miért nem megy a csajozás

Önszabotáló Tinder Huszárok sorozata

Ezzel a poszttal egy sorozatot szeretnék indítani arról, hogyan rontjuk a saját esélyeinket a randizás és ismerkedés során, hogyan szabotáljuk saját magunkat, és végül miért nem érjük el az áhított sikert az ellenkező nemnél. Miért fontos ez a téma? Mert tipikusan mindig a másik felet, a másik oldalt okoljuk, miközben észre sem vesszük, hogy valójában mi magunk vagyunk a sikertelenségünk oka és forrása.

Ebben a sorozatban sok tinderes sztori lesz, de nem csak a randi appok világából hozok történeteket. Ám, előtte ezt a bejegyzést egy amolyan bevezető és összefoglaló résznek szánom, hogy szót ejtsek a hibák mögött meghúzódó alapvető hozzáállásbeli hibáról, valamint elmagyarázzam, miért vágtam bele és mi a célom ezeknek a történeteknek a megosztásával. A továbbiakban pedig a sorozat minden egyes részében egy konkrét példa alapján fogok rámutatni az elkövetett hibákra és igyekszem megoldási lehetőségeket is adni.

Értetek és nem ellenetek

Mielőtt azonban belekezdenék a történetekbe, szeretnék egy kis szemléletformáló szándékú bevezetőt eszközölni ezzel a poszttal, mert a célom nem az, hogy leszóljak, kifigurázzak vagy cikizzek másokat, hanem átadni kívánom azokat a tanulságokat, amiket magamnak is levontam. És persze ezáltal szeretnék segíteni másokat is ezen az úton. Szóval szeretném előre leszögezni, hogy nem ellenetek szólnak az írásaim.

Mivel nőként leginkább férfiakkal találkozok, ezért a pasik által elkövetett hibák kerülnek az esetek középpontjába, de ezzel nem az a célom, hogy hibáztassam a férfiakat. Nyilván inkább szól ez férfiaknak, de nők is szabadon átfordíthatják maguknak, mert a legtöbb hibát nők és férfiak egyaránt elkövetik.

Azért szeretném megosztani a történeteket, hogy okuljanak belőle azok, akik nyitottak arra, hogy ránézzenek önmagukra is. Valamint nem titkolt szándékom megkapargatni a bekövesedett gondolkodásmódokat. Egy-egy esettel rámutatni arra, hogy mindazok az értelmezések, amiket szinte már közhelyesen hangoztatnak, akár a közbeszédben, akár tesztoszteron-gőzös körökben, néha mennyire távol állnak a valóságtól.

Az ismerkedés is egy tanulási folyamat

Tudom, milyen ez, mert én is végigmentem a szembesülés folyamatán. Azt hisszük, baromira vágjuk a dolgokat, aztán hoz az élet olyan fordulatokat, amik szembesítenek azzal, hogy tökre nem úgy vannak a dolgok, ahogyan gondoltuk. Szembesültem én is, más perspektívából láttam rá a helyzetekre, és még ha nehéz is volt bizonyos dolgokat belátni, mégis előremutató volt meglépni.

Ebben szeretnék segíteni azáltal, hogy megmutatom, hogyan lát titeket a másik oldal. Arra szeretnék rávilágítani, hogy bár van egyfajta értelmezés a fejünkben a világ működéséről, és a konkrét helyzetekben is van egy elképzelésünk arról, hogy ott most mi történik, de ezek az elképzelések nem feltétlenül helytállóak. Irtó hasznos, ha merünk kilépni ebből és legalább kísérletet tenni arra, hogy előzetes feltételezések nélkül megnézzük, vajon a másik oldalon hogyan jött le egy-egy helyzet. Számomra legalábbis iszonyú hasznosak voltak, amikor (elsősorban a baráti köröm férfi tagjai) hasonló módom szembesítettek a saját téves elgondolásaimmal. Mert legtöbbször ezek az elgondolások azok, amik elszabotálják a sikereinket.

Ugyanakkor mégis egy hiba volt, ami miatt végül nekiláttam ennek a sorozatnak, mert bár sok-sok kis hibát követünk el, mégis van egy, amivel notóriusan szabotáljuk magunkat, és valahol az egész rákfenéjét adja az elbénázott próbálkozásoknak.

A nagy ismerkedős hiba – nem csak tinderen

A legnagyobb hiba, amit elkövetünk (nem csak a randi appokon, tulajdonképpen bármilyen ismerkedési szituációban) az az, hogy csak a másikra fókuszálunk és önmagunkra nem vetünk szemet, nem nézzük meg, mi hol hibáztunk, mi mit rontottunk el, a sikertelenséghez mi magunk hogyan járultunk hozzá. Szinte kizárólag az lebeg a szemünk előtt, hogy hol érezzük magunkat gátolva, miben hibázott a másik, hogyan sértett meg minket, és szerintünk a másik fél miért oka a sikertelenségünknek. Szóval az okot szinte kizárólag a másik oldalban keressük, éppúgy egyéni, mint csoportos szinten.

Nagyon leegyszerűsítve a szitu és a probléma:

  • A férfiak úgy látják, a nők számtalan hibája, elhibázott döntése és választása, hiedelmei, valamint magatartásmintája a hibás azért, hogy nem működnek az emberi kapcsolatok.
  • A nők azt tapasztalják, hogy a férfiak számtalan hibájukkal, elhibázott döntéseikkel és választásaikkal, hiedelmeikkel, valamint magatartásmintáikkal szabotálnak, és ezért nem működnek az emberi kapcsolatok.

A torz nézőpont oka és következménye

Mind a két oldal meg van győződve a maga igazáról, és ennek van egy nagyon explicit oka: Mivel jellemzően a nők csak férfiakkal próbálnak ismerkedni, ezért ők csak azt látják, a férfiak mennyi hibát követnek el. És fordítva is: mivel a férfiak jellemzően csak nőkkel próbálnak ismerkedni, ezért csak azt tapasztalják, hogy a nők mennyi hibát követnek el.

Ez a felállás pedig kapásból torzítja a nézőpontot, hiszen kizárólag azzal szembesülünk, hogy a másik oldalon mennyi hiba van. Meg persze, hogy ez ránk negatív hatással van, amit sérelemként hordozunk magunkban.

Pedig kettőn áll a vásár…

Valahol útközben pedig teljesen meg is feledkezünk arról az egyszerű igazságról, hogy kettőn áll a vásár, és mi magunk sem vagyunk tökéletesek. Ráadásul a saját hibáinkra mindig van valami magyarázatunk (kifogásunk), amivel felmentjük magunkat, kisebbítjük azokat, míg a mások oldal ugyanazon hibáját felnagyítjuk. Így továbbra is nyugodt lélekkel hibáztatjuk a másik oldalt.

Pedig a legtöbb esetben pont az önreflexió lenne a kulcs ahhoz, hogy eredményesen tudjunk kapcsolódni (tulajdonképpen bármilyen jellegű kapcsolatról legyen is szó). Csakhogy nem nézünk magunkba, úgy őszintén nagyon nem.

Végső soron pedig mindenki a sérelmei által generált “maga igazát” magyarázza, a saját tökéletlenségét legitimálva, míg a másik oldalét túltolva. Blogger tevékenységem során pedig ezt az ide-oda mutogatást még sokkal intenzívebben kezdtem el tapasztalni.

Ti is szembesítetek ezzel…

Az utóbbi időben egyre több visszajelzést, kommentet, levelet kapok tőletek. Ráadásul elsősorban férfiaktól, és itt bejön egy kis csavar a képletbe. Merthogy hiába beszélek én nőként az önreflexióról, az önismeret fontosságáról. Mivel legtöbbször saját példa és tapasztalat alapján írok, ez azt jelenti, ha mondok egy személyes megélést arról, hogy én hol hibáztam, és miért NEM a másik oldalon volt a kizárólagos hibás… Nos, ti nem vonatkoztattok el a nemi felállástól, és nem fordítjátok át magatokra vonatkozónak. Ez pedig pontosan az a hiba, amiről legtöbbször beszélek. És pont a saját bevallások alapján nem megy át az üzenet.

Hogy jobban értsétek, mondok egy konkrét példát. Írtam egy bejegyzést arról, hogy a tapasztalataim alapján milyennek láttam a férfiakat, és ez egy elég negatív képet festett a férfiakról. Majd a bejegyzés során levezettem, mi volt a mögöttes oka annak, hogy ilyen negatív színben láttam a férfiakat, mi vezetett ehhez a tapasztaláshoz. A következtetés nagy vonalakban az volt, hogy sok apró tényező együtt vezetett el ahhoz, hogy nagy tömegekben “jöttek szembe” az elfogadhatatlan hozzáállású férfiak – például tinderen.

Elmagyaráztam, hogy ebben a képletben én hol hibáztam, és miért volt téves az a summás következtetésem, hogy baromi nagy gond van a komplett férfi társadalom egy nagy csoportjával. De azok után, hogy felismertem a saját hibáimat, más színben láttam a dolgokat, sőt onnantól már mást is tapasztaltam. (Láss csodát, elkezdtem egy csomó normális pasit megismerni. Döbbenet! Jah, nem.)

Nem nézünk önmagunkba…

Na most, a visszajelzések alapján nektek ez az egész úgy jött le, hogy én nőként elmeséltem, hogy miért nem a férfiak voltak a hibásak. És ti itt le is zártátok. Kvázi önigazolást nyertetek, hogy hát tessék, végre itt egy nő, aki beismerte, hogy ő a hibás és nem a férfiak, akiket azelőtt okolt.

Pedig pont nem ez a lényeg. Hiszen az a hiba, amit elkövettem, azt ti is elkövetitek. Igen, ti, férfiak is. (És igen, nők is.) Ráadásul lépten-nyomon. De mivel nem vonatkoztattok el a nemi felállástól, attól, hogy én nő vagyok, ezért nem sikerült a tanulságot levonni, nem ment át a valódi üzenet.

Ezért kapom az olyan visszajelezéseket az ilyen témáknál, hogy “hát én meg pont a nőknél tapasztalom ezeket a negatív dolgokat”. Az ilyen reakciókból vált nyilvánvalóvá számomra, hogy ezt így nem értitek. Sőt, tulajdonképpen épp arról tesztek tanúbizonyságot, hogy pontosan ugyanazokat a hibákat követitek el jelenidőben, amikre felhívni szerettem volna a figyelmet a posztban.

Az, hogy én hibáztam, majd rájöttem hol hibáztam, nos, ez titeket nem ment fel a saját hibáitok alól. Nektek is meg kell találnotok, hogy ti hol hibáztok. Egyenként, személy szerint, egyedileg. Vagyis, ha nagy mennyiségben vannak negatív tapasztalataitok a társkeresőkről, az ismerkedésről vagy úgy általánosságban a nőkről, férfiakról, akkor igenis tessék előbb önmagatokba nézni! Mert ott lesz a megoldás a helyzetre, és nem a másik oldalt kell kiosztani, hogy “mert a mai nők/férfiak milyenek mán…”. Persze annak, hogy ez a másik oldalt hibázató magatartás ennyire elburjánzott, azt hiszem, van némi köze az online világhoz is.

A virtualitás illúziói

Az online világ kinyitott egy ablakot a világra, ami lehetőséget nyújt arra, hogy tömegesen kontaktoljunk embertársainkkal ilyen-olyan módokon, online. Csakhogy ez egy sor illúziót teremt. Az ismerkedés során, a randi appokon és társkeresőkön tömegesen kontaktolunk különféle emberekkel. Ennek köszönhetően tömegesen tapasztaljuk meg a másik oldal hibáit, hiányosságait, negatívumait. Mivel nagy mennyiségben tapasztalunk meg jelenségeket, ráadásul csoportosan is, ezért kellőképpen megalapozottnak érezzük, hogy elkezdjünk mutogatni, és okoljuk a másik oldalt. Azért, mert hát érzékelésünk szerint, például miattuk buknak el az ismerkedős szándékaink.

Ez, a nagy mennyiségben tapasztalt hiba-halom az ellenkező nem oldalán, valamint a saját csoportunk hasonló tapasztalatainak megerősítése, arra is erős alapot teremt, hogy önmagunkra ne nézzünk rá. Hiszen, ha ennyire gázos a másik oldal csoportosulása (például a mai nők), és ebben a saját csoportom tagjaival (például a többi férfival) egyetértünk, akkor ugyan miért nézegetném, hogy én magam hol hibázok?! Inkább jól összebosszankodunk a hasonló cipőben járókkal, hogy “szegény mi, hogy nekünk ezt kell elszenvednünk miattuk”.

Pedig pontosan az a kulcs, hogy én magam hol hibázok! Ebben pedig nincs nemi differencia. Mind a két nem hibázik, ráadásul nagyon hasonló módokon. Mégis sokszor szinte elemi indulattal kezdjük el okolni, és szidalmazni a másik nemet kompletten, nem ritkán pont azokért a dolgokért, amiket mi magunk is elkövetünk. A mutogatással pedig csak rontunk a helyzeten.

Ki a saját életed kovácsa?

Ugyanis egyéni szinten MINDIG a SAJÁT elakadásaink gátolják, hogy sikeresen ismerkedjünk (mindegy milyen céllal) vagy éppen, hogy minőségi párkapcsolatot tudjunk működtetni. De ha a másokra való mutogatás, és hibáik felhánytorgatása közben, ha fel sem merül, hogy esetleg vannak dolgok, amiket mi csinálunk rosszul, hát úgy elég nehéz változtatni a helyzeten.

Még ha sikerül is meggyőzni a nagy felindultságban a másik nem ezernyi tagját a “magam igazáról”, nem lesz pozitív változás. Ugyanis, ha egyéni szinten továbbra is a sikertelenséget eredményező magatartást folytatom, annak továbbra is ugyanúgy sikertelenség lesz az eredménye.

Vagyis, ha nem nézünk rá saját magunkra, élből elszabotálunk tengernyi, egyébként jól induló ismerkedést, és drasztikusan csökkentjük a saját sikerességünk lehetőségét.

De azt hiszem, egyelőre legyen elég ennyi az általános tendenciákról. 🙂 Aki nyitott arra, hogy változtasson a nézőpontján, jó eséllyel érti vagy kezdi érteni. Aki pedig nem nyitott még arra, hogy mások hibáztatása helyett ránézzen önmagára, nos… ő valószínű elutasítja az itt leírtakat, vagy vitatkozni fog a komment szekcióban. 😀

Szóval miért is vágtam bele ebbe a sorozatba?

Arra gondoltam, hogy kezdésnek ilyen sorozatos formában megvilágítanék konkrét esetek alapján konkrét hibákat az ismerkedés területén. Teszem ezt azért, mert ha nőként arról mesélek, én hol hibáztam, nos, sokan nem veszik a lapot, hogy ezt le kéne fordítani önreflexióra.

Nem azért teszem ezt, mert ki akarom cikizni a pasikat. Nem vagyok férfi-ellenes, szeretem a férfiakat és a saját privát életemben most már tök jól vagyok velük, rendeződtek a viszonyok nálam kapcsolati téren. Viszont a szemellenzőket büdösnek tartom, és károsnak. Szóval ösztönöznék ezzel mindenkit, hogy vegye le és váljon önmaga jobb verziójává. Ezáltal pedig találja meg azokat a ismeretségeket, kapcsolatokat, amik bosszúság helyett többé teszik az életét és megelégedésére szolgálnak.

Ne mutogassunk, és ne okoljunk folyton másokat, ha a dolgok nem olyanok, amilyennek szeretnénk őket. Inkább igyekezzük saját magunkra fókuszálni a figyelmünket, felmérni, hogy adott helyzetekben hol van a saját felelősségünk, és megtanulni hatékonyabban kapcsolódni.

A sorozat részeiben pedig erre szeretnék példákat hozni. A bejegyzések már folyamatban van, hamarosan érkeznek, ugyan egy pici időt még kérek hozzájuk, hogy összerendezzem őket. De amint érkeznek, itt, a bejegyzés alján is össze fogom gyűjteni őket, és rendszeresen frissíteni fogom a listát. Addig is remélem, már ebből a kis bevezetőből is tudtatok meríteni.

És ahogy az lenni szokott, ha bármit hozzátennétek, vitatkoznátok vagy csak valami kikívánkozik belőletek a témával kapcsolatban, hát ne fogjátok vissza magatokat, írjatok kommentet.

Kövess minket Facebookon vagy Instagramon, hogy ne maradj le a legújabb bejegyzésekről!

Az Önszabotáló Tinder-Huszárok sorozat részei:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük