Személyes tapasztalatok a helyes étrendről

A test lázadása a táplálkozási hedonizmus ellen

Abból a szempontból kényes témát fogok érinteni, hogy sokan egyfajta divatőrületnek tartják az egészséges táplálkozást, mereven elhatárolódnak a megszokott kajáik reformálásától, és szinte vádlón néznek azokra, akik mondjuk lemondanak egy jó pizzáról az egészség zászlaja alatt. Ezért gondoltam közzéteszem a saját vallomásomat arról, én magam miért lettem mértéktartó.

*Forrás: Az írás korábban a Házi Csajszi blogon jelent meg, de a blog átalakulása után nálunk kapott új helyet.

Mértékletesség és nem lemondás

Sokszor szemet hunyunk, vagy nem vagyunk hajlandóak szembenézni vele, hogy az életmódunk és a táplálkozásunk a szimpla hétköznapjainkat is mennyire meghatározzák, elsősorban a közérzetünket.

Azok közé tartozom, akik nagy vonalakban odafigyelnek arra, mit esznek, de azért nem olyan vonalasan, hogy egy jó pörköltről vagy egy finom süteményről lemondjak. Sokkal inkább a mértékletességben leltem megoldásra.

Kezdetben csak kísérletezni kezdtem az egészségesebb alapanyagokkal, viszont ez nálam eljutott egy olyan szintre, ahol a testem elkezdte kikövetelni magának, hogy megfelelően táplálkozzak. Itt szó sincs lemondásról, csak arról, hogy odafigyelek rá, hogy ne essek túlzásokba, ne tegyek és egyek olyat (legalábbis nagy mértékben), ami nem jó a testemnek.

Ha úgy hozta az élet, nem mondok le a finom falatokról, de odafigyelek rá, hogy ne essek túlzásba, mert az nem jó a testnek és az egészségnek. Vagyis ha kiruccanunk egy romantikus randira jöhet a fagyi, ha a barátokkal megéhezünk betolom én is a hambit, ha csajos estét tartottunk jóízűen vetem rá magam a pizzára, trécselős szombat délelőttökön meg csak úgy csúszik le a fánk…

Szóval nem mondtam le semmiről, de a mértéktartás fontos lett. Nálam ez még csak nem is fejben dőlt el. Mert mi van, ha a test lázad fel a táplálkozási hedonizmus ellen? Hát, velem ez történt!

De kezdjük az elején!

Lépések az életmódváltás felé

Amíg tizenévesen “hagyományosan” táplálkoztam, addig nem sokat vettem észre ennek negatív hatásaiból. De mindig is érdekelt az egészség és megőrzésének témaköre. Mivel elég nyitott vagyok, így szívesen próbálok ki és kóstolok egészséges újdonságokat. Ezért amikor elköltöztem otthonról és magam kezdtem szervezni a kis háztartásom, és a napi betevőm is kizárólag a saját hatáskörömmé avanzsált, pusztán a kíváncsiság miatt kaptam rá az egészségesebb ételek próbálgatására.

Szépen lépésenként tesztelgettem új ételeket, és olyan alapanyagokat, amiket korábban nem fogyasztottam. A zab napi elemózsia lett – a zabkásáról már képtelen lennék leszokni – de elkezdtem teljes kiőrlésű pékárut fogyasztani, és jóval nagyobb arányban kerültek az asztalra zöldségek és gyümölcsök is.

Apró lépésekben változtatni

Érdekes, hogy egyáltalán nem éreztem nagy váltásnak, mondjuk nem is egyik napról a másikra forgattam fel a konyhámat. A kíváncsiság és a nyitottság vezetett oda, hogy néhány hónap alatt teljesen átalakult a táplálkozásom.

Péksütemény helyett gyümölcsös zabkása (recept például >>itt<<), cukor helyett édesítőszer, délutáni csoki helyett amarántos és körte joghurttal, nehéz vacsora helyett fetával és fűszeres husival töltött paradicsom, csokis keksz helyett chiamag puding desszertnek.

Egyre jobban rászoktam az ilyesmire, elsősorban azért, mert jobban éreztem magam, energikusabb lettem, érezhetően javult a közérzetem. De ahogy az elején említettem, attól még nem lettem megszállott, nem mondtam nemet, ha kínálkozott a finom falat.

Ellenben megtapasztaltam milyen az, amikor jó a közérzetem, amikor jól lakok, de nem telítődök… Ezzel megtanultam a mértéktartást is. Rákaptam a jó közérzetre, már igényeltem is, hogy ez meg is maradjon.

A testem sem akart visszaállni, így elkezdte ignorálni többek között a fehér lisztes pékárukat, vagy éppen a pizzát. Olyannyira, hogy jó ideig egyáltalán nem kívántam ilyesmit. Úgy voltam vele, mint a gyerekek a tökfőzelékkel: csak fintorogtam rá. De ennek külön története is van…

A csajos esték és a pizza esete

Történt ugyanis, hogy megejtettünk egy csajos estét, és persze az ilyesmi nem a főzésről meg a mértéktartó kalóriaszámlálásról szól. Hát, repült az a rendelés a pizzákra. Bolognai mártás és ízletes, forró, olvadt sajt… csak úgy nyeldekeltem miközben tobzódtam az ízorgiában.

Pizzán élni egészségtelen

Ám másnap már cseppet sem élveztem, amit hastájon megéltem. Puffadtam, csikartam, mintha nyúlós kövek maszatolnának a beleimben, minden amit tenni akartam az a fekvés és a tespedés… lehetőleg szűk nadrág nélkül… Végül az idő segített és túléltem a másnapot, és akkor még nem is tulajdonítottam jelentőséget az esetnek.

Aztán még egyszer-kétszer eljátszottam ezt a pizzával: jó ízűen betoltam a szeleteket, aztán másnap jött a rossz közérzet. De a szervezetem rendkívül tanulékony és ennyi elég is volt, elraktározta az információt: pizza=rossz közérzet. Onnantól kezdve jó ideig egyáltalán nem fűlt a fogam a pizzához, még ha olykor az illatát megérezve rá is kívántam, egyből kapcsolnak a kellemetlen élmények emlékei is.

Ezt a mutatványt eljátszottam sok-sok mindennel, a nehéz-zsíros ételekkel, a fehér lisztes termékekkel, a fagyival és más édességekkel is. Egy időre teljesen kiestek a pikszisből, mert addigra teljesen elszoktam az ilyen kajáktól. Aztán idővel a szervezetem megenyhült, mára már nem tartózkodom olyan mereven ezektől a kajáktól, de nem is kívánom olyan mértékben, mint korábban.

Mindent lehet enni, csak mértékkel

Szóval a történet vége a mértékletesség lett, amit a kiegyensúlyozottabb étrendre váltás után, a saját szervezetem harcolt ki. Most már ha fagyi, akkor csak egy gombóc, csokiból csak kis darab, a pörköltből meg pláne mértékkel és sok savanyúsággal. És igen, a pizza is felkerült a “módjával” listára, már abból is csak mértékkel fogyasztok.

Teljesen jól vagyok így, egyáltalán nem érzem lemondásnak, mert hát nekem sem akaródzik rosszul lenni a kajától. Másrészt továbbra is mindent fogyasztok. Nem húzódozom, nem rontom a közhangulatot hambizás közben salátával.

A lényeg a mennyiségen van, és azon, hogy meglegyen az egyensúly, mert ha alapvetően változatosan és kiegyensúlyozottan táplálkozik az ember, akkor olykor az ilyesmi is belefér és nem terhel meg, de mindent csak mértékkel érdemes!

Ebben egyébként például Niki nagyon élen jár, akinek az életmódját 10 napon keresztül követhettük, és egy jó hosszú kis bejegyzésben összesítettük, hogy mikor, mit és mennyit eszik. Megsúgom: Ő sem mond le a finomságokról. Ezt a bejegyzést itt találjátok: 10 nap Fitten Nikivel


Ti hogy álltok az életmóddal? Tartjátok a formátokat és az egészségeteket, vagy nehézkes a hétköznapokban a mértékletesség?

Kövess minket Facebookon vagy Instagramon, hogy ne maradj le a legújabb bejegyzésekről!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük