női rivalizálás természetellenes

A női rivalizálás természetellenes jelenség

Már egy ideje járok női körökbe, és mindig fantasztikus megtapasztalni, mennyi mindent adnak az ilyen alkalmak. Ilyenkor mi, nők valahogy egészen más, sokkal természetesebb minőségünkben vagyunk jelen és kapcsolódunk egymással. Tisztán, elfogadással és támogatóan. És annyira távol áll ilyenkor tőlünk a női rivalizálás…

Annyi minden kavarog bennem ezzel kapcsolatban, szóval bizonyosan lesznek még erről írások. Ezúttal viszont a legeslegelső női körös alkalmon szerzett legerősebb benyomásomról szeretnék pár gondolatot megosztani. Arról, hogy a női rivalizálás az alapvető női természettel ellentétes viselkedésmód.

Furcsa kijelentés?

Tudom, tudom, bizonyára sokatokban zsigeri szintről fakad erre a röhögés. Amikor először megemlítettem ezt a benyomásom egy beszélgetés során, az illető – egyébként srác – is nevetve vágta rá, hogy ez bennünk nőkben olyan zsigeri szintről jön, hogy kiirthatatlan.

Mégis, mindannak ellenére, amit a társadalmi közbeszéd zúdított rám/ránk, és amilyen általános mentalitással körbevéve én is felnőttem, nos, mégis egyre stabilabb megélésem lett, hogy nőknél teljesen más az alapvető működésmód. Szóval, nézzünk is rá jobban erre a témára.

Szóval ezúttal arról elmélkednék, hogy a nők egymással való rivalizálása természetellenes jelenség. Létezik, szó se róla. Éppen ezért invitállak erre az eszmefuttatásra arról, miért nem ez az alapvető működésmódunk, és ha nem természetes, akkor mégis honnan eredhet.

Apró történet a női körben szerzett élményről

Az egyik helyen, ahova járok, az első alkalommal volt egy játékos gyakorlati feladat, ami során nagyon szépen kapcsolódtunk, elfogadóan, támogatóan. Ezen a ponton pedig nagyon mélyen belém hasított, hogy annyira természetes és magától értetődő, hogy nőként így viszonyulunk egymáshoz.

Ott megvalósult az a biztonságos közeg, ahol meg lehet engedni egymásnak és magunknak, hogy olyanok legyünk, amilyenek. Ebben a megengedő közegben, ahol szabadon lehettünk olyanok amilyenek és önnön természetességünkben kapcsolódtunk, teljesen magától értetődő volt, hogy nőként támogatóan állunk egymás mellett.

Tapasztalni valami egészen mást…

Nagyon belém hasított, hogy ez valahogy sokkal, de sokkal magától értetődőbben nőies működésmód. Sőt, ebből a nézőpontból teljesen abnormálisnak tűnt az, hogy nők egymással versengenek. Ott értettem meg, nőként a rivalizálás nem az alapvető működésmódunk, még akkor sem, ha létező jelenség.

Nyugi, nem hagyjalak benneteket ilyen feldobott labdával, ki is fejtem, szerintem miért nem természetes a női rivalizálás. Ugyanis azóta eltelt már jó pár hónap, emésztgettem ezt a témát, és szépen összeállt a fejemben. Persze lehet egyet nem érteni, mert ezek csak a személyes benyomásaim, tapasztalataim és tudásom alapján lecsapódott gondolataim.


1. pont: Mi is a rivalizálás és mégis miért volna rá szükség?

Mi is a rivalizálás? Versengés, másokon való felülkerekedés igénye. Jobb akarok lenni, mert… Miért is? Hát alapszinten azért, hogy jobban boldoguljak, sikeresebb legyek. Ha nagyon alapszintről nézzük, akkor praktikusan, hogy a lehető leghatékonyabb módon tudjam továbbörökíteni a génjeimet.

Mire van ehhez szüksége a nőnek? Mi az, ami hatékonyan tudja támogatni a nőt az élet nevű játékban? Ebben a kérdésben a két nemnek egészen másféle eszköztára van az érvényesüléshez.

Ősi gyökerek

Beszúrnék egy érdekes részletet, bár a cikk az anyaság korokon átívelő megítélésével és gyakorlati aspektusaival foglalkozik, de szerintem ez a kis szösszenet nagyon jól felvázolja a női működésmódot.

“Az ősközösségi állapot, amelyhez ma a természeti népek életmódja hasonlít. Amikor az egész, maximum 100-150 fős közösség nőtagjai (kislánytól az öregasszonyig) besegítettek az anyáknak, hogy elláthassák a napi feladataikat? […] ezek a közösségek olyan szorosan éltek együtt, ami a modern ember számára életszerűtlen.”

Forrás: HVG.hu – Soha nem hagytuk ennyire magukra az anyákat, mint most?

Maga a cikk az anyaságra volt kihegyezve, de nyilván a női lét minden területén segítették egymást, mert egészen egyszerűen ez a leghatékonyabb boldogulási mód egy nő számára. Gondoljunk egy kicsit bele, a várandósság ideje, a szülés, a gyermekágy ideje, kifejezetten olyan időszakok, amikor a nő kiszolgáltatottabb és szüksége van támogatásra. Ezt pedig sokkal inkább női közösség tudja megadni neki. A közösség férfi tagjai megadják a biztonságot, a védelmet, de az egyéb feladatokban a nők egymást segítik.

Megjegyzés: Nagyon szépen bemutatja az autentikus női közösségeket a Vörös Sátor című film.

A női kör szerepe

Vagyis a nő számára amolyan alapvető szükséglet (lenne) a saját női köre, ami támogatja a hétköznapokban, valamint válság esetén összefogva segít túljutni a krízisen. Régi beivódás ez, amit a modern kor sem tudott teljesen felülírni: nők együtt, egymást támogatva.

A régi nagy közösség hagyatéka a barátnőzés, akikkel szoros lelki kapcsolat alakul ki, és akik támaszt, támogatást nyújtanak. Egyszerűen többet profitál egy támogató női körből, a barátnői, a női rokonai pártfogásából, mint abból, ha nekimegy minden a portája környékére keveredő nőneműnek…

Női rivalizálás helyett egymás támogatása

Szóval, mi tudta a leghatékonyabban támogatni a nőt? Nos, a többi nő. A nők, akik segítenek neki a hétköznapok során. A nők, akik segítenek a gyermek(ek) gondozásában. A nők, akik lelkileg is támaszt nyújtanak. A nők, akik ott vannak mellette a szülésnél. A nők, akik támogatják. A nők, akikkel összefogva átvészelik a kríziseket. A saját női köre. Ez az a kör, ami megtartó erőt jelent egy nő számára, ami segít megküzdeni a gondokkal, kihívásokkal.

De, ha ez így van, miért tud mégis megjelenni a női rivalizálás?

2. pont: A versengés maszkulin minőség

Nos, először is a versengés maszkulin minőség, az a férfiak terepe. Egy férfi számára nem csak magától értetődő, de a férfi potenciál megéléséhez szükséges is, hogy próbára tegye a rátermettségét és megméresse magát. Persze nem kell vérre menő harcokra gondolni, ez megvalósulhat a felek erejének tisztességes vagy játékos összemérése során is. Tipikus példa a sport. Nem véletlen, hogy a férfiak zömmel sportkedvelők, és alap a meccsnézés, ezzel áttételesen pont ezt a fajta férfias működésmódot élik meg.

A biológia…

Ennek még biológiai háttere is van. A tesztoszteron fokozza az önérvényesítési késztetést és hajlandóságot. Ezt pedig harccal, a potenciál megnyilvánításával, versengéssel lehet elérni, amit támogat ez a hormon. A férfi szervezetben pedig alapvetően magasabb ennek a hormonnak az aránya, így a férfi természetet tettre készebbé, versengőbbé, adott esetben harciasabbá teszi.

Megjegyzés: A kutatások szerint a tesztoszteron nem agresszívvé tesz, hanem erősíti az önérvényesítést és státuszkeresővé tesz. Az eredmények alapján sokkal inkább úgy tűnik, csak akkor sarkall a tesztoszteron fizikai erőszakra, ha az vezet a győzelemhez. Amennyiben viszont az eredményességet együttműködéssel lehet elérni, akkor arra hajlamosít. A lényeg az érdekérvényesítésen van.

3. pont: Mit mond a természet?

Ha kilépünk a városi betondzsungelből, és megfigyeljük a természetet, akkor mit is látunk? A fajok többségénél a hímek összemérik az erejüket. Különböző módszerekkel megküzdenek, versengenek hímtársaikkal a nősténnyel való párosodás lehetőségéért. Vagy akár csoporton/falkán/hordán belül az erejük összemérésének eredménye adja a falkán belüli hierarchiai felállást.

És mit csinálnak a nőstények mindeközben? Rivalizálnak és ölik egymást a hímekért? Hát, nem kifejezetten… Konkrétan egy olyan fajt sem tudok mondani, ahol a nőstények versengenének egymással. Nyilván van egyfajta “ki a jobb nőstény” vetület ebben is, nem véletlenül cicomázzuk magunkat, vagy éppen az állatok hagynak szagjeleket, és mi, emberek is csinálunk mindenféle fura dolgot, annak érdekében, hogy magunkhoz csalogassuk a hímeket.

Hölgyválasz

Nem juthat mindenkinek a legjobb hím, de azért nem azt látjuk tipikusnak az állatvilágban, hogy a nőstények megmérkőznek egymással. Ez egészen máshogy működik. A nőstényeknél a párválasztás inkább arra fókuszál, hogy az elérhető jelöltek közül a lehető legjobb hímet tudja kiválasztani.

A siker optimalizálásához tehát alapvetően más eszköztárat használnak a hímek és a nőstények, valamint mást állítanak fókuszba. Ám, a nőstényeknél ez nem az egymással való rivalizálás, hanem a hímek figyelmének felkeltése, hogy minél szélesebb kínálatból választhassanak. Benne van ugyan ebben, hogy magához vonzza az ellenkező nemet, és adott esetben sikeresebben tegye ezt, mint más nőstények, de ez akkor is csak áttételes versengés a nőstények között.

Ettől függetlenül valóban tapasztalhatjuk a társadalmunkban a nők közötti rivalizálást. Viszont, ha nem ez az alapvető működésmódunk, akkor honnan jön? Miért alakul ki?

4. pont: A női rivalizálás tanult attitűd

Meglátásom szerint a rivalizálás, bár létezik, de nem az alapvető működési módunk, hanem olyasmi, amit a társadalmi mintákat látva megtanulunk és elsajátítunk. Több aspektusból is ez az, amit támogat a társadalom.

Maszkulinitás (fel)értékelve

Az, hogy évezredeken keresztül – és sok tekintetben még most is – patriarchális társadalmi berendezkedésben élünk, az nem csupán azt jelenti, hogy a férfiak a meghatározóak a közösség irányításában. Ha megnézzük, milyen asszociációkat társítunk a hagyományosan férfias és hagyományosan nőies tulajdonságokhoz, akkor bizony azt látjuk, hogy társadalmilag sok tekintetben hasznosabbnak és kívánatosabbnak ítéljük meg a férfias tulajdonságokat és viselkedésmódokat, míg a hagyományos női értékeket időnként kifejezetten gyengeségnek bélyegezzük.

Hol az egyensúly?

A női értékek és viselkedésmódok nincsenek igazán értékelve, legalábbis nincsenek egy szinten emlegetve a férfias attitűdökkel. A lágyság, a gondoskodás, önmagából adni tudás, az érzékenység, odafordulni tudás, megértés, és úgy általánosságban a nőiséghez kötött vonásokat, a társadalom sokkal inkább tekinti gyengeségnek, miközben nem ismeri el a benne rejlő erőt, a (társadalmi) szükségességét és pozitív hozadékait meg pláne.

Elfogadott társadalmi működés, avagy amit a gyerekeinknek tanítunk

A társadalmilag elfogadott és preferált működésmód nagyobb arányban követi a maszkulin irányvonalat. Ezt diktálja a társadalom, és persze jól meg is tanítjuk a gyerekeinknek, hogy így érdemes viselkedni. Gondoljunk csak az oktatási rendszerre, ami a teljesítményt értékeli, minél jobbnak, okosabbnak, ügyesebbnek kell lenned. Például mostanában hallottam pár szülőt panaszkodni arra, ha sportol a gyerek, haladóbb szinten nem opcionális a versenyzés, nem járhat hobbiból edzésre, mert ha járni akar, akkor kötelező versenyezni is.

Az erő kultusza

Érvényesülni kell tudni. Állj ki magadért. Vívd meg a harcaid. Legyél a legjobb. Hozd meg a szükséges kemény döntéseket. Legyél racionális. Igen, akkor is ha nő vagy, mert meg kell tenned magadért, ahhoz, hogy normális életet tudj magadnak biztosítani. Úgy növünk fel, hogy lágyságról, gondoskodásról, a szeretetben rejlő erőről, de még érzelmekről sem tanulunk. A széplelkű, ártatlan virágszálakat meg ugyebár megtapossa az élet…

Tulajdonképpen a társadalmilag elfogadott viselkedésminták nem csupán többre értékelik a férfias attitűdöket, de sokszor elvárás szinten is ezek fogalmazódnak meg. Vagyis eleve arra neveljük a gyerekeket – a kislányokat is -, hogy a maszkulin viselkedésformákat sajátítsák el és tegyék magukévá, hiszen a fáma szerint (csak) ezekkel érvényesülhetnek az életben igazán.

Férfias szabályok szerint lehet érvényesülni

Ráadásnak a legtöbb életterületet a férfiak irányítják, ami együtt jár azzal, hogy az ő szabályaik lesznek az irányadóak. Vagyis, ha egy nő érvényesülni akar az életben, akkor a férfias játékszabályokhoz, elvárásokhoz, és érvényesülési módokhoz kell igazodnia. Mert bár lehet érvényesülni nőként, de például egy vállalati környezetben, ahol a férfias szabályok az irányadóak, hiába is próbálkozol…

Ez egy kicsit konzerválja azt, hogy felnőve, a nők is  kövessék a maszkulin vonalat, különösen, hogy az individualizálódó társadalmunkban fontos a függetlenség, különösen az egzisztenciális függetlenség. Vagyis mutatunk egy maszkulinabb vonalat a gyerekeknek, majd később sem támogatja a társadalmi működésmód azt, hogy a nők máshogy – nőiesebb működési módokkal – érvényesüljenek.

Korok elvárásai

A mai világunk annyiban változott, hogy már nincsenek a nők belekényszerítve a leosztott szerepekbe. Persze korábban is jobban értékelte a társadalom a férfias attitűdöket, ám a nők számára ezek nem voltak engedélyezve, ezért legfeljebb elfojtott formában nyilvánulhattak meg. Mára ez megváltozott. Nem kötelesség gyengébbnek lenni, alázatosnak, szabad kiállni magukért, szabad önállóan érvényesülniük. Így a tanult mintákat is, a maszkulin attitűdökkel együtt magukévá tehetik és működtethetik.

Mivel a társadalom a férfias szabályokat diktálja, és ezeket már gyerekként megtanuljuk, így a nők is felvesznek maszkulin viselkedésmódokat. Úgy gondolom, a női rivalizálás ennek a lecsapódása. Ugye azzal kezdtem, hogy a versengés sokkal inkább egy maszkulin viselkedésforma. Ám, mivel a férfias attitűdöket jobban értékeli a társadalom, ezeket tanítja, és ezt a lányok is megtanulják, ezáltal egyfajta tanult attitűdként, bizonyos mértékben a versengő magatartást is magukévá teszik a nők. Bár, a magam részéről, ennek a mértékével vitatkoznék…

5. pont: Valóban ilyen mértékben létezik a női rivalizálás?

Lehet, hogy csak én jöttem ilyen fura csalódból, ahol az elfogadás és egymás tiszteletben tartása amolyan alap dolog… Lehet, csak én voltam olyan kivételes helyzetben, hogy egész életemben, mindig olyan közösségekbe (adott esetben női közösségekbe) kerültem, ahol nem kifejezetten volt jellemző a versengés a nők között… Lehet, csak én élek álomvilágban, és a sajátos tapasztalat- és gondolatvilágom távol áll a valóságtól…

De tök őszintén mondom, én, nőként egyáltalán nem tapasztaltam annyira fajsúlyos jelenségnek a nők egymás közti rivalizálását, mint amilyen mértékben ezt hallom – és hallom főleg férfiaktól. Persze nyilván emberek vagyunk, és ha a tyúkszemünkre tapintanak, akkor tudunk ferde szemmel nézni egymásra. Tudunk áskálódni, bántani egymást, de nem ez az alapvetés.

Áskálódás a belső bizonytalanságból fakad

Ha valakinek nincs magas szinten az érettsége, belső bizonytalansága van, akkor könnyen érezheti fenyegetve magát, ami védekező, akár támadó magatartás minták erősödéséhez vezet. De ez belső hiányosság, és nem alapvető működésmód. Egy érett nő, aki a helyén van, biztonságban érzi magát, nem viselkedik így. Persze emberek vagyunk, vannak hibáink, olykor bántjuk egymást, ha nem is feltétlenül szánt szándékkal. De tényleg annyit rivalizálnak a nők egymással mint amennyire ez a közbeszédben megjelenik?

6. pont: Kivetítés lenne?

Ha ez csak egy látszat, ami mögött részben tanult attitűdök, részben belső bizonytalanság áll, akkor mégis miért ez a retorika? Akkor miért tartja magát, hogy a nők baromi keményen rivalizálnak egymással és ott tiporják egymást, ahol tudják?

Szóval, a végére egy – szerintem – érdekes gondolatot vetnék fel. Ugyanis meglepő módon sokkal inkább férfiaktól hallom, hogy a rivalizálás, bennünk nőkben milyen zsigeri működésmód. Hát, ők férfiként már csak tudják… Tapasztalják… De vajon igazuk van?

Persze tapasztalom nőként, hogy vannak ilyen veselkedési mechanizmusok, de azért messze nem olyan arányban, mint amiről szól a fáma… És miért sokkal berögzültebb vélemény ez a férfiak részéről? Nos, véleményem szerint ebben vastagon van kivetítés!

Maszkulin világértelmezés?

A biológia szekcióban láttuk, hogy a férfiak számára erős fókusz van versengésen. A férfiasság megéléséhez bizony szükséges élmény az, hogy potens vagyok, győzni tudok. Párválasztási vetületben pedig bizony nagyon is szó van arról, hogy jobb tudok lenni a többi férfinál, és a többi hímet legyőzve nyerem el a nő kegyeit. Mert bizony, ha a nő választ, akkor a versengés a férfiak között zajlik.

A versengés sokkal inkább a férfiassághoz tartozik. Nos, mi van, ha nagyon is áll a közhelyes mondás, hogy mindenki magából indul ki? Aki számára a versengés a természetes attitűd, az jó eséllyel ezt fogja belelátni dolgokba, illetve értelmezési keretként alapvetésnek tekinteni.

A tapasztalataink illúziójáról egy konkrét példán keresztül már írtam, ezt itt olvashatjátok: Okold a másikat és sínylődj tovább

Mit látsz bele?

Mivel a férfiaknál valóban zsigeri igény van az erejük összemérésére, a győzelemre, az előrejutásra; ezért ezt látják az őket körülvető eseményekben is. Vagyis a saját működésmódjukat kivetítik a nőkre, és fixa ideává válik a fejükben, hogy azok az események, történések, viselkedési mechanizmusok, amiket látnak és tapasztalnak a nőkön, nos, annak hátterében a mindent elborító versengés és női rivalizálás áll. Véleményem szerint ebből a nézőpontból sokkal többször teszik rá a férfiak a bélyeget, hogy igen, ez női rivalizálás, mint amilyen mennyiségben valóban az, ugyanis ezen bélyegek egy része simán kivetítésből fakad. Szerintem. 😉


Összességében

Valóban van női rivalizálás, valóban létező jelenség, hogy mi, nők versengünk egymással. De egyrészt nem gondolom, hogy ennek aránya olyan nagy lenne, mint amilyen arányokról, példának okáért férfiaktól hallok. Másrészt még a valóban létező rivalizálásról is úgy gondolom, egy tanult viselkedésforma, és nem eredendő működésmód. Egy nő számára sokkal nagyobb hasznot hoz a saját női körének támogatása, mint bármilyen mértékű rivalizálás.

És Ti, mit gondoltok a témáról? Kiirthatatlan a nőkből a rivalizálás, mert ez mélyen belénk van ivódva, vagy egyetértetek, hogy ez “csak” tanult attitűd, és lehet máshogy is csinálni?

Kövess minket Facebookon vagy Instagramon, hogy ne maradj le a legújabb bejegyzésekről!



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük