnék most megosztani veletek.

Inspiráció-foszlány

A bejegyzést az a szösszenet indította, hogy “ha nem vagy derűs, becsapod magad”. Ez volt az a cím, amin felakadtam. Megjegyezném, a videó tartalma egyébként teljesen korrekt volt, ezért nem arra reflektálnék. Viszont a címben megfogalmazottak sokszor jönnek velem szembe, és úgy érzem, erre a gondolatra reagálnék.

Annak ellenére is, vagy éppen azért reagálnék, mert van a megfogalmazásban igazság, de most belőlem nagyon az jött, hogy ez ilyen formában nem mindig igaz. Ennek a mondatnak van, amikor valóban van időszerűsége, és van amikor nagyon nincs. Sőt, van, amikor többet árt, mint használ. Valószínű pont azért akadtam fel, mert éppen arra reflektált, illetve azt ellentételezte ez a mondat, amit most érzek, ebből a szempontból a bejegyzés vége személyes is lesz. Az elején meg inkább pro és kontra szemszögből közelíteném meg a fenti mondatot.

A hozzáállás ereje

Kezdjük azzal, hogy mikor igaz a fenti állítás, majd később térnék át a másik felére. Mert van, amikor nagyon is igaz! Nagyon sokféle módon találkozhatunk azzal, hogy a gondolkodásmódunk, a hozzáállásunk milyen nagy mértékben befolyásolja a megélésünket.

téli depresszió

Egy-egy helyzet nem feltétlenül változik meg attól, hogy máshogy kezdek gondolkodni róla, legalábbis racionális aspektusát tekintve nem. Mégis máshogy élem meg, máshogy élem át, éppen ezért másnak tapasztalhatom ugyanazt a helyzetet a hozzáállásom függvényében.

Ebből a nézőpontból még hurráoptimizmus nélkül is igaz a fenti állítás, vagyis ha nincs meg egy általános derűs állapot, akkor valószínű elvittek negatív irányba a gondolataid és/vagy érzéseid. Eszméletlenül sokszor dagonyázunk olyan pocsolyákban, amit saját magunknak kreáltunk, miközben csak észre kéne venni, hogy van választásunk és szabadon kimászhatunk belőle.

Az elme uralása

A tudatosság ezért nagyon fontos, illetve az, hogy képesek legyünk más szemmel is ránézni egy-egy helyzetre, és ne csak a bemerevedett értelmezési keretekben legyünk képesek gondolkodni. Hiszen sok elakadásunk pont abból fakad, hogy a gondolataink börtönéből nem vagyunk képesek kilépni.

Ráadásul teljesen észrevétlenül tudunk belecsúszni újra és újra ugyanazokba, az egyébként negatív vagy idejétmúlt gondolati körökbe. Emiatt van szükség az éberségre, hogy észre tudjuk venni, máshogyan is tekinthetünk egy-egy helyzetre.

Ehhez kapcsolódó témákról érintőlegesen írtam már itt: Ész és szív között nincs igazi dilemma

Éberség önmagunkra

Ez a fajta éberség gyakorlással elérhető, bár időnként kemény munka, főleg ha a gyenge pontjainkról van szó. A régi, mélyen bevésődött sérelmek például nagyon érzékeny nyomógombok, és irtó nehéz kicsit is máshogy gondolkodni, ha aktiválódnak. Mégis fontos tudatosítani, hogy képesek vagyunk uralmi a gondolatainkat és érzelmeinket, ilyen módon fülön is csíphetjük azokat a beivódott, és gyakran önsorsrontó folyamatainkat, amik újra és újra szabotálnak minket.

Elég, ha már tanuljuk ezt, még csak profivá sem kel válni, és máris elkezd kialakulni egy általános, derűs állapot. Persze ez nagyon sokszor abszolút összefonódik egyfajta mély, az életbe, magunkba (vagy Istenbe, vagy bármi másba) vetett hittel. És persze ha még nincs meg a rutin, könnyen kibillenhetünk ebből az állapotból, de ez idővel szépen fejlődik.

A derű hiánya jelzi a negatív spirált

Ebben a folyamatban a derű egyfajta iránytű. Ha éppen nincs meg a derű, akkor jó eséllyel benne vagy egy hibás gondolati vagy érzelmi körbe, és pont a derű hiánya jelzi, hogy hibásan gondolkodsz az adott helyzetben. Ez egyfajta negatív spirálként működik, hiszen valami beindította ezeket a gondolati köröket, amik szépen – észrevétlenül – behúztak és kibillentettek a derűs állapotból.

behúzódás és kedvetlenség

Éppen ezért igaz a fenti állítás, hiszen ez a fajta konstans, egyensúlyon alapuló, belső harmónia egyfajta iránymutató is. Ha nincs meg, és tartósan nincs meg, érdemes elgondolkodni azon, mik azok a gondolati körök, amik uralják a látásmódunkat.

De a teljességhez kell a másik oldal is

Ezen a ponton behoznék egy másik aspektust is a témához. Ha valaki azt állítja, hogy minden csak a nézőpontunk, a hozzáállásunk függvénye, az nem mond igazat. Legalábbis nem teljesen. Ez az állítás nálam nagyjából a hurráoptimizmus kategóriájába sorolandó. Valójában itt van egy feltétel(rendszer), hasonlóan, ahogy a matematika példáknál is szükségszerűen meg kell adni az értelmezési tartományt, vagy éppen a kivételeket.

Ugyanis az élet teljességéhez hozzátartoznak a negatív vagy kellemetlen tapasztalatok, élethelyzetek és érzelmek is. Sőt, akár teljes időszakok is, amelyek kevésbé derűsek, amiket akár kifejezetten a levertség ural.

Van amikor az a tök őszinte, hogy most nem vagyok klasszul, most nem vagyok derűs. És ez teljesen rendben van. Mert ha ez az őszinte, akkor ez van és ezt is meg kell élni.

A mindenáron derűre törekvés hibás hozzáállás

Sokszor látom, hogy amikor valaki nincs annyira jól, inkább megpróbál kapaszkodva jól lenni, miközben nem ez az út. Ezzel, pont hogy nem leszel jól, csak elkendőzöd  és lassítod a folyamatot. Ilyenkor igyekeznek úgy általánosságban szabadulni a bennük kavargó nem kívánatos dolgoktól. És ilyenkor sokszor betalálnak az ilyen üzenetek is, amik azt az érzetet keltik, hogy ha nem vagy jól, nem vagy derűs, akkor baj van veled.

Csakhogy egyszerűen nem tudunk mindig jól lenni. Vannak hullámvölgyek, nehezebb helyzetek, és ezt el kell fogadni, végig kell rajta menni, túl kell rajta esni – és ezt nem tudod megúszni. A hozzáállás megváltoztatása nem old meg mindent.

Nem szeretünk “nem jól” lenni

A probléma pont az, hogy nem akarnak végigmenni a folyamaton. Persze, hogy nem, mert szar, mert nyűglődős, mert nem szeretjük. Én sem szeretem, és én is inkább kihagynám. Ez normális, de attól még az vezet előre, ha megtesszük. Mert ha az az őszinte, hogy most nem vagyok jól, most nem vagyok derűs, akkor ezt kell megélni, át kell engedni magunkon.

téli levertség és megengedés

Egy korábbi bejegyzésben már pedzegettem a témát. Az én értelmezésemben ez úgy néz ki, hogy szépen süllyedsz bele, és igen sajnos, egyre mélyebbre. De aztán padlót fogsz, elérsz egy pontot ahonnan már nincs lefelé. Ott jön egyfajta üresség, ami pont arról szól, hogy megélted, és most már elengedted. Na, onnan lehet majd felfelé jönni, és ez a felfelé adott esetben nagyon gyors is lehet, szinte szárnyalás szerű. Persze máskor meg nyögvenyelős haladás, de ez más kérdés.

Ne akaszd meg a folyamatot

A lényeg az, ha a legmélyebb pontot nem éred el, akkor nincs igazán felfelé sem. Meg kell élni a teljességében a negatívabb helyzeteket, érzéseket is, mert így tudod elengedni. Ha nem akarod az érzéseket elfogadni, ha nem mész át ezen, akkor hiába akarsz jól lenni, hiába fókuszálsz a derűre, azzal csak megakasztod a folyamatot.

A negatív érzéseket úgy tudod elengedni, ha megéled, végigéled. Viszont ha megakasztod a folyamatot, nem akarod megélni, azzal pont, hogy ott tartod a lelkedben. Ezért vissza-vissza fog térni, bármennyire is erőlködsz – mondjuk derűsnek lenni – tartósan nem fog menni, hiszen ezek tőkesúlyként húznak lefelé.

Fogadd el, ha nem jó

Nekem nagyon sokat adott, sok-sok könnyedséget, amikor már mertem elfogadni, ha épp nem jó. Ez sokszor fordulópont is egy-egy helyzetben. Ha elfogadod, akkor átmegy rajtad, aztán haladhatsz tovább, egy másik, (remélhetőleg) jobb állapot felé. Persze ehhez sokszor kell a türelem saját magunkkal szemben, hogy meg tudjuk engedni magunknak azt is, ha most épp nem jó.

De ne ragadj be!

Kell az éberség is, hogy észre tudd venni, ha már van út előtted, amin elindulhatsz másfelé. Fontos, hogy észre tudjuk venni azt a pontot, amikor túljutunk a mélyponton, mert ott már kellünk ahhoz, hogy ténylegesen egy derűsebb állapotba kerülhessünk. És igen, ez az az állapot, amikor megint helytállóvá válik a fenti mondat! Ha már túljutottál az elengedésen, akkor ne dagonyázz tovább, hanem tegyél érte, hogy változzon a helyzet, változzon az állapotod!

Hogy jött most ez belőlem?

Nagyjából ebben vagyok most én is. Mármint, most nagyon beforduló és kedvetlen vagyok, egyszerűen most ez van. Ahogy lenni szokott, hadakoztam magammal, hogy márpedig menjek és menjek, ne lustuljak be, ne forduljak be, ne húzódozzak.

a lelkünknek is kell a bekuckózás néha

Például ne hagyjam ki a szokott női körös eseményeinket és programokat. Csakhogy mindannak ellenére, hogy feltöltő a közeg, mégis minden porcikám visszahúzódásért kiált. Ha erőt veszek magamon, és elmegyek, akkor sem húzom ki magam, aktívan részt veszek. Persze nyilván egy improvizációs játék, egy komfortzónából kimozdító feladat mindig ad pluszt, nem élem meg rosszul ezeket sem. Mégsem vágyik rá a lelkem, és tudom, ha más állapotban lennék, többet tudna kihozni belőlem, még többet adna. De most nem.

Megengedésben lenni…

Hadakoztam kicsit magammal, kerestem a lelkesedést, kerestem az életkedvet, de bármennyire is mocorogtam a világban, jöttem-mentem mégis befelé vágytam. Nem akartam a kedvetlenséget, a visszahúzódást, adott esetben a levertséget megélni. Nehéz volt elengedni a menőkét, meg azt, hogy a világban keressem azt, amivel betöltöm a lelkesedésem hiányát.

Csakhogy, ha az az őszinte, hogy most alapjáraton zümmög az életkedvem, ha most a befordulást kívánja meg a lelkem, ha most kedvetlen és olykor levert vagyok, akkor az is rendben van. Meg tudom engedni magamnak. Mert bízom magamban, és tudom, hogy elég éber vagyok arra is, ha már nem ez lesz az időszerű, akkor majd el fogom engedni ezt is.

Szóval ha van hitem, márpedig van hitem magamban, akkor megengedhetem magamnak azt is, hogy most ne legyek jól. Mert ez nem azt jelenti, hogy elhagytam magam, pont ellenkezőleg! Éber vagyok a jelen állapotomra, és hiszek benne, hogy éber leszek arra is, amikor ez változik. (Megjegyzés: Arról már nem is beszélve, hogy a testem is jelez, már napok óta érzem, hogy lappang bennem valami, és lassan, de biztosan hatalmasodik el rajtam a betegeskedés.)

Normális, ha időnként nem jó

Abbahagytam, hogy ostorozom magam, elengedtem a menőke-kényszerem és most csak hagyom, hogy átfolyjon rajtam a kedvetlenség, hagyom magam begubózni, ha olyanom van, hagyom magam letörtnek lenni. Semmi gond, el fog múlni. A hangulataink is olyanok mint az időjárás, néha őszbe fordul, majd tél lesz, visszahúzódik az életöröm, de aztán újra kitavaszodik, és jönnek a napfényes pillanatok.

téli érzelmek

Bekuckózok most én is, életjelet is alig adva. Igen, ez az oka, hogy ritkábbak a posztolok. De egyszerűen nem érzem őszintének most a posztolgatást, a megmondást, a kifordulást, a megosztást, a kitárulkozást. A háttérben zajlanak a folyamatok, talán láthatatlanul, kiposztolhatatlanul, de ha nincs is látható eredménye, azért dolgozom, csak most máshogy. Szóval készülnek a jegyzetek, sokasodnak a félkész posztok, de még nem érzem időszerűnek, hogy kikerüljenek. Valahogy még egyiket sem érzem eléggé késznek.

Nehéz ez nekem, mert pörgetne a teljesítmény-kényszerem, sürgetném a kis céljaim, hiányolom a kvótáim teljesülését. Mégis sokkal igazabbnak érzem, ha most csendben vagyok, ha most kicsit elteszem magam télire. Tökre rendben van.

Megengedés és elengedés

És tudjátok mi a legjobb? Ha elfogadod, kapásból sokkal könnyebb! Kimondva, beismerve már nem is nyom a terhe, legalábbis nem annyira, hogy ne bírd el. És ez kell majd a továbbinduláshoz is. Mert mos így, hogy megengedem magamnak a befordulást, már egyből több az életkedvem is, örömmel vackolom be magam, örömmel engedem meg a szótlanságot. A megengedés az első lépés az elengedéshez.

Összefoglalás

Nem kell minden bokorban boldogságot kutatni, nem kell mindig derűsnek lenni. Rendben van az is, ha épp nem vagy az, csak ne ragadj bele! Csekkold, hogy tartasz-e már ott, hogy elindulj másfelé, ha igen, hát indulj, ha meg még nem, engedd meg magadnak a telet. Néha kell az is. Persze az se baj, ha a több éves hosszú nyár után csak egy leheletnyi tél jön, mint a Trónok Harcában, és már tavaszodik is… Rendben van, csak legyen őszinte, legyen igaz a tűz és a jég is.


Remélem tetszett ez a kis szösszenet, dacára annak, hogy nem annyira az ünnepre hangol. Mégis fontosnak tartom, hogy oda tudjunk figyelni magunkra, és ha kell egy kis behúzódás, ami kedvetlenséggel is járhat, azt is meg tudjuk engedni magunknak.

Kövess minket Facebookon vagy Instagramon, hogy ne maradj le a legújabb bejegyzésekről!

Kapcsolódó bejegyzések:

2 thoughts on “Engedd meg a kedvetlenséget is

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük